NB I: Vajda Botondban a játéka miatt van hiányérzet

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2023.10.11. 10:46
null
Vajda Botond boldog lehetett a Groupama Arénában, hiszen fontos gólt szerzett a Ferencváros elleni bajnokin (Fotó: DVSC)
A Debreceni VSC 19 éves labdarúgója érezte, a Ferencváros otthonában szerzi meg pályafutása első élvonalbeli találatát, ami beigazolódott, teljesítményével azonban nem maradéktalanul elégedett.

 

Október elsején még a Hatvan kapuját vette be Varga Botond az NB III Északkeleti csoportjában a DVSC tartalékai között, egy héttel később pedig élete harmadik első osztályú bajnokiján megszerezte első gólját az OTP Bank Ligában. A nyáron a DVTK-tól szerződtetett 19 éves szélső középpályásnak nemrég öt-hat hetet ki kellett hagynia krónikus gyulladásos csípősérülés miatt – éppen emiatt dőlt ki egy évre tizenhét esztendősen, meg is műtötték. Szerencséjére ezúttal nem kellett olyan hosszú időt kényszerpihenőn töltenie, két héttel ezelőtt elkezdhette az edzéseket, és Szrdjan Blagojevics vezetőedző a Ferencváros elleni idegenbeli bajnokin már a kezdő tizenegybe jelölte. Bár a tehetséges fiatal nem brillírozott (párharcainak mindössze nyolc százalékát nyerte meg a Wyscout szerint), az ő találatával szépített a DVSC, amely a második félidőben egyenlített, s elvitt egy pontot a Groupama Arénából (2–2).

„Ez pályafutásom legemlékezetesebb mérkőzése, de annak örültem volna igazán, ha jó teljesítményt nyújtok, így van bennem némi hiányérzet  – mondta a Nemzeti Sportnak Vajda Botond a mérkőzést követően.  – Roppant nehéz volt érvényesülni, nem játszottam korábban Cristian Ramírez kaliberű védő ellen, de örülök, hogy megtapasztalhattam ezt a szintet – azon leszek, hogy minél hamarabb megüssem, s az NB I legjobbjai ellen is eredményes legyen a játékom. Miután megtudtam, hogy kezdő leszek, éreztem, ez az én napom lesz, s betalálok. Persze szerencsém is volt, mert bár jól helyezkedtem, épp elém pattant a labda, amit aztán a kapuba vágtam. Természetesen a gól után szívesen maradtam volna a pályán, úgy éreztem, szárnyakat kapnék, de nem lepett meg, hogy Szrdjan Blagojevics lecserélt, adós maradtam a jó játékkal. Ezzel együtt életem legszebb momentuma volt. Elég sokszor visszanéztem a gólt, mivel meccs közben szinte fel sem fogtam, mi történt, csak a lefújás után tudatosult bennem – talán ennek tudható be, hogy a játék hevében az egyenlítő gólnak jobban örültem, mint a sajátomnak.

Nem kis dolog, hogy a Fradi ellen, ennyi néző előtt szereztem pályafutásom első élvonalbeli találatát, az pedig külön öröm, hogy ez volt a meccs fordulópontja. Rengeteg üzenetet kaptam, főleg a szülővárosomból, a felvidéki Rozsnyóról. Nem tudok olyanról, aki a környékünkről indulva lett élvonalbeli futballista, úgyhogy odahaza nagyon örültek a gólomnak, büszkék rám. Jólesett, hogy korábbi csapattársaim, edzőim is írtak, Diósgyőrből is számos gratulációt kaptam.”

Vajda Botond legközelebb a Fehérvár FC ellen bizonyíthat, a Loki október 22-én fogadja közvetlenül mögötte álló vetélytársát.

NB I
10. FORDULÓ
Október 21.
, szombat
12.30: Kisvárda–Mezőkövesd (Tv: M4 Sport)
14.45: ZTE–Paks (Tv: M4 Sport)
17.00: Újpest–Kecskemét (Tv: M4 Sport)
Október 22., vasárnap
13.15:
MTK Budapest–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport)
15.30: DVSC–Fehérvár (Tv: M4 Sport)
17.45: DVTK–Ferencváros (Tv: M4 Sport)

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC861128–11+1719
2. Paksi FC953115–10+518
3. Újpest FC952215–14+117
4. Diósgyőri VTK951317–11+616
5. Puskás Akadémia943214–14015
6. MTK Budapest942311–14–314
7. Debreceni VSC941415–14+113
8. Fehérvár FC932417–16+111
9. Kecskeméti TE931510–12–210
10. Zalaegerszegi TE922512–20–88
11. Mezőkövesd81169–17–84
12. Kisvárda91177–17–104

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik