NB I: volt már rosszabb, háromszor is – nézőszámok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.20. 20:23
null
Felcsúton táblákkal is szurkoltak (Fotó: Hegedüs Gábor)
Olvasóink már megszokhatták, hogy a Nemzeti Sport Online a labdarúgó NB I aktuális fordulóját követően a kluboktól összegyűjti a mérkőzések hivatalos látogatottsági adatait. A 26. fordulóban sem mozdultak meg tömegek az élvonalbeli találkozók felé: ennél alacsonyabb érdeklődés csupán háromszor fordult elő ebben a szezonban.

A hivatalos adatok szerint a helyszínen 11 614-en tekintették meg a bajnoki meccseket, ami 1936-os átlagot jelent. Ennél alacsonyabb érdeklődés csak háromszor fordult elő ebben a szezonban.

A forduló legnézettebb mérkőzésének „versenyében” ezúttal is egy FTC-meccs diadalmaskodott. A Vasas–Ferencvárost 3452-en látták angyalföldön, így a bajnokaspiráns Fradi az eddigi huszonhat fordulóból huszonegyszer győzött már e tekintetben.

A legcsekélyebb érdeklődés most is a stadionépítési munkálatok miatt albérletbe kényszerülő MTK hazai meccse iránt mutatkozott. A fővárosi kék-fehérek DVSC elleni összecsapására mindösszesen 634 néző látogatott ki az Illovszky Rudolf Stadionba. Mint ismert, az MTK „hazai” mérkőzése a múlt héten negatív szezoncsúcsot döntött.

A DVTK–Haladás találkozót 3072 néző választotta szombati programnak Diósgyőrben, viszont Békéscsabán nagyjából feleannyian (1431) voltak kíváncsiak az Újpest vendégjátékára. A Budapest Honvéd–Paks mérkőzésre 1307, míg a Puskás Akadémia–Videoton összecsapásra 1718 néző volt kíváncsi a helyszínen.

26. FORDULÓ
Mérkőzés Játékvezető
Nézőszámok
Március 19., szombat
15.30
Honvéd–Paks 2–0
Szabó Zsolt
1307
15.30Puskás Akadémia–Videoton 0–0
Solymosi Péter
1718
15.30Békéscsaba–Újpest 1–0
Erdős József
1431
15.30DVTK–Haladás 3–0Farkas Ádám
3072
18.00Vasas–Ferencváros 1–4Kassai Viktor
3452
Március 20., vasárnap
15.15
MTK–DVSC 10
Bognár Tamás634
A bajnokság állását itt nézheti meg!
NB I-ES NÉZŐSZÁMOK
ÖsszesenÁtlagA legmagasabb nézőszám
1. forduló
17 724 2954Haladás–FTC: 4395
2. forduló
17 902
2984
FTC–DVTK: 6027
3. forduló
18 047
3008
DVTK–Videoton: 4264
4. forduló
16 766
2794
Videoton–FTC: 5020
5. forduló
20 268
3378
FTC–MTK: 6817
6. forduló
15 334
2556
DVSC–FTC: 6241
7. forduló
20 388
3398
FTC–Paks: 7419
8. forduló
18 320
3053
Újpest–FTC: 8445
9. forduló
21 9143652
FTC–Békéscsaba: 8824
10. forduló
13 516
2253
Haladás–Vasas: 4085
11. forduló
21 475
3579
FTC–Bp. Honvéd: 9037
12. forduló
17 248
2875
FTC–Haladás: 7869
13. forduló
18 132
3022
DVTK–FTC: 8165
14. forduló
15 417
2570
FTC–Vasas: 6873
16. forduló
9 5551592 DVSC–DVTK: 2615
17. forduló
14 172
2362
FTC–DVSC: 6642
15. forduló**12 108
2018
FTC–Videoton: 5379
18. forduló
12 057
2010
Paks–FTC: 4113
19. forduló
29 246
4874
FTC–Újpest: 17 489
20. forduló*
10 417
2083
Újpest–Videoton: 2564
21. forduló
18 174
3029
FTC–PAFC: 6124
22. forduló
13 332
2222
Honvéd–FTC: 4460
23. forduló
14 660
2443
FTC–DVTK: 7144
24. forduló**
9714
1619DVTK–Videoton: 3262
25. forduló
12 786
2131
FTC–PAFC: 4858
26. forduló
11 614
1936 Vasas–FTC: 3452
*Az MTK–Paks találkozót elhalasztották, az adatok nem véglegesek
**hétközi forduló
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik