PAFC: a válogatott védő megfelelt az orvosi vizsgálaton

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.12.31. 07:59
null
Fiola (jobbra) tavasszal már a Puskás Akadémia színeiben játszhat (Fotó: Veres Viktor)
Kötelező s egyben sikeres kórházi vizsgálattal zárta az évet kedden Fiola Attila, a Paks háromszoros válogatott védője – így bár még a szerződést nem írták alá a felek (erre januárban kerül sor), az új esztendőt már a Puskás Akadémia futballistájaként kezdheti el.

A klubváltás lehetőségéről már korábban beszámoltunk, a felcsútiak mellett a Videoton, a Ferencváros és a Győr is érdeklődött, ám mert a játékost 2016 nyaráig szerződés kötötte a tolnaiakhoz, a kivásárlási ár eddig minden alkalommal meghiúsította az esetleges üzletet.

A labdarúgó ősszel bemutatkozott a válogatottban Feröer ellen (1–0), a finnek elleni hazai győzelem (1–0) során pedig kimondottan jól teljesített – vagyis nőtt a piaci értéke, miközben arról lehetett hallani, hogy a főtámogató hirtelen távozásával megváltozott a paksi klub pénzügyi háttere, így fontossá válhatott a felcsútiak által kínált összeg...

„Az üzleti oldal nem az én dolgom. Alig töltöttem be a tizenkilencet, amikor kétezer-kilenc tavaszán a ZTE ellen Gellei Imre pályára küldött az első osztályban – amúgy Tököli Attila mögé, árnyékéknek álltam be –, vagyis öt és fél éve a felnőttek közt játszom. Szeretem Paksot, a közeget, a vezetőket, a társakat, de talán rám is igaz lehetett, amit mondani szoktak: ha túlságosan is megszokod, ami körülvesz, előbb-utóbb visszavet. Mindig a legjobbat akartam nyújtani, amit talán jelez, hogy ősszel bekerültem a válogatottba, ám nem ment el a fülem mellett, amit emlegettek: az új kihívás jót tenne nekem."

A búcsú tehát biztos, és Fiola Attila most sem csalódott a társaiban, mindenki sok sikert kívánt neki. Haraszti Zsolt ügyvezető is úgy fogalmazott, nem áll játékosa útjába, ha úgy érzi, erre van szüksége.

„Nem titok, felmértem, milyen körülmények között dolgozik a Puskás Akadémia. Az utánpótlás-válogatottból ismerem Tischler Patrikot, őt is megkérdeztem a klubról, a feltételekről, és csak jókat mondott, a Pancho Arénában pedig játszottam már bajnokin, tehát ismertem. Azt remélem, a változás tényleg jót tesz nekem, és a tőlem telhető legjobb teljesítménnyel tudom majd segíteni a Puskás Akadémiát."

Akár már a második tavaszi fordulóban – Pakson.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIA FC-NÉL
Érkezők: –
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők:
–
Az utánpótlásból felkerültek:
–
Kiszemeltek: Fiola Attila (Paks), Völgyi Dániel (Győri ETO, szabadon igazolható)

Kleinheisler László (Videoton), Nagy Zsolt (Videoton), Zsótér Donát (Videoton – az őszt a Dunaújvárosban töltötte kölcsönben)

 

Legfrissebb hírek

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
20 órája

Képeken a címvédő ETO veresége az éllovas Puskás Akadémia ellen

Labdarúgó NB I
2026.10.11. 22:48

Babó Levente: A Puskás Akadémia szereplésében van némi szerencse, de szakmai minőség is

Labdarúgó NB I
2026.10.11. 22:45

Lukács góljával rangadót nyert Győrben a Puskás Akadémia, és három pont előnnyel áll az élen

Labdarúgó NB I
2026.10.11. 20:58

A címvédő ETO FC óvatosan használhatja fegyverét

Labdarúgó NB I
2026.10.11. 10:59

Borbély Balázzsal első hazai bajnoki győzelmére készül a Ferencváros – a Lokit fogadja

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 10:48

Korábbi válogatott futballistát igazolt az NB II-es Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.10.06. 20:27

Újabb fiatal érkezett a nigériai akadémiáról – ezúttal Debrecenbe

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 12:02