Hiába győzött a Puskás Akadémia, búcsúzik az NB I-től

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.30. 16:17
null
Hiába örülhetett az első félidőben a PAFC, kiesett az első osztályból (Fotó: Veres Viktor)
A labdarúgó NB I 33., egyben utolsó fordulójában a Puskás Akadémia hazai pályán 2–1-re legyőzte a Budapest Honvédot, de mégis búcsúzik az első osztálytól, mert a Vasas 2–0-s győzelmet aratott Dunaújvárosban az MTK felett.

LABDARÚGÓ NB I
33. FORDULÓ
Puskás Akadémia–Honvéd
21 (Bacelic-Grgic 20., Tar Zs. 31., ill. Bobál D. 92.)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Óriási elánnal vetette bele magát a felcsúti mérkőzésébe a Puskás Akadémia, a 3. percben Zsótér Donát tizenöt méteres lövését Horváth Andrásnak kellett a léc fölé tolnia. Tíz perccel később Zsidai Lászlónak Horváth hibája után csak az üres kapuba kellett volna lőnie, ám kiszorított helyzetből rosszul célzott.

A 20. percben góllá érett a PAFC-fölény: Polonkai Attila kiugratta Stipe Bacelic-Grgicet, aki ellépett a védőktől, és tizennégy méterről laposan, Horváth mellett a jobb alsó sarokba lőtte a labdát (1–0).

A gól után is támadásban maradt a felcsúti alakulat: a 30. percben Bacelic-Grgic emelését Bobál Dávid az utolsó pillanatban a gólvonalról fejelte szögletre. A sarokrúgás után azonban nem tudtak felszabadítani a vendégek, Tar Zsolt pedig kapásból, tizenöt méterről a bal felső sarokba zúdította a labdát, megszerezve első NB I-es találatát (2–0).

Az első félidő folytatásában Bacelic-Grgic újra betalálhatott volna, ám Nagy Zsolt bal oldali beadása után tizenkét méterről centikkel a bal alsó sarok mellé lőtt, így a csapatok 2–0-s hazai vezetéssel vonultak pihenőre.

A második negyvenöt percre visszább vett a tempóból a Puskás Akadémia, ennek ellenére a Honvéd nem tudott veszélyesen játszani, a helyzetek mindkét oldalon elmaradoztak. A továbbiakban a vezetőedzők cserékkel próbáltak újra felpörgetni az összecsapás iramát, újabb gól azonban már csak a rendes játékidő lejárta után esett. Bal oldali szöglet után Djordje Kamber fejelt Bobál Dávid elé, aki szintén fejjel, öt méterről bevette a felcsútiak kapuját, kialakítva a 2–1-es végeredményt.

Így hiába győzött a Puskás Akadémia, három év után búcsúzik az élvonaltól, merthogy a Vasas Dunaújvárosban 2–0-ra legyőzte az MTK-t.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!


A VÉGEREDMÉNY
1. Ferencvárosi TC 33 24 4 5 69–23 +46 76
2. Videoton FC 33 17 4 12 42–29 +13 55
3. DVSC-Teva 33 14 11 8 48–34 +14 53
4. MTK Budapest 33 14 9 10 39–37 +2 51
5. Szombathelyi Haladás 33 13 11 9 33–37 –4 50
6. Újpest FC 33 11 13 9 42–37 +5 46
7. Budapest Honvéd 33 12 7 14 40–39 +1 43
8. Paksi FC 33 12 7 14 41–40 +1 43
9. Diósgyőri VTK 33 10 8 15 37–47 –10 38
10. Vasas FC 33 9 5 19 32–54 –22 32
11. Puskás Akadémia FC 33 7 10 16 35–51 –16 31
12. Békéscsaba Előre 33 6 9 18 25–55 –30 27
33. (UTOLSÓ) FORDULÓ
Mérkőzés (Tv) Játékvezető
Április 30., szombat
16.30Újpest–Videoton FC 0–3
Szabó Zsolt
16.30
Puskás Akadémia–Bp. Honvéd 2–1
Iványi Zoltán
16.30
Békéscsaba–DVSC-Teva 0–0
Németh Ádám
16.30
MTK–Vasas 0–2
Vad II István
16.30
Haladás–FTC 0–1
Andó-Szabó Sándor
19.00
DVTK–Paksi FC 0–2
Erdős József
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik