Négy gólt kapott az FTC Szombathelyen

Vágólapra másolva!
2010.03.23. 22:01
null
Kenesei (jobbra) nyitotta meg a Hali-gólok sorát (Fotó: Németh Ferenc, archív)
Elvesztette veretlenségét a Ferencváros a labdarúgó Ligakupa középdöntőjében. A kedd esti szombathelyi mérkőzést két döntetlennel váró fővárosi zöld-fehérek hiába futballoztak veszélyesebben az első félidőben, a Haladás Kenesei Krisztián góljával vezetést szerzett a szünet előtti percekben. A folytatásban Simon Attila a vendégek és a partjelző által lesnek vélt szituációból növelte az előnyt, és bár a Fradi büntetőből szépített, a Haladás két újabb góllal fölényessé tette győzelmét. A vendégek Joaquín 88. percbeli kiállítása miatt tíz emberrel fejezték be a találkozót.

Kenesei Krisztián 5. percbeli lövése jelentette az első veszélyt a kapukra, ám a szombathelyi csatár lövése után a labda éppúgy mellément, mint a 12. percben Alcántara fejesénél a másik oldalon.

A folytatásban a ferencvárosiak játszottak fölényben, és Szép Tamásnak kétszer is nagyot kellett védenie: a szombathelyi kapuvédő előbb Bojan Mamic fejesét hárította vetődve (26. perc), majd Kulcsár Dávid lövését – ennél az akciónál szerencséje is volt Szépnek, hiszen Kulcsár lövése előtt Mamic a kapufát találta telibe (34.).

A játékrész hajrája a Haladásé volt: a 41. percben Devecseri Szilárd távoli lövését még könnyedén védte Justin Haber, ám három perccel később már tehetetlen volt a máltai kapus – a Sipos Norbert nagyszerű passzával kiugró Kenesei elhúzta mellette a labdát, majd a hálóba lőtt. 1–0

A szünet után szombathelyi részről Diouf, a vendég zöld-fehérektől Kulcsár veszélyeztetett, a kapusok a helyükön voltak.

Az 53. percben növelte előnyét a hazai csapát: Irhás lódult meg a jobb oldalon, megjátszotta a labdát, és bár a partjelző lest intett – a ferencvárosi védők meg is álltak –, a játékvezető továbbengedte a játékot, mert a labda egy vendégjátékos lábáról került középre. Simon Attila lecsapott rá, és 16 méterről a hálóba lőtt. A gólt követően reklamáló fradisták közül Alcántara sárga lapot kapott. 2–0

Az 56. percben Diouf hagyott ki nagy helyzetet, majd a másik oldalon megint Szép védett nagyot Joaquín lövésénél – Mamic hiába lőtt a kapuba, a játékvezető lest jelzett.

Két gyors gól érzékeltette, hogy élénk lesz a hajrá: a 65. percben Lipcsei magabiztosan végrehajtott 11-esből szépített, miután Paternotte felvágta Mamicor a 16-oson belül. 2–1

Két percre rá megint kettővel „ment" a Hali, Irhás ugyanis 13 méterről a kapuba lőtte a Simon Attilától kapott labdát. 3–1

A Fradi nem adta fel, a 71. percben Mamic újra nagy helyzetbe került, a kapus mellett ellőtt labdáját Kuttor a gólvonal elől vágta ki.

A Hali kapuja előtti sakkot odaát matt követte: Rajos jobb oldalról ívelt középre, és a csereként beálló Skriba Máténak arra is volt ideje, hogy levegye a labdát, mielőtt a kapuba lőtt. 4–1

A 88. percben Joaquín megkapta a második sárga lapját, így a Ferencváros tíz emberrel fejezte be a mérkőzést.

A Fradinak nincs szerencséje a Haladással a Ligakupában: egy hete Iszlai 92. percben szerzett góljával vitt el pontot a szombathelyi csapat az Üllői útról.

LIGAKUPA 
KÖZÉPDÖNTŐ, B-CSOPORT, AZ 1. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
HALADÁS–FERENCVÁROS 4–1 (1–0)
Szombathely, 300 néző. Vezette: Szilasi (Gyűrűsi, Mohos)
HALADÁS: Szép – Csontos, Paternotte, Kuttor, Devecseri (Nagy Z., 80.) – Diouf (Skriba, 62.), Rajos, Lattenstein (Szakály A., 70.), Sipos (Rácz, a szünetben.) – Kenesei (Simon Attila, a szünetben.), Irhás. Vezetőedző: Róth Antal
FERENCVÁROS: Haber – Joaquín, Dragóner, Alcántara, Sváb – Adnan, Lipcsei, Schembri, Kulcsár – Shaw, Mamic. Menedzser: Craig Short

Gólszerző: Kenesei (44.), Simon Attila (53.), Irhás (67.), Skriba (79.), ill. Lipcsei (65. – 11-esből)

Kiállítva: Joaquín (88.)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA 
1. Paksi FC 5 2 3 0 7–5 9
2. Haladás 5
1 2 2 7–7 5
3. Újpest FC 3 1 1 1 4–3 4
4. Ferencváros 3 0 2 1 3–6 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik