Hiába vezetett a DVSC, döntetlen az újpesti büntetőpárbajon

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.27. 15:22
null
Holman Dávid buktatásáért kapott tizenegyest a DVSC (Fotó: Szabó Miklós)
Nem bírt egymással az Újpest és a DVSC (1–1) a labdarúgó NB I 22. fordulójának szombati rangadóján. A tabellán második és harmadik együttes összecsapásán a vendégek kerültek előnybe az első félidőben Szakály Péter büntetőből szerzett góljával, de a házigazda a hajrában egyenlített Lencse László tizenegyesével.

KATTINTSON IDE A TALÁLKOZÓ ÉLŐ, SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSÁÉRT!

LABDARÚGÓ NB I
22. FORDULÓ

Újpest–DVSC 1–1
(Lencse 87. – 11-esből, ill. Szakály 38. – 11-esből)

Igazi ezüstrangadót rendeztek a Szusza Ferenc Stadionban, a fordulót megelőzően második Újpest a tabellán harmadik DVSC-t fogadta. A lila-fehéreknél Kálnoki Kis Dávid mégsem tudott pályára lépni a találkozón, mivel vírusos megbetegedéssel küszködött. A Lokinál Holman Dávid ott volt, Lázár Pál sérülése azonban nem jött rendbe.

Rangadóhoz méltóan kezdődött a találkozó: az első percben Balogh Balázs 18 méterről vette célba a kaput, Radosevic hatalmas vetődéssel paskolta szögletre a labdát. Nem sokkal később jött egy helyzet a túloldalon: Szakály Péter kapott labdát a tizenhatoson belül, majd kapura fordult 12 méterről, de lövése középre érkezett, így Balajcza könnyen hárítani tudott.

A 12. percben megszerezhette volna a vezetést a Loki: Bódi Ádám tolta meg a labdát a tizenhatoson belül a kimozduló Balajcza mellett, visszagurított, Kulcsár Tamás azonban nem tudott az üresen tátongó kapuba találni, Nagy Tibor ugyanis a gólvonalon állva blokkolta a kísérletet. Az újpestiek nagy balszerencséjére nem sokkal később Nagy megsérült, le kellett cserélni, Kecskés Ákos váltotta.

Az iram alábbhagyott a kezdeti lelkesedés után, ám a hajrában megszerezte a vezetést a DVSC. Holman cselezte be magát a tizenhatos jobb sarkánál a 38. percben, Litauszki Róbert csak szabálytalanul tudta megállítani, a játékvezető tizenegyest ítélt. Szakály Péter állt a labda mögé, és magabiztosan lőtt a kapu jobb oldalába a balra dőlő Balajcza mellett. 0–1

Keménységből nem volt hiány a találkozón, Bódit és Korhutot is ápolni kellett, de mindketten folytatni tudták a találkozót. A szünetig nagyobb helyzet már nem alakult ki, így a DVSC egygólos előnyről várhatta a folytatást – vagy ha úgy tetszik, az Újpest egygólos hátrányt szedett össze az első 45 percben.

A fordulás után sokáig gyűrték egymást mezőnyben a csapatok, mígnem a 85. percben büntetőhöz jutott az Újpest. Angelov cselezte be magát a tizenhatoson belülre, ahol Bódi felvágta, a debreceni középpályás piros lapot kapott, a lila-fehére pedig tizenegyest. A labda mögé Lencse László állt oda, és a bal alsóba helyezett, Radosevic érezte az irányt, de nem tudott hárítani. 1–1

Igazságosnak mondható döntetlen született.


AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 22 18 1 3 45–10 +35 55
2. Újpest FC 22 9 9 4 30–21 +9 36
3. DVSC-Teva 22 9 8 5 35–23 +12 35
4. Szombathelyi Haladás 22 9 8 5 20–21 –1 35
5. Videoton FC 22 11 1 10 24–21 +3 34
6. Paksi FC 21 9 6 6 27–21 +6 33
7. MTK Budapest 21 8 7 6 25–21 +4 31
8. Budapest Honvéd 22 7 6 9 27–28 –1 27
9. Diósgyőri VTK 22 6 5 11 23–34 –11 23
10. Vasas FC 22 6 1 15 20–38 –18 19
11. Puskás Akadémia FC 22 4 7 11 24–34 –10 19
12. Békéscsaba Előre 22 3 5 14 18–46 –28 14
22. FORDULÓ
Mérkőzés Játékvezető
Február 27., szombat
15.30 Haladás–Diósgyőr 2–1Erdős József
15.30
Újpest–DVSC 1–1Farkas Ádám
15.30
MTK–Békéscsaba 0–0 Pintér Csaba
15.30
Paks–Vasas 3–0Andó-Szabó Sándor
15.30
Puskás Akadémia–Videoton 0–1
Iványi Zoltán
18:00
Bp. Honvéd–Ferencváros 2–1
Solymosi Péter

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik