„Színes” mérkőzésen az Újpest kihasználta a Haladás hibáit

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.29. 13:55
null
A Haladás nem bírt az Újpesttel, és 546 perce nem szerzett gólt az NB I-ben (Fotó: Korponai Tamás)
A labdarúgó NB I 16. fordulójában az Újpest 1–0-ra legyőzte a Haladást. A szombathelyieknél Zsirai Martint és Jagodics Márkot, az újpestieknél Enisz Bardhit kiállította a játékvezető.

NB I
16. FORDULÓ

Újpest FC–Szombathelyi Haladás 1–0 (Sztaniszavljevics 76.)

Szerencsére nem vagyunk gondolatolvasók, de azért nagyjából sejtjük, mire gondolhattak az Újpest és a Haladás bajnokija előtt köszöntött lila-fehér legendák – maradjunk annyiban, hogy például Göröcs János, Fazekas László, Zámbó Sándor, Dunai Antal, Várhidi Pál vagy Nagy László legkevésbé azon csodálkozott el, hogy néhány utóda micsoda hajkölteményekkel vonul ki arra a pályára, ahová annak idején miattuk Európa legjobbjai is csak félve merészkedtek el.

A vasiak nem félve, hanem késve érkeztek a stadionba, de úgy látszik, a közlekedési zűrök miatti hercehurca jót tett a csapatnak, mert teljesen egyenrangú félként játszott, sőt a 20. percben a mérkőzés első helyzet(ecskéj)ét is a vendégek alakították ki. Ezt követően szépen lassan csak elkezdett futballozni az Újpest is, de Rózsa Dániel védte Nagy I Gábor és Loic Nego próbálkozását is, Kim Ojo fejese meg elkerülte a jobb felső sarkot.

Fazekas László a félidőben az M1 kamerái előtt egy-két keresetlen, de fájóan őszinte szóval ecsetelte a mérkőzést, amely Haladás-fölénnyel folytatódott, és amelyet Zsirai Martin kiállítása (a fiatal játékos két teljesen fölösleges sárga lapot gyűjtött be) gyökeresen megváltoztatott. Ezt követően végigtámadta a bajnokit az Újpest, de Ojóék különversenyt rendeztek a Ki találja el többször a kapust az ötös elől? címmel, és Rózsa is magabiztosan röpködött. Egészen a 76. percig, amikor is a vendégkapus egyszerűen rátette kivetődés közben a már megfogott labdát Ojo fejére, az onnan a csereember, Filip Sztaniszavljevics elé pattant, aki ballal okosan az üres kapuba emelt. 1–0!

Az utolsó percekben kapott még egy esélyt a Hali, mert a hazai csereember, Enisz Bardhi is kiállíttatta magát, de Jagodics Márk nem sokra rá szintén begyűjtötte a második sárgáját. A Haladás és az Újpest legutóbbi hét, egymás elleni bajnokiján ez volt a kilencedik piros lap...

Őrzi tehát idénybeli hazai veretlenségét az Újpest, illetve zsinórban hatodszor is kikapott a Haladás, amely immár 546 perce gólképtelen az élvonalban.

Legutóbb október 5-én, a Lombard Pápa 2–0-s legyőzésekor találtak be a szombathelyiek, akik egyre nagyobb iramban száguldanak a ki- és szétesés felé.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

EDZŐI NYILATKOZATOK

„A támadójátékunk nem volt elég hatékony, hiszen nagyon kevés helyzetet alakítottunk ki. Az ellenfélnek nyilván voltak helyzetei. Én inkább az iksszel jobban kiegyeztem volna" – nyilatkozta Szentes Lázár az M1 kamerája előtt.

„Az első félidőben nem harcoltunk eléggé, ez volt a problémánk az előző meccsünkön is, mert a győzelemhez legalább úgy kell küzdened, mint az ellenfélnek. A játékosaim technikai tudásával nem vagyok elégedetlen, de a küzdés nem volt az igazi, nem dolgoztak elég keményen" – mondta Nebojsa Vignjevics a meccs után.

AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 16 13 2 1 36–5 +31 41
2. MTK Budapest 16 12 4 24–15 +9 36
3. Diósgyőri VTK 16 8 5 3 25–18 +7 29
4. Ferencvárosi TC 16 8 4 4 24–15 +9 28
5. Újpest FC 16 7 7 2 15–10 +5 28
6. MVM Paks 15 7 5 3 23–11 +12 26
7. DVSC-Teva 15 7 4 4 19–11 +8 25
8. Kecskeméti TE 16 6 4 6 17–18 –1 22
9. Puskás Akadémia FC 16 6 3 7 18–20 –2 21
10. Győri ETO FC 15 5 4 6 21–19 +2 19
11. Nyíregyháza Spartacus FC 15 4 2 9 17–21 –4 14
12. Lombard Pápa FC 16 3 5 8 8–27 –19 14
13. Budapest Honvéd 16 3 4 9 12–20 –8 13
14. Dunaújváros PASE 16 3 5 8 14–28 –14 13
15. Pécsi MFC 16 2 4 10 16–33 –17 10
16. Szombathelyi Haladás 16 2 2 12 5–23 –18 8
Dunaújváros PASE: 1 pont levonva
LABDARÚGÓ NB I, 16. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)Játékvezető
November 28., péntek
19.00 Dunaújváros PASE–Budapest Honvéd 0–0 Iványi Zoltán
November 29., szombat
14.00
Újpest FC–Szombathelyi Haladás 1–0Farkas Ádám
16.00
MTK Budapest–Pécsi MFC 3–2 Pintér Csaba
16.00Lombard Pápa–Videoton 0–5
Andó-Szabó Sándor
18.00Puskás Akadémia FC–Diósgyőri VTK 1–0 Solymosi Péter
20.00Ferencváros–Kecskeméti TE 3–1 Erdős József
November 30., vasárnap
16.30Debreceni VSC-Teva–Nyíregyháza Spartacus (tv: M2)Vad II István
18.30Győri ETO FC–MVM-Paks (tv: Sport2)Kassai Viktor
A bajnokság állását itt tekintheti meg!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik