Női NB I: iksz a rangadókon, az MTK és az FTC sem nyert

2019.09.28. 20:47
null
Csányi Diánáék elveszítették százszázalékos mérlegüket Diósgyőrben (Fotó: Facebook/MTK Hungária FC Női Labdarúgó Csapat)
Mindkét rangadó döntetlennel zárult a női labdarúgó NB I 6. fordulójában: az FTC a Haladás Viktóriával, az eddig hibátlan MTK a DVTK-val ikszelt.

 

Először veszített pontokat a női NB I új idényében az MTK, amely 1–1-es döntetlent játszott Diósgyőrben. A második félidő elején Hanna Marie Barker találatával a miskolciak szerezték meg a vezetést, ám a vendégek nem sokkal később Palkovics Nóra révén egyenlítettek.

Nem tudta kihasználni az MTK botlását a címvédő FTC, Dörnyei Balázs csapata Szombathelyen gól nélküli döntetlenre végzett az ötvédős rendszert alkalmazó Haladás Viktória ellen. A két fővárosi együttes között maradt a három pont különbség a tabellán, a Fradi ráadásul ebben a szezonban már most többször hullajtott pontokat, mint a teljes előzőben.

A női NB I-ben egyébként legutóbb tavaly májusban, a 2017–2018-as évad felsőházi rájátszásának utolsó körében fordult elő, hogy egy fordulón belül az MTK és a Ferencváros sem nyert.

Az ETO FC Győr fordulatos mérkőzésen verte meg az újonc Kelent (3–2), míg az Astra nagy-nagy nehézségek árán tudta csak legyőzni Makón a Szent Mihályt.

A bajnokság három hét múlva, az október 19–20-i hétvégén folytatódik.

NŐI NB I
6. FORDULÓ
Haladás Viktória–FTC 0–0
DVTK–MTK 1–1
(Barker 52., ill. Palkovics 65.)
ETO FC Győr–Kelen SC 3–2 (Bódai 13., Kovács L. 37., Gődér 70., ill. Kókány 24., Trampler 33.)
Szent Mihály–Astra HFC 0–1 (Krascsenics P. 78.)

AZ ÁLLÁS
1. MTK 6
5
1
20–3 +17 16
2. Ferencváros6
4
1
1
20–2
+18
13
3. Haladás Viktória 6
3 2
1
11–3 +8 11
4. DVTK 5
3
1
1 12–8 +4 10
5. ETO FC Győr 6
2
4
8–16 –8 6
6. Astra HFC 6
2
4
4–13 –9 6
7. Szent Mihály 5 2
3
3–7 –4 2
8. Kelen SC 6
1
5
4–30 –26 1

 

Legfrissebb hírek

Tóth Alex: Mindennap készen állok a bevetésre

Légiósok
3 órája

Csodák nélkül, de magyarokkal – Deák Zsigmond publicisztikája

Bajnokok Ligája
11 órája

Orosz Pál elárulta, a Ferencváros megtérítteti a vétkes szurkolókkal az okozott kárt

Európa-liga
18 órája

Megvan, mikor játsszák a Mol Magyar Kupa elődöntőit

Labdarúgó NB I
20 órája

Ott lép pályára vasárnap az FTC, ahol még sosem vesztett NB I-es mérkőzést

Labdarúgó NB I
21 órája

Megvan, mikor játszik az FTC az ETO és a Puskás Akadémia ellen a labdarúgó NB I-ben

Labdarúgó NB I
22 órája

A Braga elleni párharc volt a plafon a Fradinak

Európa-liga
Tegnap, 7:33

Alaposan megbüntette az UEFA a Ferencvárost

Európa-liga
2026.03.19. 17:16
Ezek is érdekelhetik