A Debrecen nagy sorozata megtört, a Vasasé nem

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.09.19. 17:55
null
A Loki megverte idegenben a Vasast (Fotó: Meder István)
A Debrecen 1–0-ra legyőzte a Vasast idegenben a labdarúgó NB I 9. fordulójában. A meccs egyetlen gólját Kulcsár Tamás szerezte; a hajdúságiak 2013 novembere óta először nyertek bajnokit a fővárosban, akkor a Honvédot győzték le.

LABDARÚGÓ NB I
9. FORDULÓ

Vasas–DVSC-Teva 0–1 (Kulcsár T. 78.)

Mind a két együttes egygólos sikert aratott az előző fordulóban, a Vasas a Honvéd otthonában nyert, míg a Loki az MTK ellen tartotta otthon a bajnoki pontokat. Kondás Elemér együttese a harmadik percben közel állt a vezetés megszerzéséhez az Illovszky Rudolf Stadionban, Mészáros Norbert fejesét követően Nagy Gergely lécre tolta a labdát. A vendégek sokat birtokolták a labdát a találkozó első negyedórájában, de a kapufán kívül nem tudtak veszélyt jelenteni a kapura. A Vasas szépen fokozatosan átvette a játék irányítását a játékrész második felében, ám a vendégekhez hasonlóan nagy helyzeteket az angyalföldiek sem dolgoztak ki.

A második félidőt is a Debrecen kezdte aktívabban, sokat elárul a játék képéről, hogy a két szurkolótábor egymás szapulásával volt elfoglalva, semmint a valódi szurkolással. Az 58. percben debütált Jevgenyij Pavlov, a hazaiak ukrán utánpótlás-válogatott játékosa, akinek ez volt az első NB I-es mérkőzése a Vasasban. A 69. percben a túloldalon a szintén csereként beálló Geoffrey Castillion szolgálta ki pompásan Bódi Ádámot, aki 16 méterről nem tudta eltalálni a kaput.

A 78. percben Aleksandar Jovanovic bedobása után Bódi szépen fordult le Marko Vukaszovicsról, pompás ütemben kiugratta Kulcsár Tamást, aki 11 méterről kilőtte a kapu jobb oldalát (0–1). Mint később kiderült, ez volt a győztes gól, a Debrecen 2013 novembere óta először nyert bajnokit a fővárosban, míg az angyalföldiek eddigi legutolsó győzelme a hajdúságiak ellen továbbra is 2002-re datálódik.

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 9 9 20–3 +17 27
2. Szombathelyi Haladás 9 4 4 1 7–5 +2 16
3. MTK Budapest 9 4 2 3 11–7 +4 14
4. DVSC-Teva 9 4 2 3 11–11 0 14
5. Budapest Honvéd 9 3 4 2 12–10 +2 13
6. Paksi FC 9 3 3 3 10–6 +4 12
7. Diósgyőri VTK 9 3 2 4 11–18 –7 11
8. Újpest FC 9 2 4 3 10–11 –1 10
9. Puskás Akadémia FC 9 2 4 3 9–10 –1 10
10. Videoton FC 9 3 6 8–11 –3 9
11. Vasas FC 9 3 6 7–11 –4 9
12. Békéscsaba Előre 9 1 1 7 6–19 –13 4
LABDARÚGÓ NB I, 9. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés (Tv)
Játékvezető

Szeptember 19., szombat

18.00 DVTK–Puskás Akadémia 3–2
Kassai Viktor
18.00 Paks–MTK 0–0Erdős József
18.00 Ferencváros–Békéscsaba 1–0Szőts Gergely
18.00 Vasas–DVSC-Teva 0–1Pintér Csaba
18.00 Haladás–Honvéd 0–0 Farkas Ádám
20.30 Videoton–Újpest 3–0Solymosi Péter
A bajnokság állását itt tekintheti meg!
Legfrissebb hírek

Kovacevic bombagólja ellenére csak egy pontot szerzett az FTC Kisvárdán

Labdarúgó NB I
51 perce

Hiába vezetett a Kazincbarcika, szép gólokkal fordított az ETO FC

Labdarúgó NB I
3 órája

A győri Nadir Benbuali a világbajnokságra készül

Labdarúgó NB I
10 órája

Markgráf Ákos: Szeretnénk nemzetközi szereplést érő helyen zárni

Labdarúgó NB I
12 órája

Az első félidőt átaludta, a másodikban háromszor bevette a Nyíregyháza a DVTK kapuját

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:52

Az MTK otthonában szakadt meg a Paks január vége óta tartó nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.03.20. 21:53

Ott lép pályára vasárnap az FTC, ahol még sosem vesztett NB I-es mérkőzést

Labdarúgó NB I
2026.03.20. 13:47

Visszavonul Németh Krisztián 37-szeres válogatott labdarúgó

Labdarúgó NB I
2026.03.20. 11:57
Ezek is érdekelhetik