PAFC: rutinos válogatottak is távozhatnak Felcsútról

2017.06.15. 09:11
Jelentős változások lehetnek az élvonalba egy év után visszajutó, a nyári felkészülést szerdán elkezdő Puskás Akadémia labdarúgócsapatának keretében.

A hírek szerint megfelelő ajánlat esetén a 29 éves, háromszoros válogatott Forró Gyula, a 33 éves, kilencszeres válogatott Sándor György, a 30 éves Heffler Tibor, a 24 esztendős Pekár László, a 20 éves Óvári Zsolt és 24 esztendős Tar Zsolt is távozhat a Puskás Akadémiától.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy Pekár iránt öt klub is érdeklődik (DVSC, DVTK, Haladás, Paks, Vasas ), míg Óvárit más játékosokkal, Pekár Lászlóval és Braniszlav Daniloviccsal együtt felajánlanák a felcsútiak a Debrecennek Holman Dávidért cserébe.

Vagyis a kölcsönből visszatérő kapus, Danilovics sem biztos, hogy marad, ahogy kérdéses a házi gólkirály Tischler Patrik jövője is, aki iránt az Újpest érdeklődik. Arról pedig már szintén beszámoltunk, hogy számos új játékost is szerződtetne a Pintér Attila vezette szakmai stáb. Köztük például a mezőkövesdi Molnár Gábort, vele kapcsolatban Bocsi Anna, a borsodiak ügyvezetője a Nemzeti Sport érdeklődésére meg is erősítette a felcsúti megkeresést. Jelentősen kicserélődhet tehát az NB I-be visszajutó PAFC játékoskerete.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIA FC-NÉL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Braniszlav Danilovics (szerb, Debreceni VSC), Stipe Bacelic-Grgic (horvát, Mezőkövesd), Dmitro Ljopa (ukrán, NK Osijek – horvát, ?), Lipcsei Ádám (Csákvár), Makrai Gábor (Diósgyőr, ?), Mészáros Dávid (Csákvár, ?), Branko Pauljevics (szerb, Mezőkövesd, ?), Sallai Roland (Palermo – Olaszország, ?), Vaszicsku Gergő (Budafok), Zima Ádám (Dorog)
Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Fazakas Géza (Sopron), Holman Dávid (Debreceni VSC), Djordje Kamber (szerb, Bp. Honvéd), Molnár Gábor (Mezőkövesd), Sós Bence (Debreceni VSC, legutóbb kölcsönben Mezőkövesd), Windecker József (Újpest)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:
Braniszlav Danilovics (DVSC?), Forró Gyula, Heffler Tibor, Óvári Zsolt (DVSC?), Pekár László (DVSC, DVTK, Haladás, Paks, Vasas), Sándor György, Tar Zsolt, Tischler Patrik (Újpest)

Legfrissebb hírek

„Mim Gergely kész a visszatérésre, egy új feladatra”

Labdarúgó NB I
45 perce

ZTE: két érkező hamarosan aláírhat; Akpe újabb kérője; többen távoznak

Labdarúgó NB I
1 órája

Az ETO megakadályozhatja, hogy a Fradi 100 éve nem látott sorozatot állítson be

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 13:18

Keane korábbi játékosaival tárgyalhat a Fradi, ha marad az edző – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 12:38

A Szparinál van motiváció; a Puskás Akadémia–MTK meccsen többen búcsúzhatnak

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 10:49

Az Újpest kifizeti az egymillió eurós kivásárlási árat a Szparinál berobbant támadóért – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.05.14. 14:23

A válogatottba bekerülő Markgráf Ákos iránt külföldi és magyar klubok érdeklődnek

Labdarúgó NB I
2026.05.13. 11:06

Dejan Sztankovics elhozná a Ferencvárostól egyik korábbi játékosát – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.05.12. 11:46
Ezek is érdekelhetik