Az őszi bajnok Győr legyűrte az Egert is

Vágólapra másolva!
2012.11.17. 16:11
null
Koltai Tamás (jobbra) góllal ünnepelte jubileumát (Fotó: Mirkó István)
A labdarúgó NB I 15. körében a listavezető Győri ETO az utolsó előtti Egert fogadta, és a vártnál nehezebben szerezte meg a győzelmet. Őszi bajnok tehát a Győri ETO, azaz a bajnokság féltávjánál vezeti az NB I-et (ne feledjük, két fordulót előrehoztak tavaszról erre az évre).

 

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA TEKINTHETI MEG!

Az Eger hagyományosan nem győzni jár Győrbe, hiszen siralmas az ottani örökmérlege, és bizony az utolsó előtti helyet elfoglaló Simon Antal-legénység most sem a pontszerzés reményével utazott el a zöld-fehérekhez.

A hazaiaknál Pintér Attila és Koltai Tamás is jubilált, a mester 75. alkalommal irányította az ETO-t, a szélső pedig 125. ízben szerepelt az élvonalban a klub színeiben – nos, előbbi a 12. percben nyugodhatott meg kissé, amikor Djordje Kamber egy csodás fejessel megszerezte a vezetést a Győrnek, három minutummal később pedig utóbbi tette még emlékezetesebbé jubileumát egy jobb alsóban landoló bombával.

Ezt követően Pintér azért mérgelődhetett, mert csapata egymás után hagyta ki a helyzeteket, Koltai egy lécet is lőtt, aztán a 32. percben még dühösebben fúrta tekintetét az ETO Park légterébe a mester, amikor a válogatott Takács Ákos érthetetlen hibája után Németh Norbert szépített. A gólt követően váratlanul elcsendesedett a mérkőzés, és már nem is láttunk helyzetet a szünet előtt.

A fordulást követően is a Győr kezdett aktívabban, de helyzetig továbbra sem jutott, Pintér így előbb Mihai Nicorecet, majd Nemanja Andricsot is pályára küldte. Sőt az Eger előtt adódtak újabb lehetőségek, ám Németh egyikkel sem tudott élni. A mérkőzés kezdett eldurvulni, és egyáltalán nem volt könnyű dolga a játékvezetőnek, Oláh Gábornak, hiszen a játékosok afféle közellenségként tekintettek rá. A hajrára fordulva egyre aktívabb lett az Eger, Németh előtt óriási ziccer alakult ki, de a támadó öt méterről is a kapu mellé tudott lőni. Az egyre türelmetlenebb közönség előtt kontrára játszott a Győr, kevés sikerrel, mert helyzete már nem adódott, ellenben a csereként beállt Szimeon Hrisztov a 89. percben még egyenlíthetett volna, azonban rosszul célzott.

Győzelmével megerősítette korábban megszerzett őszi bajnoki címét a Győri ETO, azaz a bajnokság féltávjánál vezeti az NB I-et (ne feledjük, két fordulót előrehoztak tavaszról erre az évre). Az Eger újra „állva halt meg", de ezért továbbra sem osztanak pontot, így aztán továbbra is kieső helyen található a Simon-csapat.

A Győr nem mellékesen klubrekordot döntött, hiszen az ősszel 75.5 százalékos eredményességgel szerepelt, erre pedig még Verebes József legendás csapatai sem voltak képesek. Csak éppen akkor tömött stadion előtt parádézott a gárda...

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA TEKINTHETI MEG!

AZ ÁLLÁS
1. Győri ETO 15 10 4 1 32–14 +18 34
2. MTK Budapest 15 8 4 3 25–17 +8 28
3. DVSC-Teva 15 8 1 6 22–15 +7 25
4. Videoton FC 15 7 4 4 20–13 +7 25
5. Budapest Honvéd 14 6 3 5 23–21 +2 21
6. Ferencváros 14 5 6 3 21–18 +3 21
7. Újpest FC 15 5 5 5 23–20 +3 20
8. Diósgyőri VTK 15 5 5 5 13–17 –4 20
9. KTE-Phoenix Mecano 15 5 4 6 18–21 –3 19
10. Kaposvári Rákóczi 14 5 4 5 15–18 –3 19
11. Pécsi MFC 15 4 7 4 14–15 –1 19
12. Lombard Pápa FC 15 4 5 6 15–23 –8 17
13. MVM Paks 15 3 8 4 19–18 +1 17
14. Haladás 14 4 4 6 18–15 +3 16
15. Egri FC 15 2 5 8 11–24 –13 11
16. Siófok 15 1 3 11 11–31 –20 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik