Az edző nélkül maradt Videoton kikapott a Vasas otthonában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.15. 17:55
null
Akrobatika: Filipe Oliveira látványos mozdulata az elsőfélidőben (Fotó: Veres Viktor)
A Videoton 2–1-es vereséget szenvedett a Vasas vendégeként a labdarúgó NB I 5. fordulójában. A címvédő került előnybe, a hazaiak azonban fordítottak a második félidőben, és nem is engedték ki a kezükből a győzelmet. A fehérváriak vezetőedzőjét, Bernard Casonit a találkozó 60. percében a lelátóra küldte a meccs játékvezetője, Solymosi Péter.

LABDARÚGÓ NB I
5. FORDULÓ

Vasas–Videoton 2–1 (Novák 48., Remili 76., ill. Kovács I. 45+1.)

A Vasas múlt héten felülmúlta a Békéscsabát, majd a Magyar Kupa első fordulójában aratott fölényes győzelmet, így magabiztosan várhatták a csapat játékosai a Videoton elleni mérkőzést. Ezt támasztotta alá Remili Mohamed is, aki a meccs előtt azt nyilatkozta, hogy otthon kell tartaniuk a három pontot. Az angyalföldiek mégsem estek neki a Juhász Roland és Paulo Vinícius nélkül felálló bajnoki címvédőnek, az első húsz perc elég eseménytelenül múlt el. Akkor Remili lőtt kis híján Braniszlav Danilovics kapujába.

A fehérvári támadások sem rejtettek sok veszélyt magukban, ráadásul kevés is volt belőlük. A félidő hajrájában azonban megszületett a találkozó első gólja, s ez talán a vendégeket is meglepte: az egyébként agilisan játszó Kovács István kapott remek labdát, amit elvetődve vágott be a jobb alsó sarokba 12 méterről. 0–1

A fordulás után a Vasas szinte azonnal egalizált: a 48. percben Vida Máté cselezte ki Danilovicsot, pontos centerezése után Novák Csanádnak pár lépésről csak az üres kapuba kellett gurítania a labdát (1–1). A meccs az egyenlítő gól után feléledt, nagyon nyomott a Vasas. Az 59. percben Kovács István esett át a kapujából kifutó Nagy Gergelyen a tizenhatos előterében, a játékvezető azonban nem látott szabálytalanságot. Kovács percekkel az eset előtt kapott sárgát, de a kiállítást megúszta. Bernard Casoni nem járt ilyen szerencsésen: a 60. percben a negyedik játékvezető szólt Solymosinak, aki elküldte a francia szakembert a kispadtól.

A 76. percben jött az újabb fordulat. Berecz Zsombor indításával Remili lépett ki, kapura tört, 14 méterről pedig nem hibázott, kilőtte a jobb alsó sarkot (2–1). A Videoton hiába nyomott a végén, nem tudott egyenlíteni, azaz vereséggel hangolt a jövő heti, Lech Poznan elleni El-selejtezőre. A Vasas pedig 2012 májusa óta először nyert hazai pályán NB I-es mérkőzést, akkor a Siófokot győzte le.

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 5 5 12–2 +10 15
2. Szombathelyi Haladás 5 3 1 1 5–4 +1 10
3. Újpest FC 5 2 3 8–4 +4 9
4. DVSC-Teva 5 2 2 1 9–7 +2 8
5. Budapest Honvéd 5 2 2 1 8–8 0 8
6. Paksi FC 5 2 1 2 7–3 +4 7
7. MTK Budapest 5 2 1 2 9–6 +3 7
8. Vasas FC 5 2 3 6–8 –2 6
9. Puskás Akadémia FC 5 1 2 2 5–6 –1 5
10. Videoton FC 5 1 4 4–8 –4 3
11. Békéscsaba Előre 5 1 4 4–12 –8 3
12. Diósgyőri VTK 5 1 4 4–13 –9 3
LABDARÚGÓ NB I, 5. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés (Tv)
Augusztus 15., szombat
18.00 Újpest–Bp. Honvéd 1–1 Vad II István
18.00 Haladás–Paks 1–0 Erdős József
18.00 Puskás Akadémia–Békéscsaba 1–2 Németh Ádám
18.00 Vasas–Videoton 2–1 Solymosi Péter
18.00 DVTK–DVSC 0–2
Kassai Viktor
20.30 Ferencváros–MTK 2–0 Iványi Zoltán
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik