Az Újpest 19 perc alatt lerendezte a DVTK elleni bajnokit

Vágólapra másolva!
2014.03.23. 16:28
null
Vasziljevics fejese után Tshibuabua talált be (Fotó: Korponai Tamás)
A labdarúgó NB I 21. fordulójában az Újpest hazai pályán 2–0-ra legyőzte a Diósgyőrt. Az első gólt Bavon Tshibuabua szerezte a nyolcadik percben, majd Kabát Péter is eredményes volt a 19. percben tizenegyesből. A DVTK a második félidőben már sokkal jobban játszott, de végül nem talált be, így nem tudott veretlen maradni zsinórban a kilencedik idegenbeli bajnokiján. A mérkőzés végén Futács Márkót kiállították.


Az Újpest játékán nem látszott meg a csapat körül kialakult súlyos helyzet, a lila-fehérek a találkozó első 20 percében lefocizták a pályáról ellenfelüket, és ami ennél is fontosabb, hogy ebben az időszakban sikerült kétgólos előnyt kiharcolniuk. A nyolcadik percben jobb oldali szögletet követően Dusan Vasziljevics fejese még a kapufát találta el, a kipattanó labdát aztán Bavon Tshibuabua három méterről a jobb alsó sarokba terelte. 1–0

Bő tíz perccel később Kabát Péter kapott remek indítást a bal oldalon (igaz, lesgyanús helyzetből indult a rutinos csatár), aztán Nenad Rajics buktatta őt a tizenhatoson belül. A büntetőt maga a sértett végezte el, és Rajics ugyan érezte az irányt, de nem tudta hárítani a bal aló sarokba tartó labdát (2–0). A félidő második részében kezdett ébredezni a Diósgyőr, ám pár lövésen kívül nem tudot különösebb nyomást helyezni Marko Dmitrovics kapujára.

Tomiszlav Szivics ezt nem nézte tétlenül, a szünetben kettős cserére szánta el magát, és a Diósgyőr sokkal jobban is kezdte ellenfelénél a második félidőt, de ez meddő mezőnyfölények bizonyult, mivel igazán komoly gólhelyzeteket nem tudtak kidolgozni a vendégek.

A mérkőzés záró szakaszára fordulva el is fáradtak, ezért a hazaiak előtt több ígéretes helyzet is adódott, de végül nem született több gól – sőt a diósgyőriektől Futács Márkót Lázár Bence felrúgásáért kiállították –, így az Újpest véget vetett a DVTK hosszúra nyúlt idegenbeli veretlenségi szériájának.

Újpest–Diósgyőri VTK 2–0

Forrás: MLSZ TV

EDZŐI NYILATKOZATOK

„Sok negatív dolog történt, ami befolyással volt az eredményre, de ezt a klubon belül kell megoldanunk valahogy. Sokat volt nálunk a labda, de a kapura nem tudtunk veszélyesek lenni. Nem azt játszottuk, amit megbeszéltünk. A második gól háromméteres lesről született. Mindent egybevetve gratulálok az Újpestnek, és további sok sikert kívánok" – mondta Tomiszlav Szivics az M1 kamerája előtt.

Edzői értékelések

Forrás:MLSZ TV

„Nem lepett meg az Újpest játéka. A szurkolóinkat meg kell becsülnünk, akik most is támogattak minket, de sajnos nem tudtuk azt nyújtani nekik, amit megérdemelnek. Futács Márkó kilencvenedik percben kapott piros lapja olyan, mint Kádár Tamás korábbi kiállítása. Ez fegyelem és a csapat tiszteletének kérdése. Ezt a helyzetet kezelni kell, de erről nem itt fogok beszélni."

„A játékosaim minden meccsen úgy futballoznak, mintha az utolsó lenne. Nagyon jó, szervezett csapat ellen játszottunk, de úgy gondolom, hogy megérdemeltük a diadalt. Köszönjük a szurkolóknak a támogatást. A gyorsan szerzett két gól nagy előnyt jelentett, és számítottunk ró, hogy a szünet után a Diósgyőr nagy rohamokat indít, de a végén nekünk is voltak még helyzeteink. Szerintem megérdemelten nyertünk, az ellenfélnek sok sikert kívánok a folytatásra" – nyilatkozta Nebojsa Vignjevics.

Futács Márkó: El kell gondolkodnunk a stílusváltáson

NB I
21. FORDULÓ
Újpest–Diósgyőri VTK 2–0 (Tshibuabua 8., Kabát 19. – 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. DVSC-Teva 21 13 6 2 46–21 +25 45
2. Videoton FC 21 11 5 5 38–20 +18 38
3. Győri ETO 21 10 7 4 33–26 +7 37
4. Budapest Honvéd 21 9 6 6 32–24 +8 33
5. Diósgyőri VTK 21 8 9 4 33–26 +7 33
6. Pécsi MFC 21 9 5 7 34–31 +3 32
7. Haladás 21 8 8 5 29–24 +5 32
8. Ferencváros 20 8 5 7 31–31 0 29
9. Újpest FC 21 7 7 7 36–35 +1 28
10. Lombard Pápa FC 21 7 5 9 25–29 –4 26
11. Kecskeméti TE 20 6 7 7 26–33 –7 25
12. Puskás Akadémia FC 21 6 6 9 27–37 –10 24
13. Mezőkövesd 21 5 4 12 22–38 –16 19
14. MTK Budapest 21 4 7 10 22–26 –4 19
15. MVM Paks 21 4 7 10 25–35 –10 19
16. Kaposvári Rákóczi 21 2 6 13 18–41 –23 12
LABDARÚGÓ NB I, 21. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)
Március 21., péntek
19.00
Lombard Pápa–Haladás 1–1
Németh Ádám
Március 22., szombat
14.00
Debreceni VSC-Teva–Pécsi MFC 1–0
Andó-Szabó Sándor
16.00Puskás Akadémia FC–Mezőkövesd 4–0
Erdős József
16.00
MTK Budapest–Videoton 1–2Kassai Viktor
18.00Budapest Honvéd–Kaposvári Rákóczi 1–0Farkas Ádám
20.00MVM-Paks–Győri ETO FC 1–2Solymosi Péter
Március 23., vasárnap
16.30
Újpest FC–Diósgyőri VTK 2–0 Vad II István
18.30
Kecskeméti TE-Phoenix Mecano–Ferencváros(Tv:Sport 2)Iványi Zoltán
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik