Paks: egy sor játékost adhatnak kölcsön az NB II-be

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.07.03. 14:16
Az MVM Paksi FC az előző szezonban hat futballistát is kölcsönadott a másodosztályba. Haraszti Zsolt ügyvezető a Nemzeti Sportnak elmondta, a következő idényben is több játékosuk az NB II-ben futballozik majd.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy Tóth Dániel Orosházáról Paksra szerződik, de a tolnaiak rögtön kölcsön is adhatják a másodosztályú Balmazújvárosnak. A Nemzeti Sport Online kérdésére a tolnaiak ügyvezetője, Haraszti Zsolt megerősítette értesülésünket, ugyanakkor hozzátette, egyelőre szóban állapodtak meg, az aláírás még hátra van.Korábban már beszámoltunk róla, hogy Tóth Dániel Orosházáról Paksra szerződik, de a tolnaiak rögtön kölcsön is adhatják a másodosztályú Balmazújvárosnak. A Nemzeti Sport Online kérdésére a tolnaiak ügyvezetője, Haraszti Zsolt megerősítette értesülésünket, ugyanakkor hozzátette, egyelőre szóban állapodtak meg, az aláírás még hátra van.

Tóth Dániel mellett azok a paksi játékosok is az NB II-ben folytathatják, akik legutóbb Szolnokon szerepeltek kölcsönbe. Közéjük tartozik Bohner Roland, Nagy István, Tamási Gábor és Vári Barnabás is.

„A szolnoki különítménybe tartozó játékosokat ismét kölcsönadhatjuk az NB II-es csapatnak. Közülük Nagy Istvánt még teszteljük, mert egy sérülés miatt a napokban nem tudott a csapattal edzeni. Ugyancsak kölcsönadhatjuk a legutóbb Szigetszentmiklóson szereplő Cziráki Attilát is” – nyilatkozta az NSO-nak Haraszti Zsolt.

A sportvezető elmondta, a korábban próbajátékra érkező nyíregyházi Csorba Szabolcs a hét végéig esedékes két felkészülési meccsen (ma a horvát NK Osijek, szombaton a Pécs ellen) még bizonyíthat. Barczi Dávid holnap érkezik próbajátékra Paksra – erről klubja, az Újpest FC számolt be.

Haraszti érdeklődésünkre arról is beszélt, hogy a klubbal hírbe hozott Egerszegi Tamással jelenleg nem tárgyalnak, bár korábban valóban szerepelt a bő kiszemeltlistájukon. Arról már korábban írtunk, hogy Dudás Ádám Győrből szerződhet Paksra Lázok Jánosért cserébe, de csak abban az esetben, ha nem súlyos a középpályás korábbi sérülése, és nem kell műteni.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MVM PAKSI FC-NÉL
Érkezők: Bohner Roland (Szolnoki MÁV FC – kölcsönből vissza), Cziráki Attila (Szigetszentmiklósi TK – kölcsönből vissza), Kecskés Tamás (Siófok), Molnár Péter (szlovákiai, Győri ETO), Nyári Tibor (Siófok), Nagy István (Szolnoki MÁV FC – kölcsönből vissza?), Simon Attila (Pécsi MFC, kölcsönből vissza), Tamási Gábor (Szolnoki MÁV FC – kölcsönből vissza), Tóth Dániel (Orosháza), Vári Barnabás (Szolnoki MÁV FC – kölcsönből vissza)
Távozik/távozhat: Bohner Roland (Szolnoki MÁV FC ?), Cziráki Attila (?), Németh Gábor (?), Tököli Attila (?), Tamási Gábor (Szolnoki MÁV FC ?), Tóth Dániel (Balmazújváros), Vári Barnabás (Szolnoki MÁV FC?) Vayer Gábor (?)
Kiszemeltek: Barczi Dávid (Újpest), Csorba Szabolcs (Nyíregyháza), Dudás Ádám (Győri ETO)

 

Legfrissebb hírek

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.10.13. 12:28

Korábbi válogatott futballistát igazolt az NB II-es Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.10.06. 20:27

Újabb fiatal érkezett a nigériai akadémiáról – ezúttal Debrecenbe

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 12:02

Élvonalbeli múlttal rendelkező játékosok érkeztek az NB III-as DEAC-hoz

Labdarúgó NB II
2026.10.02. 16:21

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34