Gólokkal avatta fel a PAFC új arénáját a Videoton az NB I-ben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.26. 13:57
null
Zé Luis (jobbra) góllal bizonyított (Fotó: Veres Viktor)
A Puskás Akadémia FC új stadionjában fogadhatta a Videotont, de egy rövid időszakot leszámítva nem tudott ellenfele lenni a székesfehérvári csapatnak a labdarúgó NB I 26. fordulójában. Nikolics jó játéka, gólja és gólpassza újra a dobogóra repítette a Videotont.

A mérkőzésnek igen nagy tétje volt, hiszen a Ferencváros pénteki győzelmével eldőlt, hogy a Videotonnak mindenképpen három pontra volt szüksége, hogy ne ússzon el a dobogó. A PAFC viszont azért küzd, hogy ne essen ki, és bár látszólag jó helyen állnak a felcsútiak, biztonságban még nem érezhetik magukat.

Ennek megfelelően nagy iramban kezdődött a meccs, elsősorban a Videoton támadott. Az első negyedórában többször is veszélyeztetett a székesfehérvári csapat, de semmi nem ment be. Sem Nikolics, sem Vinícius, sem Zé Luis nem tudott betalálni. Aztán a 20. percben teljesen váratlanul segítségre lelt a vendégcsapat, mert egy beadás után Nikolics a tizenhatoson belül visszahúzta a labdát, amelybe beleért Szélesi magasra tartott keze. Kassai tizenegyest ítélt, amelyet Nikolics gólra váltott. 0–1

A gól után nagy rohamokat indított a hazai csapat, de hiába szorította be a kapuja elé a Videotont, igazán nagy helyzetbe nem került. Sőt, az egyik ellentámadás végén Haraszti már Hajdúchot is kicselezte, majd az üres kapu helyett Szekeres lábát találta el.

A félidő utolsó percei már az „erőgyűjtés” jegyében teltek, kiegyenlítetté vált a találkozó.

A második félidőben sokáig semmi értékelhető nem történt, a Videoton elégedett volt a vezetéssel, nem erőltette meg magát fölösleges rohamokkal, és erre rá is fizetett.

A 63. percben ugyanis egyenlített a PAFC. Denkovics a jobb oldalon kiosztott egy kötényt Stopirának, majd középre játszott, a menteni igyekvő Juhászról éppen Tischler elé perdült a labda, aki öt méterről a bal alsóba kotorta a labdát. 1–1

Ez a gól hideg zuhanyként érte a vendégeket, de összeszedték magukat, és egyre veszélyesebben támadtak. Aztán a 74. percben újra vezetést szerzett a vendégcsapat. Nildo bal oldali szöglete után Zé Luis érkezett a legjobb ütemben, és öt méterről szépen fejelt a kapuba. 1–2

A PAFC érezte, hogy innen már nehéz lesz felállni, és bár kitámadott, ráfizetett a szervezetlenségre. A 78. percben ugyanis a vonalban helyezkedő PAFC-védők közül Nikolics ugrott ki, egyedül vezette kapura a labdát, majd 11 méterre a kaputól az akciót követő Filipe Oliveira elé játszott, akinek nem okozott gondot néhány lépésről a hálóba lőni. 1–3

Ezzel minden eldőlt, a Videoton újra felugrott a dobogóra, a felcsútiaknak pedig semmi okuk megnyugodni, mert nagyon meleg lehet még az az

NB I
26. FORDULÓ

Puskás Akadémia FC–Videoton FC 1–3 (Tischler 63., ill. Nikolics 20. – 11-esből, Zé Luis 74., F. Oliveira 78.)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSE ITT!

MESTERMÉRLEG

„Összességében mi irányítottuk ajátékot, a mi akaratunk érvényesült – nyilatkozta José Gomes, a Videoton vezetőedzője. – Sok helyzetet dolgoztunk ki, de sokat ki is hagytunk. A játékosok, a klub, a szurkolók, egyszóval mindenki megérdemli ezt a három pontot. Komoly céljaink vannak, ezek felé haladunk folyamatosan, ez is egy jó lépés volt. Elégedett vagyok az eredménnyel.”

„Az egész mérkőzés nem úgy sikerült, ahogyan elterveztük – értékelt Benczés Miklós, a PAFC vezetőedzője. – Nagyon gyáván kezdtük a találkozót, a Videoton egyértelműen fölényben játszott. A második félidőben intenzívebben futballoztunk, és előjöttek azok a dolgok, amiket alkalmazni akartunk a Vidi ellen, de sajnos gólt kaptunk. Azt gondolom, hogy a Videoton megérdemelten nyerte meg a találkozót, hiszen nem tudtunk olyan nyomást gyakorolni a kapujára, mint amilyet elterveztünk.”

LABDARÚGÓ NB I, 26. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)
Április 25., péntek
19.00
Ferencváros–Kaposvári Rákóczi 1–0 Andó-Szabó Sándor
Április 26., szombat
14.00
Puskás Akadémia FC–Videoton FC 1–3
Kassai Viktor
16.00MTK Budapest–Lombard Pápa 2–0
Erdős József
16.00
Szombathelyi Haladás–Mezőkövesd 1–0 Becséri Dániel
18.00Debreceni VSC-Teva–KTE -Phoenix Mecano 5–0 Iványi Zoltán
20.00Diósgyőri VTK–MVM-Paks 0–4
Solymosi Péter
Április 27., vasárnap
16.30Győri ETO FC–Újpest FC (M1)
Vad II István
18.30
Pécsi MFC–Budapest Honvéd (Sport2) Németh Ádám
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK
AZ ÁLLÁS
1. DVSC-Teva 26 15 8 3 57–29 +28 53
2. Győri ETO 25 13 8 4 42–30 +12 47
3. Videoton FC 26 13 6 7 47–29 +18 45
4. Ferencváros 26 13 6 7 41–32 +9 45
5. Haladás 26 12 8 6 35–27 +8 44
6. Diósgyőri VTK 26 11 9 6 39–34 +5 42
7. Pécsi MFC 25 9 8 8 35–33 +2 35
8. Budapest Honvéd 25 9 6 10 33–31 +2 33
9. Kecskeméti TE 26 8 9 9 33–41 –8 33
10. Lombard Pápa FC 26 8 6 12 29–39 –10 30
11. Újpest FC 25 7 8 10 38–40 –2 29
12. MTK Budapest 26 7 7 12 32–35 –3 28
13. Puskás Akadémia FC 26 7 7 12 33–46 –13 28
14. MVM Paks 26 5 10 11 32–40 –8 25
15. Mezőkövesd 26 6 5 15 25–43 –18 23
16. Kaposvári Rákóczi 26 4 7 15 21–43 –22 19
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik