Női NB I: Szombathelyen hagyott két pontot a Diósgyőr

2020.10.04. 18:57
null
Bíró Barbara öleli magához a labdát (Fotó: Unger Tamás/Vas Népe)
A DVTK 0–0-s döntetlent játszott Szombathelyen a Haladás-Viktóriával, míg az Astra HFC 5–0-ra legyőzte Üllőn a sereghajtó Kelen SC-t a női labdarúgó NB I 6. fordulójában vasárnap.

 

„Nem szeretnék kifogásokat keresni, de a pálya alkalmatlan volt arra a játékra, amit játszani szerettünk volna, azaz, hogy földön passzolunk, és szép támadásokat vezetünk – értékelt a DVTK hivatalos honlapján Fórizs Sándor vezetőedző a szombathelyi döntetlen után. – Kénytelenek voltunk a labdákat előreívelni, a »második labdákat« megszerezni, majd helyzeteket kialakítani. Rúgtunk két kapufát, több lehetőségünk is volt a gólszerzésre, de ezek sajnos kimaradtak. A kilencvenkettedik percben az ellenfél játékosa egyedül vihette kapura a labdát, de Schildkraut Fruzsina fantasztikus védéssel hárította a lövést, nem véletlenül ő a válogatott első számú kapusa. Összességében egyik csapat sem érdemelt győzelmet, igazságos döntetlen született.”

A játéknap másik mérkőzésén Szakonyi Emese és Sipos Lilla két-két góljával, valamint a 20 éves Nádudvari Anna élete első NB I-es találatával az Astra HFC 5–0-ra megverte a sereghajtó Kelen SC-t, így az első négy helyezett jelenleg két pontot belül a tabellán.

NŐI NB I
6. FORDULÓ
Haladás-Viktória–Diósgyőri VTK 0–0

Astra HFC–Kelen SC 5–0 (Szakonyi 10., 35., Nádudvari 17., Sipos L. 90., 90+2.)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Ferencváros–MTK 4–2 (Vágó F. 11., 16., Brandon 20., Mosdóczi 83. – 11-esből, ill. Pápai 13., 39.)
ETO FC Győr–Szent Mihály 2–2 (Bódai 60., Horváth C. 80., ill. Török L. 2., 31.)

AZ ÁLLÁS
1. MTK 6
5
– 1
22–4 +18 15
2. Ferencváros
6
4
2
–
28–7
+21
14
3. DVTK
6
4
1
1
15–3
+12
13
4. Astra HFC 6
4
1 1 16–8 +8 13
5. Haladás-Viktória 6
1 3
2 5–6 –1 6
6. Szent Mihály 6 1 1
4
5–20 –15 4
7. ETO FC Győr 6
– 2
4
5–22 –17 2
8. Kelen SC 6
– – 6
2–28 –26 0
Legfrissebb hírek

A DVTK két, a Vidi három góllal nyert; Myke Ramos triplázott, Ádám Martin is betalált – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 19:00

Két pontos távoli lövés döntött, nyert a Diósgyőr Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:45

Gróf Dávid: A futball még mindig a szerelmem

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 09:04

Súlyos sérülést szenvedett az NB II-es DVTK védője – sajtóhír

Labdarúgó NB II
2026.10.07. 23:08

Felkészülés: ikszelt a Nyíregyháza; hatgólos meccsen legyőzte a Diósgyőrt a Kisvárda

Labdarúgó NB I
2026.10.02. 15:38

Nyert a listavezető MTK, kilencet vágott a Honvéd a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.26. 18:47

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
2026.09.26. 10:45

Női labdarúgó NB I: újpesti siker Pécsen

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 16:37