Nem kapott levegőt az U-válogatott tehetség

Vágólapra másolva!
2016.01.07. 20:21
null
Amikor áttört egy gát – Ádám Martin (elöl, középen) a Puskás Akadémia ellen szerezte első NB I-es gólját <br />(Fotó: Meder István, archív)
A Vasas labdarúgócsapatánál sorakoznak a kérdések a tavaszi szezon előtt. Hoz-e változást a héten munkába álló új vezetőedző, a német Michael Oenning, sikerül-e benn maradni az élvonalban, milyen szerepet játszanak majd a folytatásban a klub saját nevelésű fiataljai? Utóbbiak közül Ádám Martin különösen fontos esztendő előtt áll: kiderülhet, hogy tudja-e folytatni a pályafutását...


A Vasas újbóli NB I-es szereplése a semleges szurkolók számára azért lehet örömteli, mert az angyalföldiek keretében számos szépreményű, utánpótlás-válogatott tehetséget találunk. Közéjük tartozik az U21-es válogatott Ádám Martin is, aki az elmúlt években fokozatosan egyre több lehetőséget kapott a Vasas első csapatában, a 2014–2015-ös szezonban már 23 meccsen játszott az NB II-ben, és hét gólt szerzett. A nyáron azonban nem várt törés következett be karrierjében.

Az edzések közben légszomj gyötörte, aminek az okát máig sem találták meg az orvosok, még az is szóba került, hogy abba kell hagynia a labdarúgást.

„Most sem vagyok a legjobb állapotban. A mai tréningen újra előjött a korábbi problémám. Igaz, ezt össze sem lehet hasonlítani azzal, ami nyáron történt, akkor súlyosabb volt. Az edzéseken a sprintek közben nem kaptam levegőt, és úgy éreztem, ha még egy lapáttal ráteszek, meg is fulladok. Rengeteg vizsgálaton estem át, de mindent rendben találtak. Az orvosok nem tudták megmondani, hogy mi okozza a légszomjat, és nincs is rá gyógyszer. Úgy vélték, pszichés okai is lehetnek, ezért pszichológushoz is jártam. Volt olyan orvos, aki azt mondta, kilencven százalék, hogy abba kell hagynom a futballt. Erre azonban gondolni sem mertem, az egész életemet a labdarúgásra tettem fel, nem akartam feladni” – idézte fel a Nemzeti Sport Online-nak a nehéz időszakot a 21 éves csatár.

Aztán egyszer csak elmúlt a légszomj, Ádám az első olyan NB I-es meccsén, amikor kezdőként kapott lehetőséget, rögtön gólt is szerzett, és gólpasszt is adott, más kérdés, hogy nem lehetett elégedett, mert csapata 4–2-re kikapott a Puskás Akadémiától.

„Azon a találkozón átszakadt egy gát. Összességében pedig nyolc meccsel, egy góllal és több gólpasszal zártam az őszt, ami az előzmények után nem is olyan rossz. Mérkőzéseken korábban sem jött elő a légszomj, de egy idő után már az edzéseken sem éreztem. Remélem, hogy most is csak azért, mert a felkészülés, a munka elején vagyunk. Úgy érzem, sok van még bennem, többet ki tudok hozni magamból, persze tisztában vagyok vele, hogy fejlődnöm és bizonyítanom kell, hosszú út áll még előttem” – tekintett a jövőbe a Vasas futballistája.

Kérdés, milyen szerepet szán majd neki a tavasszal az új vezetőedző, a német Michael Oenning.

„Az új edzőnél mindenki a nulláról indul. Ha sikerül bizonyítanom, és meggyőzöm a teljesítményemmel az új trénert, akkor mindenképp a Vasasban szeretnék futballozni. Itt nőttem fel, ide tartozom, nem is gondolok arra, hogy máshova szerződjek. Persze ha nem férek be a szakmai stáb elképzeléseibe, akkor fejlődésem érdekében nem zárkóznék el egy alacsonyabb osztályú lehetőségtől sem, de erre egyelőre nem szeretnék gondolni, a Vasasnál kell helytállnom” – mondta határozottan Ádám.

Michael Oenningnek határozott elképzelései vannak

A fiatal csatárnak már lehetnek tapasztalatai a német munkamódszerekről, hiszen Bernd Storckkal is dolgozott együtt az utánpótlás-válogatottaknál. Mint mondja, rengeteget lehet tanulni a német szakemberektől.

„Új edzőnk nem véletlenül dolgozott a Bundesligában. A német futball előrébb tart, mint a magyar, és a német edzők is többet tudnak. A magyar edzők sokat beszélnek, de nem tudja eldönteni az ember, hogy abból mit érdemes megfogadni, és mit nem, míg a német szakemberek keveset mondanak, de minden egyes szavukra érdemes odafigyelni, mert sokat lehet tanulni tőlük. Az új edzőnk már az első tréningen sok újat mondott. Tanácsot adott a mozgáskoordinációban, lábtartásban, labdakezelésben. Ugyanezt tapasztaltam tavasszal még az utánpótlás-válogatottnál, Bernd Storcknál is.”

Ádám Martin pedig nyitott az új ismeretekre, és kitartóan járja tovább a maga útját. Fontos év előtt áll, a nyáron feleségül veszi gyerekkori szerelmét, tavasszal pedig a légszomjat is legyőzve stabil NB I-es játékossá szeretne válni, gólokkal járulna hozzá a Vasas bennmaradásához.

A VASAS TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 4.
Külföldi edzőtábor:

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 16., 11.00: Vasas–Dunaújváros
Január 20., 14.30: Vasas–Vác
Január 23., 14.30, Lipót: Vasas–Szolnok
Január 26., 14.30, Lipót: Vasas–Spartak Myjava (Miava; szlovák)
Január 30., 11.00: Vasas–Siófok
Január 30., 13.00: Vasas–Balassagyarmat
Február 6., 11.00: Vasas–Dorog

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek:
Fröhlich Roland (Paks), Máté János (Mezőkövesd), Igor Morozov (klub nélküli, próbajáték), Szatmári Lóránd (MTK)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik