nemzetisport.hu 2013.10.25 21:14 Frissítve: 2014.07.02 02:09

NB I: Újpesti varázslók a pályán és a lelátón - Vignjevics

Az újpestiek szerint megérdemelték a győzelmet az MTK elleni bajnokin. A liláknál bemutatkozó edző, Nebojsa Vignjevics a játékosokat és a szurkolókat dicsérte, Balajcza Szabolcs pedig hozzátette, felemelő érzés, hogy a nehéz időszak után is így biztatják őket a drukkerek. A kapus úgy véli, ez a siker megfelelő alap lehet a folytatáshoz. A Sport Tv interjúi.


„Nem vagyok mágus, de a pályán és a lelátón voltak varázslók. – jelentette ki Nebojsa Vignjevics, az Újpest debütáló vezetőedzője. – Fantasztikus mérkőzés volt, és megérdemeltük a győzelmet. Az MTK egy jó csapat, ellenük nehéz kontrollálni a játékot. Itt is, ott is adódtak helyzetek, és szerencsénk is volt.”

„Ez a győzelem jó alap a folytatáshoz – értékelt Balajcza Szabolcs, a lilák kapusa. – Felemelő érzés, hogy ilyen nehéz időszak után is biztatnak bennünket a szurkolók. Eddig minden mérkőzésünkön a védekezéssel akadtak gondok, de ezt a két nap alatt, amennyire lehet, átbeszéltük. Voltak helyzeteink, jobb koncentrációval hamarabb is eldönthettük volna a találkozót.”

„Hajtós mérkőzést játszottunk – mondta Garami József, az MTK szakmai igazgatója. – Mindkét csapat győzelemre törekedett, de elég keveset forogtak veszélyben a kapuk. A szögletnél nagyot hibáztunk, abból kaptuk a gólt. A hasonló erényeket felvonultató csapatok közöl most az Újpest jött ki jobban.”

2020.01.27 16:54:35

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Bacsa Patrik nem hitt a szemének, amikor meglátta, hogy kiállították. Dobos Barna türelmet kér.

2020.01.25 15:01:35

Labdarúgó NB I BORBOLA BENCE (összefoglaló), KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN (percről percre)

A Feczesin Róbert helyére szerződtettet új kilences, Bacsa Patrik öt perccel bemutatkozása után piros lapot kapott.

2020.01.25 13:26:40

Labdarúgó NB I TŐSÉR NORBERT (összefoglaló), HATÁR DÁVID (percről percre)

Feczkó Tamás csapata védőgólokkal fordított, és fontos győzelemmel kezdte az évet.