Paks: Békéscsabáról érkező fiatal védő csatlakozott a csapathoz

2020.01.13. 16:51
null
Három és fél évre szóló szerződést kötött (Fotó: paksifc.hu)
A Paksi FC hivatalos honlapján bejelentette harmadik idei igazolását: a Békéscsabáról érkező 23 éves belső védőt, Szélpál Norbertet, aki három és fél éves szerződést kötött új klubjával.

A szegedi születésű védő az elmúlt négy évben a Békéscsaba játékosaként egy élvonalbeli és 107 NB II-es mérkőzésen játszott, s egy alkalommal szerepelt az U21-es válogatottban is. Az elsősorban a védelem közepén bevethető Szélpál nem mozog idegenül a védelem bal oldalán sem.

„Először is köszönettel tartozom a Békéscsabának az ott töltött évekért, de most egy gyerekkori álmom vált valóra, hiszen első osztályú csapathoz tudtam igazolni. Szeretném meghálálni a paksi klubvezetők bizalmát, és készen állok rá, hogy beverekedjem magam a kezdőcsapatba, ezáltal pedig segítsem a klubot, valamint gyűjtögessem NB I-es mérkőzéseim számát” – idézi új klubja hivatalos honlapja, a paksifc.hu a három és fél évre szóló szerződést kötő Szélpált.

Az újonnan igazolt védő előzetes engedéllyel a múlt héten elutazott a paksiakkal Törökországba, így már napok óta a többiekkel együtt készül Belekben.

A játékost képviselő ügynökség, a Professional Footballers Agency is beszámolt Szélpál átigazolásáról, s azt is hozzáteszik, hogy a Paks kivásárolta a játékost az élő szerződéséből.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők: Bertus Lajos (Mezőkövesd), Szakály Dénes (BFC Siófok), Szélpál Norbert (Paks)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek: Kálnoki-Kis Dávid (Bp. Honvéd), Molnár Gábor (Mezőkövesd)
Távozók:
Simon Ádám (ETO FC Győr)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Fejes András (érdeklődik iránta: Bp. Honvéd), Remili Mohamed (érdeklődik iránta: Békéscsaba)

Legfrissebb hírek

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
1 órája

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08

Nyíregyháza: cseh támadóval tárgyal a klub – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.09.12. 10:20