NB I: rég láttunk ilyen kevés ponttal listavezetőt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.22. 12:23
Tíz forduló után rendkívül sűrű a labdarúgó NB I mezőnye: az 1. és a 11. (utolsó előtti) csapat között 9 pont van, az 1. és az 5. között 2, a listavezető Vasasnak van már 3 veresége és csak 19 pontja.

Visszanézve a legutóbbi 14 NB I-es szezont – 2003–2004-ben a mostanihoz hasonlóan 12 csapat szerepelt az élvonalban, ezt követően visszaállt a 16-os létszám, majd 2015–2016-tól ismét csökkentés jött – nem találunk olyan listavezetőt, amely 10 forduló után kétpontos átlag alatt lett volna, tehát 20-nál kevesebb pontot szerzett. Most a Vasas 6–1–3-as mérleggel, 19 ponttal vezeti a bajnokságot, minden csapat legalább két vereséget már begyűjtött és legalább 11 pontot már veszített.

A első öt helyezett két ponton belül van, és még az utolsó előtti Gyirmót is csak kilenc pontra (három győzelemre) van a listavezetőtől – egyedül a sereghajtó DVTK szakadt le egy kicsit. Ennyire szoros nem volt a mezőny egyszer sem az NB I legutóbbi 14 kiírásában.

AZ ÁLLÁS
1. Vasas FC 10 6 1 3 12– 7 +5 19
2. Ferencvárosi TC 10 5 3 2 19–11 +8 18
3. Szombathelyi Haladás 10 5 3 2 14–11 +3 18
4. Videoton FC 10 5 2 3 22–11 +11 17
5. Budapest Honvéd 10 5 2 3 16– 8 +8 17
6. Újpest FC 10 4 2 4 13–12 +1 14
7. MTK Budapest 10 3 3 4 5–11 –6 12
8. Debreceni VSC 10 3 2 5 12–16 –4 11
9. Paksi FC 10 2 4 4 9–12 –3 10
10. Mezőkövesd Zsóry FC 10 2 4 4 11–15 –4 10
11. Gyirmót FC Győr 10 2 4 4 5–14 –9 10
12. Diósgyőri VTK 10 2 2 6 10–20 –10 8
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik