Két egyéni hiba okozta a Vasas vesztét a Haladás ellen

Vágólapra másolva!
2017.03.16. 17:30
A Haladás 3–2-re legyőzte az ellenfelét Újpesten fogadó Vasast a labdarúgó NB I huszadik fordulójából elhalasztott mérkőzésen.

David Williams (balra) erőszakossága két gólt és három pontot ért a vasiaknak (Fotó: Földi D. Attila)
David Williams (balra) erőszakossága két gólt és három pontot ért a vasiaknak (Fotó: Földi D. Attila)


A MÉRKŐZÉS ÉLŐ KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJÁK!

LABDARÚGÓ NB I
20. FORDULÓ, ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS

Vasas–Haladás 2–3 (Risztevszki 46., Saglik 83., ill. Williams 25., 69., Kovács L. 51.)
Kiállítva: Halmosi (91., Haladás)
Budapest, Szusza Ferenc Stadion, 1490 néző. Vezette: Berke

Ezúttal már játékra alkalmas volt a Szusza Ferenc Stadion gyepszőnyege, így semmi akadálya nem volt annak, hogy megrendezzék a találkozót – nem úgy, mint februárban. A Vasas a harmadik, a Haladás a nyolcadik helyről várhatta az összecsapást.

Michael Oenning gárdája támadólag lépett fel az első játékrész elején, a tizedik percben Ádám Martin kiváló szabadrúgását a Király Gábor helyére beugró fiatal játékos, Gyurján Márton vetődve védte. Apropó, Gyurján: a Haladás kapusa megint élt a lehetőséggel, magabiztosan, határozottan mozgott, jól védett.

Azonban a Vasas-fölény ellenére a 25. percben a vendégek szereztek vezetést: Debreceni András elcsúszott, emiatt röviden adta haza a labdát, a letámadó David Williams pedig köszönte szépen, és kihasználta a lehetőséget – 0–1!

Mindkét csapat előtt adódott helyzet még a szünet előtt, viszont a gólok fordulás után születtek – öt perc alatt kettő is! Először Kire Risztevszki remek szólója révén egyenlítettek a hazaiak (1–1), ám a másik oldalon az ötvenedik percben Williams centerezését Kovács Lóránt váltotta gólra – 1–2!

Majd nem sokkal később gyakorlatilag megismétlődött az első félidő egyetlen találata: Debreceni rosszul vette át a labdát, az agresszívan letámadó Williams elvette tőle, kicselezte Nagyot, és növelte a szombathelyiek előnyét – 1–3!

A találkozó végén Mahir Saglik még két védő között kilépve szépített (2–3), azonban a két óriási hibából adódó hátrányt nem tudta ledolgozni a hazai gárda. A találkozó krónikájához hozzátartozik, hogy a végjátékban fegyelmezetlen Halmosi Pétert kiállította a játékvezető. (A játékvezetői jelentésben az szerepel, hogy leköpte ellenfelét.)

Azt is hozzá kell tennünk, a mérkőzés második félideje tempós, gólra törő, izgalmas futballt hozott, remekül küzdött mindkét csapat, végül azonban a vasiak utazhatnak haza három ponttal gazdagabban.

A MÉRKŐZÉS ÉLŐ KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJÁK!

NB I, 2016–2017, 20. FORDULÓ
FEBRUÁR 18., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁMOK

Videoton FC–Újpest FC 5–1

Felcsút, Pancho ArénaSolymosi Péter2179

Gyirmót FC Győr–Paksi FC 0–0

Győr, Alcufer Stadion

Berke Balázs800

Mezőkövesd–Diósgyőri VTK 3–0

Mezőkövesd, Városi Stadion
Vad II István3325
MTK Budapest–Bp. Honvéd 1–2

Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion

Pintér Csaba
2706

Debreceni VSC–Ferencváros 0–0

Debrecen, Nagyerdei Stadion
Farkas Ádám
7138
Vasas–Haladás 2–3
Budapest, Szusza Ferenc Stadion
Berke Balázs
1490
A 20. forduló össznézőszáma: 17 638, átlag: 2940.
TABELLA • MENETREND • GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 23 13 5 5 49–20 +29 44
2. Budapest Honvéd 23 12 5 6 36–22 +14 41
3. Vasas FC 23 11 5 7 35–23 +12 38
4. Ferencvárosi TC 23 10 8 5 38–28 +10 38
5. Paksi FC 23 8 9 6 28–26 +2 33
6. Szombathelyi Haladás 23 9 5 9 28–31 –3 32
7. Mezőkövesd Zsóry FC 23 8 7 8 25–30 –5 31
8. Újpest FC 23 7 10 6 34–33 +1 31
9. MTK Budapest 23 6 8 9 18–27 –9 26
10. Debreceni VSC 23 6 6 11 24–30 –6 24
11. Diósgyőri VTK 23 6 3 14 26–47 –21 21
12. Gyirmót FC Győr 23 3 7 13 11–35 –24 16
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik