Nike Premier Kupa: hősies magyar győzelem a svédek ellen

2012.05.04. 11:57
null
Győzelemmel kezdett a sárga mezes PFLA az európai döntőben (Fotó: Szabó Miklós)
Címkék
A lengyelországi Lódzban zajló Nike Premier Kupa európai döntőjének 1. fordulójában a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia 1–0-ra győzött a svéd AIK ellen.

 

Boros büntetőt is hárított
Boros büntetőt is hárított

A PFLA kissé idegesen, elöl sok apró pontatlansággal kezdte a nyurga svédek elleni mérkőzést a Nike Premier Kupa 1. fordulójában, a B-csoportban.

Ugyanakkor a színes bőrű csatáraik gyorsaságára alapozó északiak támadójátéka is akadozott, ugyanis nem tudtak a magyar védők mögé kerülni. Az első félidőben egy megpattanó távoli lövéssel veszélyeztettek ugyan, de Boros Renátó nagy bravúrral megfogta a szakadó esőben csúszóssá vált labdát.

Az első félidő hajrájában egyértelműen fölénybe került a magyar csapat és a vezetést is megszerezte.

A svédek eredménytelenül támadtak
A svédek eredménytelenül támadtak

Egy jobb oldali szöglet után fejjel vertük meg az egyébként remekül fejelő svédeket, és bár a földre levágódó labdát még ki tudták vágni, érkezett Óvári Zsolt, aki tíz méterről a kapuba lőtt. A csatár már a magyarországi döntőben is bizonyította a gólerősségét, hiszen a csapat gólkirálya lett, ezúttal pedig – mint később kiderült – győztes találatot szerzett.

Az első félidő legvégén volt még egy helyzetünk, de Péter Bence a kapu mellé fejelt. A második játékrész elején szerzett még egy lesgólt a PFLA, a folytatásban viszont már inkább csak a svédek támadtak.

A Kertai Dániel irányította védelem ugyanakkor remekül állta a sarat. A svédek a legnagyobb egyenlítési lehetőséget a játékrész közepén hagyták ki, amikor egy vitatható kezezés után tizenegyeshez jutottak. A felcsúti csapat egyik legjobbja, a végig nagyon magabiztos Boros kapus azonban hatalmas vetődéssel a kapufára ütötte a jobbra tartó labdát.

A svédek hiába vették át a meccs irányítását, nem volt sok elképzelés a támadójátékukban, így végül megérdemelt magyar győzelem született. A csoport másik találkozóján a portugál Sporting 1–0-ra nyert a Bröndby ellen. A PFLA a 2. fordulóban a lisszaboniakkal mérkőzik.

NIKE PREMIER KUPA, EURÓPAI DÖNTŐ
B-CSOPORT
PFLA–AIK (svéd) 1–0
Sporting CP (portugál)–Bröndby (dán) 1–0

 

Legfrissebb hírek

Kanada nem segített, a magyar női kosárlabda-válogatottnak nyernie kell a vb-kijutáshoz

Kosárlabda
18 perce

„Finomhangolunk azon, amin szükséges” – a Braga edzője bízik a fordításban a Ferencváros ellen

Európa-liga
19 perce

Zalaegerszegi klubrekordért igazolt Borges az MLS-be – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Vívás: zsinórban ötödik éve ad egyéni kadét Eb-érmes kardozót a Vasas

Utánpótlássport
1 órája

Futás vagy gyaloglás – elindult a 21 napos kihívás

Csupasport
1 órája

Rekordszámú magyar női úszó az amerikai egyetemi úszóbajnokság döntőjében

Úszás
2 órája

Baráth Péter: Tudtam, hogy előbb-utóbb jön a meghívó

Magyar válogatott
2 órája

Kamionsofőr is lehetett volna Kovács Dániel

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik