NB I: többéves mélyponton a gólátlag, sok a 0–0

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.28. 11:40
Döntetlenek, kevés a gól, sok a 0–0 – érdekes statisztikákat gyűjtöttünk a labdarúgó NB I 10. fordulóját követően.

A mögöttünk hagyott játéknapon a hat NB I-es mérkőzésből négy döntetlenre végződött. Az eddigi tíz fordulóban 17 olyan meccs volt, amelyen ikszeltek a csapatok, a Videoton kivételével valamennyi együttes játszott döntetlent, a Haladás, az Újpest és a Puskás FC már ötöt is.A mögöttünk hagyott játéknapon a hat NB I-es mérkőzésből négy döntetlenre végződött. Az eddigi tíz fordulóban 17 olyan meccs volt, amelyen ikszeltek a csapatok, a Videoton kivételével valamennyi együttes játszott döntetlent, a Haladás, az Újpest és a Puskás FC már ötöt is.

Megnéztük, hogy az utóbbi években a bajnokság ezen szakaszában hány iksznél jártak az NB I-es együttesek. Nos, tavaly az első tíz fordulóban 18, 2013 őszén 17 meccs végződött döntetlenre, tehát gyakorlatilag ugyanannyi mint most. Csakhogy míg az előző években 16 csapatos volt a bajnokság, mindegyik fordulóban nyolc meccset játszottak, tehát az első tíz fordulóban nyolcvan mérkőzést rendeztek, addig az idén csak hatvan összecsapás volt a bajnokság eddigi szakaszában. Vagyis amíg az előző két szezonban a bajnokiknak 21–22 százaléka végződött döntetlenre, addig ebben az idényben 28 százaléka. Hogy ennek az az oka, hogy – a Ferencvárost nem számítva – kiegyenlítettebb lett a mezőny, vagy a csapatok óvatosabbak, kevesebbet kockáztatnak, megelégszenek a tuti egy ponttal – ezen el lehet vitatkozni.

Az viszont érdekes, hogy meglehetősen sok a 0–0-s döntetlen, az eddigi hatvan mérkőzés közül hat volt olyan, amelyen nem esett gólt – ez a meccsek tíz százaléka. Eddigi összesen 135 gól esett, ami 2.25-ös mérkőzésenkénti gólátlagnak felel meg. Ez az utóbbi évek legszerényebb mutatója.

Két évvel ezelőtt, a 2013–2014-es szezonban az első tíz fordulóban egyetlen bajnoki sem zárult gól nélküli döntetlennel, és a lejátszott nyolcvan mérkőzésen 240 gól esett, ez meccsenként kereken 3-as gólátlag volt.

A legutóbbi kiírásban már lényegesen gólszegényebbek voltak a mérkőzések az első tíz NB I-es fordulóban, egyrészt csak 196 találat született (2.45-ös mecsenkénti átlag), másrészt a 10. forduló után már nyolc 0–0-s mérkőzésnél jártunk, arányaiban ez pontosan megegyezik az idei bajnoksággal (10 százalék).

Az idén tehát eddig kevesebb gól esett, mint az előző két bajnokság ugyanezen szakaszában. Egyedül Böde Dánielt lehet dicsérni, a Fradi támadója ugyanis tíz forduló után 11 gólnál jár – ugyanannyinál, mint két évvel ezelőtt az akkori listavezető Simon Attila (Paks), és eggyel kevesebbnél, mint a tavaly ilyenkor szárnyaló, 12 gólt termelő Nikolics Nemanja (Videoton).

NB I, 10. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés
Játékvezető
Nézőszám

Szeptember 26., szombat

18.00

Haladás–Vasas11

Solymosi Péter
4085
18.00

Honvéd–DVTK 21

Szabó Zsolt
2012
18.00

Békéscsaba–Videoton 20

Fábián Mihály
1312
18.00

Paks–DVSC-Teva 11

Vad II István
865
18.00

Puskás Akadémia–Ferencváros 00

Andó-Szabó Sándor
3789
20.30

Újpest–MTK 2–2

Iványi Zoltán
1444
A bajnokság állását itt tekintheti meg!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik