NB I: Tiszteletlenség lenne a rossz döntését minősítenem – Stieber Zoltán

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2020.03.18. 09:47
null
Stieber Zoltánt érdemes volt szerződtetni, mert technikás futballal segíti a Zalaegerszeget (Fotó: Szabó Miklós)
Stieber Zoltán nem élcelődik a kapushibán, pedig üres kapuba sétálhatott az ajándéklabdával.

A – jelek szerint egy jó ideig – utolsó NB I-es forduló legjobb játékosa Stieber Zoltán volt. A 26-szoros válogatott labdarúgó a DVSC elleni idegenbeli mérkőzésen egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a ZTE 3–0-s sikeréből. Persze az élet azóta nagyon sokat változott, és éppen a beszélgetés idején derült ki, hogy a bajnokságot felfüggeszti az MLSZ.

„Az egészség a legfontosabb, erre a lépésre számítani lehetett – mondta Stieber Zoltán, aki éppen edzésre igyekezett, amikor jött a hír: mindenki maradjon otthon! – Egyelőre senki sem tud biztosat, egyénileg próbálunk jó fizikai állapotban maradni.”

Hogy azért a futballról is essék szó, arra kértük a támadót, idézzük fel a Nagyerdei Stadionban történteket. Mert milyen furcsa az élet, tavaly augusztus közepén éppen akkor egyezett meg Stieber az egerszegiekkel, amikor új csapata Debrecenben lépett fel, és kapott ki 3–2-re, a támadó akkor csak nézőként lehetett jelen. Most a pályán volt, és eldöntötte a találkozót.

„Nem tudom, ez volt-e a legjobb meccsem. Az eredmények szempontjából igen, szereztem egy gólt, adtam két gólpasszt és még néhány másik átadásomból is lett helyzet. Korábban előfordult, hogy helyzetbe kerültem, de nem sikerült gólt lőnöm, a beadásomból ziccer alakult ki, ám nem rúgtuk be. A teljesítményünk talán máskor sem volt rosszabb, ennek ellenére nem volt ennyire eredményes. Az biztos, hogy ezt vártam magamtól, és azt hiszem, ezt várták tőlem a ZTE szurkolói.”

Akik, ugye, nem lehettek ott a meccsen, ahogy a DVSC hívei sem, a futballista erre azt mondta, sablonos válasz, hogy ki kellett zárni a körülményeket, és az nem volt könnyű, de amint elkezdődött a találkozó, már csak a játékra figyelt.

Az internetes oldalakon hatalmas kapushiba címmel sokan láthatták Stieber Zoltán gólját – valóban, érdemes rákeresni.

„Nem szeretnék a Loki kapusáról, Tomás Kosickyről semmit sem mondani – reagált erre a 2016-os Eb-n Ausztria ellen nagyszerű gólt szerző játékos. – Ha én hagyok ki egy nagy helyzetet, biztosan nem örülnék, ha az ellenfelem arról beszélne, mekkorát hibáztam, tudom azt magamtól is. Nem vitás, kellett a gólomhoz ő is, de egy futballistatársamról van szó, tiszteletlenség lenne a rossz döntését minősítenem. Amikor a védő hazaadta a labdát, úgy éreztem, le kell támadnom, és nyitva hagytam az egy passzsávot, amikor pedig lenézett a labdára, és lendített, irányt változtattam, hátha arra rúgja a labdát. Ez volt az esélyem, és bejött, úgy talált el, hogy rólam az üres kapu felé ment a labda. A srácokkal a meccs után viccelődtünk, mármint hogy azért a bal lábamról nem pattant messzire, miután eltalált a labdával... Furcsa érzés volt a teljesen üres kapu felé futni, egy pillanatra hezitáltam, hogy belerúgjak-e egy nagyot, de aztán csak belepöcköltem. Annak örültem, hogy növeltük az előnyünket, és nagy lépést tettünk a győzelem felé.”

A ZTE sikerével nyílt maradt a kiesés elleni harc – csak hát ki tudja, mikor és hogyan folytatódik majd a bajnokság.

Stieber Zoltán, ahogy a többi magyar labdarúgó, várja a fejleményeket.

AZ NB I ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC 23 16 5 2 44–19 +25 53
2. Mol Fehérvár FC 25 15 5 5 47–23 +24 50
3. Mezőkövesd Zsóry FC 25 13 6 6 37–21 +16 45
4. Puskás Akadémia FC 25 10 9 6 39–31 +8 39
5. Diósgyőri VTK 25 11 4 10 35–33 +2 37
6. Budapest Honvéd 25 9 7 9 25–32 –7 34
7. Kisvárda 25 9 4 12 35–36 –1 31
8. Debreceni VSC 24 9 3 12 36–44 –8 30
9. Újpest FC 24 8 5 11 31–37 –6 29
10. Paksi FC 25 8 4 13 30–42 –12 28
11. Zalaegerszegi TE FC 25 7 7 11 34–37 –3 28
12. Kaposvári Rákóczi FC 25 3 1 21 19–57 –38 10
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik