NB I: Van der Meer diósgyőri mezt venne a bírónak; Bódog: Könyörgök, ez az élvonal!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.07.22. 21:06
null
Nagy volt a csata Kispesten (Fotó: Földi Imre)
Mint ismert, a bajnoki címvédő Budapest Honvéd több mint egy félidőt emberhátrányban játszva, fordulatos mérkőzésen 2–2-re végzett a Diósgyőrrel. A találkozó utáni sajtótájékoztatón a miskolciak mestere, Bódog Tamás és a kispestiek vezetőedzője, Erik van der Meer is bosszankodott néhány dolgon.

„Szerencsés találattal egyenlítettünk az utolsó pillanatokban – kezdte Bódog Tamás. – Nyilván a bajnok otthonában nagyon jó pontot szerezni, de van hiányérzetem. Abban bízom, hogy a játékosaimat még inkább bosszantja, hogy elveszítettünk két pontot."

A vezetőedző szerint a második félidőben érthetetlen módon megzavarodott csapata, és nagy hibákat követett el.

„Sokkal többet kellett volna birtokolnunk a labdát, hogy uraljuk a középpályát. Ráadásul az összes szabadrúgásunkkal és szögletünkkel fejbe rúgtuk az első embert. Pedig magas játékosaink vannak, erre készültünk. Könyörgök, ez az NB I! Nem lehet egyszer odarúgni rendesen a labdát?"

Erik van der Meer azt emelte ki, hogy Nagy Gergő kiállítása miatt nehezen tudott belenyúlni a mérkőzésbe.

„Ugyanakkor azt gondoltam a szünetben, hogy megcsinálhatjuk, ugyanis láttam a miskolciak Vasas elleni meccsét. Akkor a második félidőben túl szélesen helyezkedtek, amit tíz emberrel is ki lehet használni. Sikerült is, illetve Kabangu beállítása is jól sült el."

A holland szakember Solymosi Péter játékvezető ténykedésével nem volt elégedett.

„Az ötperces hosszabbítást túlzónak érzem. Ha összeadom a cseréket, akkor hiányzik két perc. Jeleztem is a bírónak a meccs végén, hogy szívesen vásárolok neki egy fehér mezt, ha igényli. Szeretném kihangsúlyozni, hogy nem miatta veszítettük el a két pontot, de sajnos tényleg nem tartotta kézben ezt a mérkőzést, a sárga lapokat például nem egyenlő módon ítélte meg a két csapat számára."

Van der Meer ezután arra tért ki: a pénteki edzés után elmagyarázta a játékosoknak, hogy bajnokcsapatként mindenki őket akarja megverni. Úgy érzi, ezt nem mindenki értette meg, pedig emiatt sokkal jobban észnél kell lenniük.

Bódog Tamás vágatlanul

Erik van der Meer vágatlanul

Legfrissebb hírek

Három pontot szerzett Kisvárdán, és a tabella élére állt a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
1 órája

Megszakadt a hazaiak jó sorozata, a DVTK nyerte meg a borsodi rangadót

Labdarúgó NB II
7 órája

Hét éve nem kapott ki a Ferencváros idegenben fővárosi csapattól – a Vasas megszakítaná a sorozatát

Labdarúgó NB I
11 órája

Szalai József: Igyekszem, hogy újra válogatott legyek

Labdarúgó NB I
15 órája

Huszonhét éves játékvezető mutatkozik be az NB I-ben

Labdarúgó NB I
Tegnap, 20:06

Szavazás: melyik volt a magyar futball elmúlt évtizedeinek legemlékezetesebb öngólja?

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 09:45

Szappanos Péter talán az év védését mutatta be – így lett a forduló legjobbja az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 07:06

Fordított a DVTK ellen, és az NB II-es tabella élére ugrott a Kecskemét

Labdarúgó NB II
2026.11.02. 21:20