PAFC: a holland élvonalból érkezett szélső Felcsútra

M. D.M. D.
2020.01.21. 19:44
null
Luciano Slagveer (jobbra) a Puskás Akadémia harmadik téli szerzeménye (Fotó: pfla.hu)
Korábbi holland korosztályos válogatott labdarúgóval erősített az NB I tavaszi szezonjára készülő Puskás Akadémia: a holland élvonalbeli Emmentől érkező Luciano Slagveer két és fél éves szerződést kötött a felcsúti klubbal – jelentette be hivatalos honlapján a magyar egyesület.

A 26 éves, suriname-i felmenőkkel rendelkező szélső a jelenlegi idényben kilenc mérkőzésen két gólt szerzett és két gólpasszt adott az Eredivisie-ben, amelyben 169 mérkőzésen összesen 28-szor vette be az ellenfelek kapuját. Slagveer a holland bajnokságban korábban játszott a Heerenveenben és a Twentében is, valamint szerepelt Belgiumban a Lokerennél.

„Nagyjából egy hónapja szólt az ügynököm a Puskás Akadémia érdeklődéséről – idézi a felcsúti klub hivatalos honlapja a korábbi holland korosztályos válogatott Slagveert. – Az edzőtáborban meglepve láttam, hogy egy szállodában lakunk a Puskással, de jó volt látni a leendő csapattársakat. Honfitársammal, Yoell van Nieff-fel beszéltem is, ő mesélt nekem a klubról, és jó benyomást tettek rám a tőle hallottak. Ő mondta nekem, hogy jó színvonalú a magyar bajnokság, és ezt megerősítette egykori csapattársam, Otigba Kenneth is, akit szintén felhívtam. Ami a posztomat illeti, mindkét szélen tudok játszani, de igazán a jobb oldalon érzem jól magam. A legfontosabb célom egyelőre az, hogy a csapat fontos játékosává váljak, a többit meglátjuk.”

Slagveer a Puskás Akadémia harmadik téli szerzeménye Artem Favorov és Jakub Plsek után.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIA FC-NÉL
Érkezők: Artem Favorov (ukrán, Deszna Csernihiv – Ukrajna), Jakub Plsek (cseh, Sigma Olomouc – Csehország), Luciano Slagveer (holland, FC Emmen – Hollandia)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek:
Távozók:
Kölcsönbe távozók: Fülöp Lóránd (romániai, Sepsi OSK – Románia), Kiss Tamás (DVTK), Skribek Alen (Budafoki MTE)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
A nyáron távozik, de már bejelentették: Hegedűs János (DVTK)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

PSK: nem borult a papírforma a Puskás Akadémia és a Real Madrid mérkőzésén

Minden más foci
37 perce

Kisvárda: „A további változásokra várni kell – amíg nem tudjuk, mennyi pénzt kapunk az MLSZ-től”

Labdarúgó NB I
4 órája

MTK: játékoscsere is jöhet a DVTK-val; ezek a klubok figyelik Molnár Ádint – NS-infó

Labdarúgó NB I
7 órája

MTK: a Benfica is felfigyelt a 16 éves tehetségre

Labdarúgó NB I
11 órája

Puskás Akadémia–Real Madrid: fiúk és lányok is pályán

Minden más foci
12 órája

Bódog Tamás: A ZTE elleni meccs remek reklámja volt a labdarúgásnak – mestermérlegek

Labdarúgó NB I
2026.04.26. 07:25

Nemhogy hetet, ezúttal egy gólt sem szerzett az Újpest, ki is kapott a Puskás Akadémiától

Labdarúgó NB I
2026.04.25. 18:54

Markgráf örül, hogy az élvonalban már 50 meccsen játszott – az Újpest ellen jöhet az 51.

Labdarúgó NB I
2026.04.25. 11:04
Ezek is érdekelhetik