Nyíregyháza: Bori érkezhet, Mátyus négy-öt igazolást tervez

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.30. 09:06
Egyelőre név szerint nem tudni, kikkel erősít a télen a Nyíregyháza Spartacus, azt viszont igen, hogy négy futballistával közel állnak a megegyezéshez, ebből három játékos válogatottnak is mondhatja magát. A Nemzeti Sport úgy értesült, hogy Bori Gábor neve szóba kerülhetett a Szparinál – az egyszeres válogatott labdarúgó maga kérte kölcsönadását a DVTK vezetőitől a több játéklehetőség reményében.

„Valóban közel a megállapodás, de tényről még nagyon korai lenne beszélni – mondta a Nemzeti Sportnak Mátyus János vezetőedző. – Az a helyzet, hogy kilencven százalék esély van a szerződéskötésekre. De tényleg ne menjünk az események elébe, hiszen még nem estek át az orvosi vizsgálatokon, ez pedig nekem mint edzőnek értelemszerűen rendkívül fontos. A télen négy-öt játékost mindenképp szeretnénk a klubhoz csábítani, a kapusposzton kívül minden csapatrészbe, vagyis a védelembe, a középpályára és a csatársorba is. Szerencsére stabil lábakon áll a klub, de nem akarjuk szórni a pénzt, minden forintnak jó helyre kell kerülnie. Ami még biztos a keretet illetően, az az, hogy nem számolunk további távozó labdarúgóval, hiszen ha megköttetnek a remélt szerződések, elegen leszünk, ugyanis sérüléséből visszatér Rezes László és Szécsi Márk.”Mátyus János vezetőedző. – Az a helyzet, hogy kilencven százalék esély van a szerződéskötésekre. De tényleg ne menjünk az események elébe, hiszen még nem estek át az orvosi vizsgálatokon, ez pedig nekem mint edzőnek értelemszerűen rendkívül fontos. A télen négy-öt játékost mindenképp szeretnénk a klubhoz csábítani, a kapusposzton kívül minden csapatrészbe, vagyis a védelembe, a középpályára és a csatársorba is. Szerencsére stabil lábakon áll a klub, de nem akarjuk szórni a pénzt, minden forintnak jó helyre kell kerülnie. Ami még biztos a keretet illetően, az az, hogy nem számolunk további távozó labdarúgóval, hiszen ha megköttetnek a remélt szerződések, elegen leszünk, ugyanis sérüléséből visszatér Rezes László és Szécsi Márk.”

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A NYÍREGYHÁZA SPARTACUSNÁL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Bori Gábor (DVTK), Czvitkovics Péter (szabadon igazolható, legutóbb Puskás Akadémia)
Távozók: Huszák Tamás (?), Molnár Marcell (?), Patály János (?), Póti Krisztián (?), Spitzmüller István (?), Borisz Zsivanovics (szerb, ?)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak:

 

Legfrissebb hírek

Ganea apja szerint fiának azért kellett távoznia Újpestről, mert román – és nem azért, mert 37 meccsen egy gólt sem lőtt…

Labdarúgó NB I
2025.12.24. 10:36

Az ETO a katalánok első ajánlatát nem fogadta el a csatárért – jöhet a folytatás

Labdarúgó NB I
2025.12.24. 08:50

NB II: a Videoton újabb támadóval szakíthat – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.12.22. 14:26

Litván válogatott védővel erősített az MTK

Labdarúgó NB I
2025.12.21. 18:10

Három labdarúgó távozott az NB II-es Kozármislenytől

Labdarúgó NB II
2025.12.20. 11:38

Kisvárdai érkező, újpesti távozó – indulnak a téli átigazolások az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.12.16. 14:10

Ahogy azt Révész Attila előre jelezte, máris megvan a Kisvárda első téli érkezője

Labdarúgó NB I
2025.12.09. 16:55

Bódog Tamás: Jó érzéssel gondolok a miskolci hónapokra

Labdarúgó NB I
2025.12.06. 09:03
Ezek is érdekelhetik