NB I: Rossi a koncentráció hiányát sajnálja a 4-2 után

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.05.11. 21:07
Marco Rossi, a Budapest Honvéd vezetőedzője az Újpest 4–2-es legyőzését követően a Sport TV-nek adott nyilatkozatában elmondta, az utolsó negyedóra koncentrációs megingását sajnálja, de összességében jó mérkőzést játszott együttese, amely kontrollálta a találkozót, és érvényesült az akarata a derbin.

„Ez volt a legjobb mérkőzésem, köszönöm Istennek és a családomnak, hogy összejött – mondta a Sport TV-nek a mérkőzést követően a mesterhármast szerző Leandro Martínez. – Nagyon örülök, hogy nyerni tudtunk, bízom benne, hogy Európa-liga-szereplést érő helyen tudunk végezni. Az Újpest az elején többet birtokolta a labdát, örülök neki, hogy kontratámadásokkal meg tudtuk bontani a védelmüket és hogy gólokkal tudtam segíteni a csapatomat."Leandro Martínez. – Nagyon örülök, hogy nyerni tudtunk, bízom benne, hogy Európa-liga-szereplést érő helyen tudunk végezni. Az Újpest az elején többet birtokolta a labdát, örülök neki, hogy kontratámadásokkal meg tudtuk bontani a védelmüket és hogy gólokkal tudtam segíteni a csapatomat."

„Jó mérkőzést játszottunk, kontrolláltuk az összecsapás nagy részét. Az ellenfélnek csak az utolsó 15 percben hagytunk lehetőséget. Ez az, amit mindig mondok a játékosoknak, hogy ha nem vagyunk koncentráltak és nem küzdünk százszázalékos erőbedobással, bármikor kaphatunk gólokat, és egyáltalán nem vagyok boldog, hogy a végén két gólt is kaptunk. Összességében egy jó mérkőzést játszottunk, érvényesült az akaratunk és örülni kell a győzelemnek" – nyilatkozta ezt már Marco Rossi, a kispestiek vezetőedzője, aki nem szeretné, ha a sikert követően bármelyik játékosa elszállna magától:

„Mindig tiszta fejjel, alázatosan kell játszanunk. Minden játékost, akár erővel is, a földön kell tartanunk, nem szabad senkinek elszállnia, hiszen, ahogy mondtam is, ha nem koncentrálunk százszázalékosan, bárki képes lehet ellenünk gólt lőni, úgyhogy erre nagyon oda kell figyelnünk."

Legfrissebb hírek

Hárommal kevesebben – Marco Rossi szűkítette keretét az ukránok elleni NL-nyitányra

Magyar válogatott
4 órája

A legutóbbi két meccset megnyertük, amikor Sallai és Varga egyszerre hiányzott

Magyar válogatott
6 órája

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
17 órája

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte!

Magyar válogatott
23 órája

Marco Rossi: Az embereket lelkesíti a magyar válogatott

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:15

Várkonyi Bence: Örülnék, ha bemutatkozhatnék a válogatottban, de már a meghívónak is nagyon örülök

Magyar válogatott
2026.09.18. 10:00

Rossi fiatalít: Nego és Nagy Zsolt is végleg kiszorulhat, Nagy Ádám aligha tér vissza

Magyar válogatott
2026.09.17. 17:00

Marco Rossi fiatalít, és örül, hogy „klubcsapatot" irányíthat; Daniel Arzani úgy érzi, Glasgow-nak még tartozik

E-újság
2026.09.15. 23:55