Paks: Bori Gábort műteni kell, hosszú időre kidőlt

Vágólapra másolva!
2012.11.22. 14:03
Meg kell műteni Bori Gábort, a Paks labdarúgóját, aki a Győri ETO elleni keddi Magyar Kupa-mérkőzésen szenvedett súlyos sérülést, így ebben az évben már biztosan nem léphet pályára. Kiss Tamás és Zsók József után Bori a harmadik játékos, aki hosszú időre kiesett a tolnaiaknál.

„Tíz évvel ezelőtt már műtötték hasonló sérüléssel a jobb térdemet, de azóta semmi gondom nem volt vele. Tehát semmi sem utalt arra, hogy gond lenne. Győrben jött egy brutális belépő, de még akkor sem gondoltam, hogy ilyen nagy a baj. Igaz, amikor felálltam, már tudtam, hogy azt a meccset egészen biztosan nem tudom folytatni. Még úgysem, hogy nem volt már cserelehetőségünk, és így megint egyel kevesebben lettünk” – nyilatkozta Bori klubja honlapjának, a paksifc.hu-nak.

„Mikor lejöttem a pályáról, két masszőrünk vett kezelésbe, akik bekötözték a lábam. Hazafelé vízszintesen tartottam a buszon, mert akkor már sejtettem, hogy nagy a baj. Estére bedagadt a térdem, és a másnapi MR-vizsgálat kimutatta, hogy beszakadt az oldalszalagom, és a porc is sérült, így elkerülhetetlen a műtét” – mondta a középpályás, aki elárulta, várhatóan pénteken fekszik kés alá.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik