Oláh Lóránt: A világért sem szerettem volna kihagyni

2011.06.21. 07:56
null
Oláh Lóránt örül, hogy több jó ismerőse is akad az Üllői úton (Fotó: Németh Ferenc)
Oláh Lóránt, a labdarúgó NB I és az Európa-liga-selejtező rajtjára készülő Ferencváros új támadója a Nemzeti Sportnak elmondta: reméli, hogy az új idényben elkerülik a sérülések, és ha így lesz, tíznél több góllal szeretné megörvendeztetni az Üllői úti tábort.

 

– Mintha csak otthon lenne, nemde?
– Ha azt vesszük, hogy több korábbi kaposvári játékos újra a csapattársam, és hogy Prukner Lászlóval öt évig dolgoztam már együtt a Rákóczinál, valóban ismerősökre leltem az Üllői úton. De akármelyik nagycsapatba igazoltam volna, egykori kaposvárival ugyanúgy találkozhattam volna, ami bizonyítja, milyen jól dolgoznak Somogyban.

– Elviekben Oláh Lórántra sem lehetett volna panasz, tizennégyszer kezdett a szezonban, tizenhárom gólt szerzett, mégis ki-kimaradt.
– Ez elsősorban az idényt végigkísérő sérülésemnek volt a következménye, leszámítva az idény végét, akkor állítólag a teljesítményem maradt el a várttól. Akkor nálam is kiborult a bili, mert azért húsz pontot gyűjtöttem a kanadai táblázaton, ami annyit tesz, nagyjából minden második kaposvári gólban benne voltam. Szóval nem hiszem, hogy nekem kellene magyarázkodnom.

AZ NSO AJÁNLJA

Prukner László, az FTC vezetőedzője a kupasorsolásról és az erősítésekről:

A Fradit a chilei vulkán is hátráltatta – átigazolási összefoglaló

 

– Dupla bizonyítási vággyal költözik a Ferencvárosba?
– A bennem lévő pluszmotiváció kiváltója egyedül a Fradi. A legnépszerűbb, a legnagyobb tradícióval büszkélkedő klub, nagy előrelépést jelent, és az Európa-liga-szereplés is jelentős kihívás. Évek óta összeboronálnak az FTC-vel, tudtam, ez az utolsó esélyem arra, hogy magamra öltsem a patinás mezt. A világért sem szerettem volna kihagyni a lehetőséget, úgyhogy gyorsan megegyeztünk.

– A tíz-tizenöt gólban megtestesülő elvárás is nagy lesz önnel szemben, és azt az ön szerint bizonyára tévhitet is el kell oszlatnia, miszerint Oláh Lóránt csak Kaposváron képes kimagasló teljesítményre.
– Pedig a gólok számát tekintve Debrecenben is tíz fölé jutottam, noha kétségtelenül többet vártam magamtól. Ha a sérülések elkerülnek, a Fradiban is tíz feletti termésre készülök, és elsősorban arra, hogy kivívjam minden ferencvárosi elismerését.

Legfrissebb hírek

Makreckis a Ferencvárostól a Qarabaghoz szerződött – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Megvan a Ferencváros El-selejtezős kerete, meglepő kimaradók

Európa-liga
2026.07.03. 11:45

Újabb három légiósától köszönt el a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.07.02. 09:15

Három labdáért vásárolták ki, német és magyar bajnok is lett – 50 éves Lisztes Krisztián

Magyar válogatott
2026.07.02. 07:30

Felkészülés: a Ferencváros legyőzte a Qarabagot Ausztriában

Labdarúgó NB I
2026.07.01. 19:42

Szebb napokat látott olasz klubhoz igazolt a Fraditól távozó belső védő

Olasz labdarúgás
2026.07.01. 16:53

Távozik a Ferencvárostól a tornász Székely Zója

Egyéb egyéni
2026.07.01. 13:21

Kálnoki-Kiss Attila: A sport nem politikai terület, ezt szögezzük le

Egyéb egyéni
2026.06.30. 16:23
Ezek is érdekelhetik