Nyolcat lőtt a Vidi, tizenegyet a Honvéd, kétszer nyert a Loki

Vágólapra másolva!
2013.02.16. 16:16
null
A Videoton nyolc gólt rúgva nyert (Fotó: vidi.hu)
A Belekben edzőtáborozó Videoton nemzetközi felkészülési mérkőzésen 8–0-ra nyert a kínai Hangcsou Greentown ellen. A Budapest Honvéd tizenegyet vágott a megye I-es Tiszafürednek. A DVSC-Teva kétszer is nyert, előbb a Nyíregyháza, majd a román UTA Arad ellen. Balszerencsés góllal kapott ki a KTE, horvát próbajátékossal nyert a Lombard, Miroszlav Grumics találatával a PMFC. A DVTK 6–1-re győzött az ukrán Illicsivec Mariupol ellen, Tisza Tibor öt gólt szerzett, Rudolf Gergely is betalált.

 

A VIDEOTON GÓLFESZTIVÁLT RENDEZETT

A Belekben edzőtáborozó Videoton a kínai élvonalba 2006-ban feljutó Hangcsou Greentown együttesével mérkőzött, és valóságos gólfesztivált rendezett. A vidi.hu beszámolója szerint az első találatra a 25. percig kellett várni, ekkor a télen igazolt Arturo Álvarez bombázott a bal felsőbe, ezután pedig beindult a fehérvári henger. A salvadori légiós nem sokkal később fejjel is bevette a kínaiak kapuját, majd Paraiba csapott le egy kipattanóra, és háromgólosra növelte a magyar csapat előnyét.

A második játékrészben Paraiba nyolc perc alatt újabb két gólt szerzett a Hangcsou ellen, de a fehérváriak a biztos előny tudatában sem álltak le. Egy szöglet után Szekeres Adrián fejelt védhetetlen gólt a 75. percben, majd Torghelle Sándor percei következtek. A támadó előbb két csel után kilőtte a jobb alsót, majd ellenfelét lefutva alakította ki a 8–0-s végeredményt.

„Ismét nagyon elégedettek lehetünk a csapat teljesítményével. Nehéz ellenféllel volt dolgunk, még akkor is, ha esetleg az eredmény mást sejtet. Egy ilyen stílusú együttes ellen mindig rengeteget kell futni, tehát a fiúknak keményen meg kellett dolgozniuk a sikerért. Szinte minden nagyobb helyzetünket sikerült gólra váltanunk, bár három óriási lehetőségünk kimaradt a kínai kapus miatt. Nagyon örülök, hogy ilyen teljesítményt sikerült nyújtanunk, és azt hiszem, annál többet, amit ma a pályán mutattak a srácok, nem is kérhettem volna tőlük. Egy szóval: teljes mértékben megérdemli a csapat a gratulációmat" – nyilatkozta a lefújás után José Gomes a vidi.hu-nak.

FELKÉSZÜLÉS
VIDEOTON–HANGCSOU GREENTOWN (kínai) 8–0

Videoton: Tujvel – Szolnoki, Szekeres, Kiprich, Stopira (Gyurcsó) – Zsótér, U. Nikolics, Vítor Gomes, Álvarez, Paraiba – Torghelle
G: Paraiba (3), Álvarez (2), Torghelle (2), Szekeres

DVSC: GYŐZELEM A NYÍREGYHÁZA ÉS AZ ARAD ELLEN

A DVSC-Teva többnyire fiatal játéksokkal állt fel szombati első, az NB II-es Nyíregyháza elleni felkészülési meccsen, olyan futballistákkal, akik a bajnoki szezonban az NB I-ben kevesebb lehetőséget kaptak. (A találkozót megtekintette a jelenleg a Dinamo Moszkvát erősítő Dzsudzsák Balázs, illetve a DVSC volt kapusa, Djordje Pantics is.)

Ennek ellenére megmutatkozott az osztálynyi különbség a két csapat között. A Debrecen bő húsz perc elteltével már 2–0-ra vezetett Kulcsár Tamás lapos lövése, illetve Ferenczi János szólója révén.

A folytatásban a korábbi debreceni Bajzát Péter két góljával ugyan egyenlített a Nyíregyháza (az elsőt 11-esből szerezte a csatár), de a hajrá ismét Lokié volt. Előbb Pölöskey Péter szemfülessége révén vezetett ismét a Debrecen, majd egy szép támadás végén Szécsi Márk állította be a 4–2-es végeredményt.

A DVSC-Teva így győzelemmel mutatkozott be Pallagon, a Debreceni Labdarúgó Akadémia egyik füves pályáján, ez volt a létesítmény történetének első mérkőzése a füves játéktéren – tudósít a dvsc.hu.

FELKÉSZÜLÉS
DVSC-Teva–Nyíregyháza 4–2
(2–1)
Debrecen-Pallag, zárt kapus. V: Nagy T.
DVSC: Polekszics – Kuti, Máté, Ludánszki, Engel – Dombi, Spitzmüller (Gál, 57.), Sl. Bouadla, Ferenczi (Barzsó, 46.) – Kulcsár (Szécsi M., 46.), Pölöskey
Nyíregyháza: Balogh J. (Ovcsijenyko, 46.) – Ur (Benkő, 71.), Dajka, Korolovszky, Patály – Minczér, Davidov (Katona, 59.), Csorba (Germán, 59.), Pákolicz – Bajzát, Nikolics (Reznek, 46.)
G: Kulcsár (14., 1–0), Ferenczi (17., 2–0), Bajzát (11-esből, 25., 2–1), Bajzát (55., 2–2), Pölöskey (79., 3–2), Szécsi (88., 4-2)
Forrás: dvsc.hu

Remek tempójú mérkőzést játszott a DVSC a román másodosztályú Arad ellen.
Az első félidő elején az Arad egyből büntetőhöz jutott, amit értékesített is. Nem telt el tíz perc, és már egyenlített a Loki, Adamo Coulibaly emelte át a kifutó kapust. A vendégek főként a kontrákra rendezkedtek be, de csak elvétve tudtak veszélyt teremteni.

A második félidőben sikerült fordítania a Lokinak, Szakály Péter harcolt ki büntetőt, amit a csereként beállt Sidibe használt ki. Az iram visszaesett valamelyest, és bár a magyar csapat volt továbbra is fölényben, de újabb gól már nem esett.

FELKÉSZÜLÉS
DVSC-TEVA–UTA ARAD (román) 2–1
(1–1)
DVSC-Teva: Verpecz – Nagy Z., Simac, Mészáros, Korhut – Bódi (Shedi), Ramos (Gál), Czvitkovics, Szakály (Burics) – Rezes (Sidibe), Coulibaly
A DVSC gólszerzői: Coulibaly, Sidibe

DVTK: TISZA ÖTSZÖR ZÖRGETTE MEG A HÁLÓT, RUDOLF IS BETALÁLT

A tegnapi, az üzbég Pakhtakor ellen 1–0-ra elveszített meccs után ma az ukrán Illicsivec Mariupol ellen javíthatott a DVTK, a diósgyőrieknek ez volt az utolsó meccsük a beleki edzőtáborban.

Eredetileg a Tatran Presov lett volna az ellenfél, de az eperjesiek váratlanul lemondták a meccset, így a Mariupol B csapata amolyan beugróként lépett pályára Rudolf Gergelyék ellen, és ez meg is látszott a fiatalokkal felálló ellenfél játékán.

A DVTK már az első félidőben négy gólt szerzett. A 6. percben Rudolf Gergely kezdte a gólgyártást, aki Tisza Tibor beadását lőtte a léc alá, majd a folytatásban „one man show-vá” alakult a meccs, ugyanis Tisza egy maga ötször volt eredményes.

Rudolf Gergely, Vági András és Gosztonyi András is jobbnál jobb labdákkal találta meg Tiszát, aki köszönte szépen, és értékesítette a helyzeteit.

Az 56. percben 5–0 után egy szögletből szépített az ukrán csapat, de Tiszának erre is volt válasza a 75. percben, kialakítva ezzel a 6–1-es végeredményt.

A DVTK így két győzelemmel és négy vereséggel zárta a törökországi edzőtábort.

FELKÉSZÜLÉS
DVTK–Illicsivec Mariupol (ukrán) 6–1

A DVTK kezdőcsapata
: Ribánszki – Vági, Vadász, Kádár, Gohér – Abdouraman, Elek Á. – Gosztonyi, Bacsa – Tisza, Rudolf. Szakmai igazgató: Szentes Lázár.
A DVTK gólszerzői:
Tisza (5), Rudolf

TIZENEGYET VÁGOTT A BUDAPEST HONVÉD

A Budapest Honvéd tizenegy gólt lőve nyert a megye I-es Tiszafüred ellen. Miután a Rapid Wien II együttese sérülések és betegségek miatt lemondta a találkozót, így az eredetileg meghirdetett ellenféllel, azaz a Tiszafüred csapatával mérkőzött meg Marco Rossi csapata.

FELKÉSZÜLÉS
BUDAPEST HONVÉD–TISZAFÜRED 11–0
(4–0)
Bozsik-stadion, 300 néző. V: Szőts G.
HONVÉD, 1. félidő: Kemenes – Ikenne-King, Lovric, Ignjatovics, Baráth – Hidi – Odia, Diarra – Tchami, Diaby, Martínez. 2. félidő: Vereckei – Moga, Remes, Pascariu, Alcibiade – Johnson – Zsivanovics, Ivancsics, Lanzafame – Vernes, Délczeg
G: Tchami (2), Vernes (2), Lanzafame (2, az egyik 11-esből), Diaby, Baráth, Délczeg (11-esből), Johnson, Zsivanovics

KECSKEMÉT: BALSZERENCSÉS GÓLLAL VERESÉG A KULÁTÓL

A Kecskemét felkészülési mérkőzésen 1–0-ra kikapott a szerb első osztály 14. pozíciójában telelő FK Hajduk Kula csapatától. A kecskemetite.hu beszámolója szerint az első félidőben a 23. percben Hullám Attilát le kellett cserélni, nem sokkal később pedig vezetést szerzett a Kula. Egy baloldali beadás még elakadt a kivetődő Antal Botondban, ám a labda visszapattant a feladóhoz, aki középre emelte a labdát. A középen érkező szerb csatár fejesét már csak a gólvonalon túlról tudta kihúzni a visszaérkező Póti.

A második félidő sokkal több helyzetet hozott, Antal Botondnak kétszer kellett védenie, ám innentől kezdve már csak kecskeméti helyzetek voltak feljegyezhetőek, a vendégek inkább visszahúzódtak és kontrákból próbáltak megugrani. A KTE nem tudott élni a kínálkozó lehetőségeivel, így egygólos vereséget szenvedett.

FELKÉSZÜLÉS
KTE-PHOENIX MECANO–HAJDUK KULA 0–1
(0–1)
Kecskemét, 200 néző
KTE: Antal – Mogyorósi, Póti, Vaskó, Forró (Mohl) – Hullám (Patvaros), Vukaszovics, Pekár – Rajczi (Joszeliani), Burgos (Salami), Diaz (Bertus)

SIÓFOK: KÉTSZER IS GÓL NÉLKÜLI DÖNTETLEN

A Siófok első szombati felkészülési meccsen gól nélküli döntetlent játszott a másodosztályú Bajával. Mindkét csapatban pályára lépett egy-egy próbajátékos. A Siófokban a délszláv támadó, Vasic (több információt egyelőre nem tudni róla), a bajaiaknál pedig a volt zalaegerszegi Turcsik Tamás.

FELKÉSZÜLÉS
SIÓFOK–BAJAI LSE 0–0

Siófok, 50 néző. V: Kovács
SIÓFOK: Heinrich – Pécseli, Nyári, Deák I., Varga K. – Horváth B., Kiss M., Vasic, Mester (Verregi) – Márkus G., Pál Sz.
BAJA:
Tulipán – Hajnal G., Szabó Gy., Farkas A., Szénási – Turcsik, Turi T. (Szilasi), Kazi (Szabó Sz.), Illés D. (Faller) – Nagy E., Szöllősi T.

A Siófok másik szombati mérkőzésén is gól nélküli döntetlent játszott, ezúttal a másodosztályú Zalaegerszeggel. Pályára lépett a Fraditól kölcsönben érkező Máté János is, aki térdsérülés miatt könnyített edzéseket végzett az utóbbi időben.

FELKÉSZÜLÉS
SIÓFOK–ZTE 0–0

Siófok, 100 néző. V: Pankász
SIÓFOK: Kurucz P. – Fehér Zs., Timár, Takács Z., Fodor M. (Fejes) – Dajic (Kiss Z.), Kecskés, Windecker, Nagy T. – Melczer – Mokánszki (Máté J.)
ZTE: Vlaszák (Penksa) – Kocsárdi, Kovács G., Nagy Z. Hajdú N. – Vidics (Kocsis A.), Máté – Szegleti, Sluka (Nánási), Babos (Pál D.) – Frizoni

HORVÁT PRÓBAJÁTÉKOSSAL NYERT A LOMBARD

A Lombard Pápa 1–0-ra nyert a szlovák MFK Ruzomberok ellen. A magyar csapat gólját Lazar Arszics szerezte az első félidőben. A Lombardban a két korábban érkező próbajátékos, a spanyol Daniel Orozco és a fehérorosz Aljakszandr Lebegyev nem lépett pályára, viszont játszott a 25 éves horvát Tino Lagator.

A csatár legutóbb a litván élvonalbeli Atlantas Klaipedában futballozott, 13 bajnokin 11-szer volt eredményes.

FELKÉSZÜLÉS
LOMBARD PÁPA–RUZOMBEROK (szlovákiai) 1–0
(1–0)
Lipót, 100 néző. V: Szilasi
LOMBARD: Szűcs L. – Nagy S. (Enyingi), Balogh B., Rodenbücher (Tóth G.), Présinger – Maróti (Tajthy), Tóth B. (Király B.) – Quintero (Jasarevic), Marics (Baliczky), Arszics (Németh M.) – Lagator
G:
Arszics

GRUMICS GÓLJA DÖNTÖTT A PMFC JAVÁRA

A PMFC-Matias 1–0-ra győzött a horvát másodosztályú NK HASK ellen felkészülési mérkőzésen. Az első félidőben nem született gól a pécsi összecsapáson, ám a 62. percben Miroszlav Grumics megtörte a gólcsendet, és a PMFC egy találattal megnyerte az összecsapást.

FELKÉSZÜLÉS
PMFC–NK HASK (horvát) 1–0
(0–0)
PMFC:
Dibusz (Sánta, a szünetben) – Fodor (Nagy J., 60.), Balogh B. (Lantos, 67.), Krejci (Causic, 59.), Zeljkovic – Akassou (Uzoma, a szünetben), Horváth A. (Szabó P., 60.) – Nagy O. (Bailo, 55.), Szatmári (Wittrédi, 45.), Horváth Zs (Gránicz, 64.) – Simon (Grumics, a szünetben)
G:
Grumics
Forrás: pmfc.hu

OLÁH LÓRÁNT BETALÁLT, A KAPOSVÁR IKSZELT KOPERBEN

A Kaposvár 1–1-es döntetlent játszott a szlovén FC Koper ellen idegenben.

A Rákóczi a rovinji edzőtáborozást követően hazafelé megállt Koperben még egy találkozóra. A magyar csapat találatát Oláh Lóránt szerezte meg.

FELKÉSZÜLÉS
FC KOPER (szlovén)–KAPOSVÁRI RÁKÓCZI 1–1
(0–0)
Koper
KAPOSVÁR:
Csampar (Rusák)– Okuka, Bank (Fotiasz), Hegedűs D. (Zámbó), Jánvári – Bőle (Böjte P.), Safaric (Oláh L.), Pedro, Balázs B. (Thian) – Waltner (Házi), Vrucina (Diallo)
G:
Oláh L.

EPPEL ÉS HEFFLER NORBERT GÓLJÁVAL NYERT A PAKS

A Paks 2–1-re győzött a szerb FK Radnicski Kragujevac ellen felkészülési mérkőzésen a törökországi Belekben.

Tomiszlav Szivics csapata Eppel Márton révén szerzett vezetést, aki Heffler Norbert kapusról kipattanó lövését vágta a szerbek kapujába a 41. percben.

A gólt érő akciót Lázok János indította, aki a 78. percben ismét előkészítő szerepet vállalt: Heffler Tiborhoz passzolt, a védő pedig kiugratta a testvérét, aki a kapuba lőtt.

Két perccel később szépítettek a szerbek egy paksi labdavesztést követően.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MVM PAKS–FK RADNICSKI KRAGUJEVAC (szerb) 2–1 (1–0)
PAKS: Németh G. (Csernyánszki, a szünetben) – Heffler T., Éger, Fiola, Szabó J. – Könyves (Juhász D., 70.), Bartha L., Báló (Czinger, 85.), Heffler N. (Pintér N., 85.) – Lázok (Hahn, 75.), Eppel
G: Eppel, Heffler N.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik