Nikolics klubtörténelmet írt, a Vidinek a PAFC sem okozott gondot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.30. 20:25
null
A látszat csalóka, a Vidinek nem kellett nagyot küzdenie a Puskás Akadémia ellen (Fotó: Mirkó István)
A labdarúgó NB I 6. fordulójában a listavezető Videoton könnyedén legyőzte a Puskás Akadémiát 3–0-ra, így továbbra is százszázalékos. A három találaton Gyurcsó Ádám és Nikolics Nemanja osztozott, utóbbi egy büntetőt is kihagyott, de első góljával klubtörténelmet írt. A találkozó jegyzőkönyvéhez hozzátartozik, hogy a vendégek a 27. perctől emberhátrányban játszottak Renato Kelic kiállításának „köszönhetően”.

A Videoton a várakozásoknak megfelelően nekiesett ellenfelének, és az első negyedórában több gólhelyzetet is kidolgozott, Nikolics Nemanja a hatodik percben járt legközelebb ahhoz, hogy megszerezze a hazaiak első találatát, de büntetőjét Braniszlav Danilovics nagy bravúrral a bal oldali kapufára tolta.

Ez azonban nem törte meg a listavezető lendületét, továbbra is ő dolgozta ki a lehetőségeket, aminek a 25. percben meg is lett az eredménye: a 26. percben Filipe Oliveira jobb oldali beadása teljesen üresen találta meg Gyurcsó Ádámot középen, aki öt méterről, senkitől sem zavartatva a kapu közepébe bólintott. 1–0

Ezt követően két perc alatt elveszítette két emberét a Puskás Akadémia. A 27. percben Renato Kelic teljesen érthetetlen módon brutálisan rácsúszott Kovács István lábára, amiért jogosan megkapta a második sárga lapját. Egy minutummal később pedig le kellett cserélni Tóth II Balázst is, akinek később össze kellett varrni a száját. A középpályásnak néhány perccel korábban Oliveira sózott oda keményen, de a portugál megúszta lapos figyelmeztetés nélkül.

A fordulást után már korántsem támadott akkora lendülettel a Videoton, mint az első 45 percben, ami az emberelőny tudatában nem is volt meglepő, hiszen egyenlő létszám mellett is egyértelműen a fehérváriak akarata érvényesült. A Puskás Akadémia tíz emberrel csak a védekezésre koncentrált, nem nagyon tudta megtartani a labdát.

Mivel nem voltak erre rákényszerítve a hazaiak, nem is változott a játék képe később sem, sokat elárul az, hogy az első nagy gólhelyzetre a 64. percig kellett várni, Kovács okos emelése után Szélesi Zoltán mentett hatalmasat a gólvonalon. Három perccel később pedig meg is érkezett a PAFC első kapura lövése a csereként beálló Gohér Gergő jóvoltából.

A 69. percben némileg váratlanul megduplázta előnyét a Vidi, Nikolics tört be a tizenhatoson belülre, majd kilőtte a bal alsó sarkot, ezúttal Szélesi sem tudott már menteni, Danilovicsról nem is beszélve. A csatár ezzel a találattal nem mellékesen klubtörténelmet írt, hiszen korábban egyetlen Vidi-játékos sem tudott eredményes lenni zsinórban hét bajnoki találkozón. 2–0

Nem sokkal később meglett Nikolics második találata is, Gyurcsó precíz beadása után lőtt hat méterről a kapu jobb oldalába. 3–0

A Videoton sima győzelmet aratott, nagy valószínűséggel egyenlő létszámnál sem okozott volna gondot otthon tartania a három pontot Joan Carrillo Milán együttesének.

MESTERMÉRLEG
Joan Carrillo, a Videoton vezetőedzője:
– Tudtuk az elején, hogy nehéz meccs vár ránk, mert a Puskás Akadémia egy szervezetten játszó csapat. Később ugyan betaláltunk, de ha a büntető bemegy, az jócskán megkönnyítette volna a dolgunkat. A fiúk végig tisztességesen hajtottak, elégedett vagyok a hozzáállással. Ugyan hárommal nyertünk, de egy ilyen meccsen bármi előfordulhat. Mindig van miben fejlődni: emberelőnyben túlzottan középre vittük a játékot, a második játékrészben sikerült azonban nagyobb sebességre kapcsolnunk.
Benczés Miklós, a Puskás Akadémia vezetőedzője:
– Nagy veszteség volt Tóth II Balázs sérülés miatti kiválása, ráadásul gólt is kaptunk. Létszámhátrányban is szervezetten játszottunk, sokáig tartotta magát a csapat a jó formában levő Videoton otthonában. A végén sajnos megrogytunk, és az ellenfél kihasználta a hibáinkat. Két fiatal szélső védőmre, úgy érzem, nem lehet panasz, viszont egy-két teljesítmény miatt nagyon csalódott vagyok. Előzetesen felhívtuk a figyelmet több dologra, mit nem szabad csinálni a Videoton ellen, mégis erőltettük őket.

LABDARÚGÓ NB I
6. FORDULÓ

VIDEOTON–PUSKÁS AKADÉMIA 3–0 (Gyurcsó 26., Nikolics N. 69., 76.)

LABDARÚGÓ NB I, 6. FORDULÓ
Időpont
Mérkőzés (Tv)
Játékvezető
Augusztus 29., péntek
19.00
Szombathelyi Haladás–MVM-Paksi FC 1–3Solymosi Péter
Augusztus 30., szombat
16.30
Újpest FC–Budapest Honvéd 0–0 Andó-Szabó Sándor
18.30
Pécsi MFC–Kecskeméti TE 1–2 Fábián Mihály
18.30
Nyíregyháza Spartacus–Lombard Pápa 3–0
Iványi Zoltán
20.30
Videoton FC–Puskás Akadémia 3–0 Kassai Viktor
Augusztus 31., vasárnap
16.30
MTK Budapest–Ferencváros (M1)Bognár Tamás
18.30
Győri ETO–Dunaújváros PASE (Sport2)Farkas Ádám
20.30
Diósgyőri VTK–Debreceni VSC (Sport2)Vad II István
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 6 6 19–2 +17 18
2. MVM Paks 6 4 2 12–2 +10 14
3. Diósgyőri VTK 5 4 1 10–4 +6 13
4. Ferencvárosi TC 5 4 1 9–3 +6 12
5. Újpest FC 6 2 4 4–2 +2 10
6. MTK Budapest 5 3 2 7–8 –1 9
7. Lombard Pápa FC 6 2 2 2 5–9 –4 8
8. DVSC-Teva 5 2 1 2 4–3 +1 7
9. Budapest Honvéd 6 2 1 3 5–6 –1 7
10. Nyíregyháza Spartacus FC 6 2 1 3 6–9 –3 7
11. Győri ETO FC 5 1 1 3 5–7 –2 4
12. Kecskeméti TE 6 1 1 4 6–10 –4 4
13. Szombathelyi Haladás 6 1 1 4 3–9 –6 4
14. Pécsi MFC 6 3 3 6–12 –6 3
15. Puskás Akadémia FC 6 2 4 4–11 –7 2
16. Dunaújváros PASE 5 2 3 1–9 –8 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik