NB I: több mint 12 éve nem volt ilyen az élvonalban!

2015.08.03. 09:34
null
Dobogón a Fradi, az Újpest és a Honvéd (Fotó: Földi Imre)
A labdarúgó NB I 3. fordulója után így fest a tabella élmezőnye: 1. Ferencváros, 2. Újpest, 3. Bp. Honvéd – azaz jelenleg kizárólag fővárosi csapatok állnak a dobogón. Néhány évtizeddel ezelőtt ez – mondhatni – természetes „állapot” volt, az utóbbi években azonban változott a helyzet. Megnéztük, mikor fordult elő hasonló eset – nos, nem mostanában…

Két-három évtizeddel ezelőtt gyakori volt, hogy a fővárosi csapatok kisajátították maguknak a dobogót. Még a kilencvenes évek második felére is a budapesti együttesek fölénye volt jellemző, az 1995 és 1999 között rendezett négy bajnokság mindegyikében csakis fővárosiak végeztek az első három helyen.

Aztán változott a helyzet, előbb a Dunaferr, majd a ZTE erősödött meg, aztán jött a DVSC hegemóniája, valamint a Videoton és a Győr is élcsapat (sőt bajnok) lett – miközben a nagy múltú pesti együttesek visszaestek.

Ezért érdemel most külön említést az, hogy jelenleg három fővárosi gárda áll a tabella első három helyén. Egészen 2003 májusáig kell visszalapoznunk az évkönyvekben ahhoz, hogy hasonló esetre leljünk: a 2002–2003-as kiírás 30. fordulója után a Ferencváros állt az élen, az MTK volt a második, az Újpest a harmadik.

Két forduló volt még hátra az akkor is tizenkét csapatos bajnokságból, a következő körben a Debrecen legyőzte a lila-fehéreket, így megelőzte a táblázaton, míg az utolsó fordulóban az MTK 1–0-ra nyert Újpesten, a Loki 0–0-t játszott a Fradi otthonában – így a Megyeri úton az MTK ünnepelhetett bajnoki címet, az Üllői úton pedig botrányos körülmények között (Szentes Lázár hátba rúgása, játékosok megütése, kukadobálás...) ért véget az FTC–DVSC találkozó.

2003 tavasza óta a mostani hétvégéig egyszer sem fordult elő, hogy valamelyik bajnoki forduló után kizárólag fővárosi csapatok álltak volna a dobogón. A 2007–2008-as szezon 1. fordulójában majdnem ilyen esettel találkoztunk, a rajton a REAC-ot 3–0-ra legyőző Honvéd állt az első, a Siófokon 4–2-re diadalmaskodó Újpest a második helyen, és a harmadikon is volt fővárosi csapat, csak nem egyedül: a Tatabányát 3–1-re megverő Vasas holtversenyben állt a Paksot szintén 3–1-re legyőző ZTE-vel.

Az állás
1. Ferencvárosi TC 3 3 7–1 +6 9
2. Újpest FC 3 2 1 5–1 +4 7
3. Budapest Honvéd 3 2 1 6–4 +2 7
4. DVSC-Teva 3 1 2 7–6 +1 5
5. Paksi FC 3 1 1 1 4–1 +3 4
6. MTK Budapest 3 1 1 1 4–4 0 4
7. Puskás Akadémia FC 3 1 1 1 2–2 0 4
8. Szombathelyi Haladás 3 1 1 1 3–4 –1 4
9. Videoton FC 3 1 2 2–3 –1 3
10. Diósgyőri VTK 3 1 2 4–6 –2 3
11. Vasas FC 3 3 2–7 –5 0
12. Békéscsaba Előre 3 3 2–9 –7 0
Legfrissebb hírek

Ott lép pályára vasárnap az FTC, ahol még sosem vesztett NB I-es mérkőzést

Labdarúgó NB I
2026.03.20. 13:47

Márton Gréta szerint innen nehéz lesz befogni a Győrt, Szemerey Zsófi még nem ünnepelne

Kézilabda
2026.03.18. 22:49

Véget ért az El-menetelés, a Braga hazai pályán megfordította az FTC elleni nyolcaddöntős párharcot

Európa-liga
2026.03.18. 18:22

A portugál-magyar edző szerint az első húsz perc meghatározó lesz a Braga–Ferencváros mérkőzésen

Európa-liga
2026.03.18. 10:22

A Ferencváros kiváló védekezését dicsérik Portugáliában – lapszemle

Európa-liga
2026.03.13. 09:00

Kétgólos győzelmet aratott a Braga elleni El-nyolcaddöntő első mérkőzésén a Ferencváros!

Európa-liga
2026.03.12. 22:52

Dmitrijeva 12 gólt dobott, az FTC kiütötte az Esztergomot a Magyar Kupából

Kézilabda
2026.03.12. 19:49

Ezúttal elmaradt a meglepetés, az újra élre álló FTC két góllal nyert Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
2026.03.08. 20:20
Ezek is érdekelhetik