NB I: újabb edzőváltás, Bene Ferenc távozik Pápáról

Vágólapra másolva!
2012.08.27. 17:22
null
Bene Ferenctől öt forduló után elköszöntek Pápán (Fotó: Korponai Tamás)
A labdarúgó NB I 15. helyén álló Lombard FC hivatalos honlapján hétfő délután bejelentette, hogy szerződést bontottak Bene Ferenc vezetőedzővel és Herédi Attila pályaedzővel.

 

Az új vezetőedző személyéről a klub vezetősége hamarosan dönt, addig a kapusedző, Kovács László veszi át a csapat irányítását – olvasható a klub közleményében. A Nemzeti Sport úgy értesült, hogy az idényt a Paks kispadján kezdő Kis Károly is a jelöltek között található.

Eddig öt fordulót játszottak le az NB I-ben, és a két ponttal szerénykedő Lombard a harmadik csapat, amelyiktől távozott a szakvezető; előbb Kis Károly hagyta el Paksot, majd Détári Lajos szakmai igazgatótól köszöntek el a Ferencvárosnál.

EDZŐVÁLTÁSOK AZ NB I 2012–2013-AS SZEZONJÁBAN
2012. augusztus 1.: MVM Paks, Kis Károly helyett ideiglenes megbízással Máté Csaba
2012. augusztus 20.: Ferencváros, Détári Lajos helyett Ricardo Moniz
2012. augusztus 27.: Lombard FC, Bene Ferenc helyett ?

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik