Nyerges: Bűnhődjön, aki valóban eladta a becsületét

2012.04.24. 09:35
null
Nyerges Krisztián biztos benne, <br />hogy kiderül az ártatlansága <br />(Fotó: Németh Ferenc – archív)
Címkék
A jelek szerint vége a karrierjének. Nyerges Krisztián azonban, akit egykoron kiugró tehetségnek tartottak Angyalföldön, és a Vasas után évekig a REAC-ban futballozott, még bízik a visszatérésben. Bízik abban, hogy kiderül az ártatlansága. Tudniillik őt is gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség a fogadási csalásokkal kapcsolatban.

– Bűnös vagy áldozat?
– A jó fiúk közé tartozom ebben a történetben – mondta Nyerges Krisztián a Nemzeti Sportnak. – És ez most nem magyarázkodás, hanem tény. Nem csináltam semmit, nem kaptam pénzt, nem fogadtam, nem lőttem öngólt, és nem csaptam be senkit.

– Ez mind-mind nagyon szép, ahogy így elsorolta. A rendőrök valamiért mégiscsak karon fogták, és besétáltak önnel a kapitányságra, ahol hosszasan kihallgatták, majd meggyanúsították.
– A történet teljesen abszurd. Azt elismerem, hogy én is gyanúsított vagyok, csakhogy olyasmivel vádolnak, amihez semmi közöm. A Honvéd–REAC Ligakupa-meccs kapcsán kerültem úgymond a rendőrség látókörébe. A kispestiek öt nullára győztek ellenünk, és én azon a mérkőzésen nem is játszottam. Ott ültem a lelátón.

– Azért ez nem kizáró ok a csalásra...
– Lehet, csakhogy én a lelátóról viszonylag nehezen tudtam volna befolyásolni a találkozó végkimenetelét. És hogy még inkább tisztán lásson, engem konkrétan azzal vádoltak meg, hogy benne voltam a kollektív csalásban. Jól hallotta, az egész keretet meggyanúsították, hogy azt a meccset eladtuk, elcsaltuk, megbundáztuk. Kérdem én, miért lett volna szüksége bárkinek tizenvalahány labdarúgót beavatni egy ilyen mocskos akcióhoz?

– Mocskos ügynek tartja?
– A legmocskosabbnak. Néhány korábbi csapattársam behülyített pár fiút közülünk, akik gyengék voltak, és nem tudtak nemet mondani nekik. Bűnözők áldozatai vagyunk.

– Önt is megpróbálták beszervezni?
– Ugyan már! Aki ismer, tudja, hogy élek-halok a futballért, és hogy világéletemben tisztességes voltam.

– Tehát egyértelműen ártatlannak vallja magát?
– Egyértelműen. Mondom, kollektíve vádoltak meg, én egy vagyok a sok közül. A rendőrök egyébként rendkívül korrektek voltak velem, úgy jöttem ki a kapitányságról, hogy azt mondtam, mindenben együttműködök a hatósággal. Bukjon le, bűnhődjön meg, aki valóban pénzért adta el a becsületét.

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, ÉSZREVETT-E VALAMIT A FELTÉTELEZETT CSALÁSOKBÓL NYERGES KRISZTIÁN, ÉS TALÁLKOZOTT-E A KIHALLGATÁSA ÓTA FORGÁCS JÓZSEFFEL, A REAC KLUBELNÖKÉVEL, KERESSE A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁT!

Legfrissebb hírek

Leandro: Kár, hogy Bragában nem volt esélyünk

Európa-liga
1 perce

Dibusz Dénes a Kórusiskolában

Labdarúgó NB I
7 perce

Három hete leszólta, most viszont behívta német válogatottba Julian Nagelsmann a Leeds középpályását

Német labdarúgás
15 perce

„Ez az egyik kedvencem a karrierem során” – Harry Kane az ötvenedik BL-góljáról

Bajnokok Ligája
45 perce

Liverpooli lábnyomok: megint Szoboszlai volt az ász – ilyen játékkal a PSG ellen is van esély?

Bajnokok Ligája
1 órája

A Ferencváros az eddigi legjobb magyar szereplést fejezte be Európában a csoportkörök bevezetése óta

Európa-liga
1 órája

Huszonöt sportoló kapott Berzeviczy Albert tanulmányi ösztöndíjat

Egyéb egyéni
1 órája

Dorothea Wierer, a biatlon divatdiktátora

Képes Sport
1 órája
Ezek is érdekelhetik