Nikolics az üres terület ragadozója - ezért nem ment neki a válogatottban?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.09.15. 13:35
null
Nikolics Nemanja nagyon veszélyes a kapura, ha van területe (Fotó: Mirkó István, archív)
A bajnokságban rendkívül gólerősen futballozik Nikolics Nemanja: a Videoton csatára eddig mind a hét fordulóban eredményes volt, és már nyolc találatnál jár (tavaly ilyenkor is ennyinél tartott, a paksi Simon Attilával ketten vezették a góllövőlistát). Megnéztük, milyen gólokat szerzett eddig.  
Miközben Nikolics az NB I-ben góljaival klubrekordokat döntöget, az északírek elleni válogatott meccsen (egy félidőt játszott) gyakorlatilag momentuma sem volt. Gyengélkedését többek között azzal indokolta, hogy nem volt elég területe, és való igaz, a magyar bajnokságban olyan szervezett védekezéssel, mint az északíreké volt, ebben az évadban eddig nem találkozott.

Megnéztük, hogy Nikolics milyen gólokat szerzett a mostani szezonban, és kiderült, hogy – egy szögletet eltekintve, amikor a gólvonal előtt ért a labdába – egyszer sem rendezett, felállt védelemmel szemben kellett megküzdenie azért, hogy a kapuba találjon.


Az 1. fordulóban a Lombard Pápa ellen ő szerezte a Videoton harmadik találatát – tizenegyesből.

A 2. fordulóban a Dunaújváros ellen szintén a harmadik gólt szerezte, egy ellenakció végén a Gyurcsó lövése után a kapusról kipattanó labdát lőtte hat méterről a kapuba.

A 3. fordulóban, az ETO ellen 2–2-nél győztes gólt szerzett: üres területre futott be, és Arturo Álverez passza után éles szögből lőtt a kapuba.

A 4. fordulóban, Nyíregyházán – számtalan kihagyott helyzetet követően – a Videoton második gólját szerezte, ellentámadás során Simon Ádám passza után a tizenegyespont környékéről talált be.

Az 5. fordulóban, az MTK ellen bal oldali szöglet után Juhász Roland fejesénél a gólvonalról tessékelte beljebb a labdát.

A 6. fordulóban, a Puskás AFC ellen kétszer volt eredményes. Előbb kontra végén, a Gyurcsótól kapott labdával két védő között kilépve lőtt a kapuba, majd Gyurcsó jobb oldali beadása után teljesen egyedül érkezve, hat méterről.

A 7. fordulóban, az Újpest ellen gyors „megúszás” végén a Gyurcsótól kapott labda után senkitől sem zavartatva, hét méterről helyezett a kapuba.

Legfrissebb hírek

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
12 órája

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
Tegnap, 8:29

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

„Jókor jön ez a kupameccs” – Feczkó Tamás mindenre választ kap

Labdarúgó NB I
2026.09.12. 08:25

Eljárás indult a Videoton–DVTK mérkőzés után történtek miatt

Labdarúgó NB II
2026.09.10. 09:35

Németh Dániel duplájával fordított és nyert a Videoton a DVTK ellen

Labdarúgó NB II
2026.09.07. 21:23

Nikolics Nemanja mesterhármassal tért vissza a pályára

Légiósok
2026.09.07. 12:17