PAFC: Egyik edzőm sem indokolta, miért nem számol velem – Gyurcsó

T. I.T. I.
2019.09.17. 15:17
null
Gyurcsó Ádám a válogatottba is visszakerülne a Puskás Akadémiából (Fotó: pfla.hu)
A Hajduk Splittől az idény végéig kölcsönvett Gyurcsó Ádám a Puskás Akadémia FC hivatalos honlapjának mesélt a Horvátországban történtekről, illetve a 2019–2020-as idényre szóló terveiről. A 28 éves labdarúgó elárulta, bár továbbra sem érti, miért nem számolt 70 percnyi játék után többé vele a spliti edzője, továbblépett a kérdésen és abban bízik, a PAFC-ból képes lesz visszaverekedni magát a magyar labdarúgó-válogatottba is.


„Egyik vezetőedzőm sem indokolta meg, miért nem számol velem. Lengyelországban és Horvátországban is a negyedik edzőm volt az, aki kitett a csapatból – felelte a nyár végén hazatért Gyurcsó Ádám a Puskás Akadémia honlapjának arra a kérdésre, miért alakult úgy, hogy a Pogon Szczecinnél és a Hajduk Splitnél is jól indult a karrierje, aztán mégis kikerült a csapatból. – A Hajduknál óriási eredménykényszer volt, ezért néhány botlás elég volt egy-egy tréner menesztéséhez. Jól teljesítettem Horvátországban, nem véletlenül vásároltak ki. Aztán a legutóbbi mester hetven perc játék után eldöntötte, hogy nem kellek neki. Nem csináltam belőle problémát, mert van ilyen a futballban. Ha nincs bizalom az edző részéről, és nem játszol, nem tudsz segíteni a csapatnak. Annak pedig nincs sok értelme, akkor váltani kell. A spliti tréner odajött hozzám az első meccs után, hogy jó lesz ez, és számít rám, visszatett a bal oldalra is. A következő héten csütörtökig a kezdőcsapat tagja voltam, ám szombaton már a keretbe sem kerültem be. Nem kvalitásbeli problémákról volt szó, és ugyanúgy készültem tovább, mert váltani akartam”

A 18-szoros válogatott szélső arról is beszélt, miért döntött úgy, hogy a felcsúti klub ajánlatát fogadja el, s kölcsönben hazatér a Hajduktól.

„Itthonról csak ez a megkeresésem volt, amely komolynak látszódott. Tudtam, hová, kik közé jövök. Csak pozitív dolgokat hallottam a keretünkről és a szakmai stábról. Láttam a mérkőzéseket, s tisztában voltam azzal, hogy jó csapathoz érkezem. Bízom benne, hogy segíteni tudom a gárdát, és gyümölcsöző lesz ez a kapcsolat. Szeretnék minél többször pályára lépni, minél több gólt szerezni és gólpasszt adni. Ki tudja, talán itthonról könnyebben visszakerülhetek a válogatottba is”

A teljes interjút a Puskás Akadémia honlapján IDE KATTINTVA lehet elolvasni!

Legfrissebb hírek

Három meccsre eltiltották az MTK középpályását

Labdarúgó NB I
18 órája

Lukács Dániel: Majdnem feladtam… – interjú a válogatott támadójával

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:22

Kinyik Ákos sérülés utáni gólöröme a 200. bajnokin – fókuszban az NB I 9. fordulójának ászai

Labdarúgó NB I
2026.10.13. 13:22

Képeken a címvédő ETO veresége az éllovas Puskás Akadémia ellen

Labdarúgó NB I
2026.10.11. 22:48

Babó Levente: A Puskás Akadémia szereplésében van némi szerencse, de szakmai minőség is

Labdarúgó NB I
2026.10.11. 22:45

Lukács góljával rangadót nyert Győrben a Puskás Akadémia, és három pont előnnyel áll az élen

Labdarúgó NB I
2026.10.11. 20:58

A címvédő ETO FC óvatosan használhatja fegyverét

Labdarúgó NB I
2026.10.11. 10:59

Dzsudzsák-öröm és debreceni pontmentés a Groupamában

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 21:56