Nikolics három és fél évig a Videoton játékosa

Vágólapra másolva!
2010.02.01. 22:05
null
Nemanja Nikolics (középen) Székesfehérváron folytatja (Fotó: Czagány Balázs)
Címkék
A Soproni Liga listavezetője, a Videoton szerződtette a Kaposvár 22 éves szerb támadóját, Nemanja Nikolicsot. 

A zentai születésű támadó 18 éves korában igazolt Magyarországra, a Barcsi SC-hez, ahol 13 mérkőzésen háromszor volt eredményes, majd 2007 őszén a Kaposvölgyéhez szerződött, ahol fél év alatt tizennégy mérkőzésen jutott szóhoz, tizenegy találattal hálálta meg edzője bizalmát.

Nikolics innen került a Kaposvári Rákóczihoz, ahol 2008. március 1-jén mutatkozott be a magyar élvonalban, éppen új klubjának jogelődje, az FC Fehérvár ellen, méghozzá góllal.

Első teljes szezonjában 16 góllal zárt, amellyel a második lett a mesterlövészek között, felkeltve számos élvonalbeli klub érdeklődését.

A jelenleg zajló idényben 15 mérkőzésen tízszer volt eredményes, amivel a góllövőlista második helyén áll. A fiatal támadó ma három és fél éves szerződést kötött a fehérváriakkal.

Nikolics helyettesítéséről a nap folyamán már gondoskodott a Kaposvár,  szerződtette Oláh Lórántot a DVSC-TEVA-tól. A Videoton jelenleg öt minőségi támadót tudhat keretében: André Alvest (10 bajnoki találat), Nikolicsot (10), Lencse Lászlót (9), Sitku Illést (7)  és Goran Vujovicsot (1), ők összesen 37 gólt szereztek az ősszel, igaz Vujovics szinte végig sérült volt. Érdekességképpen, a második legtöbb gólt szerző két csapat, a Debrecen és a ZTE 29-29 találatig jutott.

A 22 éves szerb támadó a harmadik téli szerzeménye a listavezetőnek, korábban az Újpest középpályását, Sándor Györgyöt, majd a már említett Lencsét szerződtették az MTK-ból. Nikolics átigazolási összegét nem hozták nyilvánosságra a klubok.

VIDEOTON FC (JÖTTEK-MENTEK)

 

Érkezett: Sándor György (Újpest FC), Lencse László (MTK), Nemanja Nikolics (szerb, Kaposvár)

 

Távozott:  Milan Purovics (montenegrói, Sporting – Portugália, kölcsönből vissza)

 

Akivel tárgyalnak: Milko Novakovics (montenegrói, FK Vojvodina – szerbiai)

 

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC (JÖTTEK-MENTEK)

 

Érkezett: Kovács Zoltán (Diósgyőri VTK – kölcsönből vissza), Egejuru Godslove (nigériai, Kaposvölgye), Oláh Lóránt (DVSC-TEVA)


Távozott: Farkas Krisztián (Szolnoki MÁV), Jovánczai Zoltán (?), Hegedűs Dávid (?), Nemanja Nikolics (szerb, Videoton)


Akivel tárgyalnak: Da Silva (brazil, ?), Dragan Atanesevics (szerb, ?), Gabriel Fabries (olasz, ?)

 

A SOPRONI LIGA ÁLLÁSA 
1. Videoton FC 15 10 3 2 36–19 +17  33
2. DVSC-TEVA 15 10 1 4 29–20 +9  31
3. Újpest FC 15 9 2 4 25–18 +7  29
4. ZTE FC 15 8 2 5 29–24 +5  26
5. Győri ETO FC 15 7 5 3 18–10 +8  26
6. MTK Budapest 15 7 4 4 28–18 +10  25
7. Lombard Pápa Termál FC 15 7 1 7 24–20 +4  22
8. Kaposvári Rákóczi 15 6 4 5 23–21 +2  22
9. Paksi FC 15 5 5 5 16–18 –2  20
10. Vasas 15 6 1 8 23–36 –13  19
11. Ferencvárosi TC 15 4 5 6 17–21 –4  17
12. Szombathelyi Haladás 15 4 3 8 21–30 –9  15
13. Kecskeméti TE-ERECO 15 4 2 9 27–35 –8  14
14. Budapest Honvéd 15 3 5 7 16–22 –6  14
15. Diósgyőri VTK 15 3 3 9 18–25 –7  12
16. Nyíregyháza Spartacus 15 2 4 9 19–32 –13  10


Legfrissebb hírek

Imre Bence: Elvárjuk magunktól, hogy megverjük a szerbeket, ha ők jönnek a vb-selejtezőben

Kézilabda
11 perce

Szalontay az országos csúcsa után az első fordulóban búcsúzott sprintben a pályakerékpáros Eb-n

Kerékpár
50 perce

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
1 órája

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
1 órája

Geri Ádám elárulta, mi a Kassa célja a tavaszi szezonban

Minden más foci
1 órája

Nem fogott kezet Bondár Annával ukrán ellenfele a kolozsvári WTA-tornán – videó

Tenisz
2 órája

Kézilabda: újra megrendezik itthon a nők és a férfiak Szuperkupa-mérkőzését

Kézilabda
2 órája

Borsos Benedek nyerte a ruandai ultrakerékpáros versenyt

Kerékpár
2 órája
Ezek is érdekelhetik