Megszakadt Felcsúton a Ferencváros győzelmi sorozata

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.26. 17:55
null
Az FTC veretlenségi sorozata folytatódott – de a bajnokságban először pontokat hullajtott Thomas Doll csapata (Fotó: Földi Imre)
Nem született gól a Ferencváros felcsúti látogatásán a labdarúgó NB I 10. fordulójában, így a Puskás Akadémia lett az első csapat, amely nem kapott ki a Fraditól az élvonalban ebben a bajnoki idényben.

NB I
10. FORDULÓ

Puskás Akadémia–Ferencváros 0–0

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

ÍGY ÁLLT A FRADI A MECCS ELŐTT
Huszonkilenc veretlen bajnoki mérkőzés (2014. október 4. – DVTK–FTC 2–1 – óta). 12 egymást követő győztes találkozó (a legutóbbi, amelyet nem nyert meg a Fradi, 2015. május 10-én a DVSC elleni 1–1 volt). 14 meccses idegenbeli veretlenségi széria, úgy, hogy a legutóbbi 6 összecsapását megnyerte vendégként a zöld-fehér együttes. Böde Dániel a mai napot megelőző nyolc NB I-es fordulóban legalább egyszer mindig betalált.

A hazaiak vérbeli rangadóként tekintettek a Ferencváros elleni bajnokira, ám túlságosan is tisztelte ellenfelét a Puskás Akadémia, amely a biztos védekezésre helyezte a hangsúlyt, így az első félidőben csupán egyetlen veszélyes támadást vezetett – melynek végén Marko Dinjar beadását borzalmasan találta el a kapu előtt Lencse László.

Igaz, ezzel az egy lehetőséggel éppen eggyel több gólszerzési alkalom adódott a PAFC, mint a zöld-fehérek előtt, akik hiába birtokolták sokkal többet a labdát, rendre fantáziátlan támadásokat vezettek.

A szünet után ismét Lencse hagyott ki ordító helyzetet, majd Busai Attila lövését védte Pogacsics Krisztián, Gera Zoltán pedig közelről a kapu fölé fejelt.

Thomas Doll beküldte előbb az egykor Felcsúton is megforduló Haraszti Zsoltot, majd Varga Rolandot és az élvonalban most debütáló 16 éves csatárt, Lakatos Istvánt is, tehát győzelemre játszott az éllovas.

Varga elpuskázott helyzete után a hajrára fordulva Lencse csúnyán elrontotta a harmadik gólhelyzetét is (a hazaiak éke egymaga eldönthette volna a bajnokit), majd Böde csukafejesét védte hatalmas bravúrral Pogacsics, Haraszti pedig a jobb alsó mellé lőtt 16-ról – a PAFC ha nem is állította meg a Fradi-menetelést, de nem engedte legyűrni magát.

Túl vagyunk a hullámvölgyön – szögezte le a Kozármisleny elleni Magyar Kupa-kudarc után a felcsúti mester, Robert Jarni. Igaza lett.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 10 9 1 20–3 +17 28
2. Szombathelyi Haladás 10 4 5 1 8–6 +2 17
3. Budapest Honvéd 10 4 4 2 14–11 +3 16
4. MTK Budapest 10 4 3 3 13–9 +4 15
5. DVSC-Teva 10 4 3 3 12–12 0 15
6. Paksi FC 10 3 4 3 11–7 +4 13
7. Diósgyőri VTK 10 3 2 5 12–20 –8 11
8. Újpest FC 10 2 5 3 12–13 –1 11
9. Puskás Akadémia FC 10 2 5 3 9–10 –1 11
10. Vasas FC 10 3 1 6 8–12 –4 10
11. Videoton FC 10 3 7 8–13 –5 9
12. Békéscsaba Előre 10 2 1 7 8–19 –11 7
NB I, 10. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés
Játékvezető

Szeptember 26., szombat

18.00

Haladás–Vasas 1–1

Solymosi Péter
18.00

Honvéd–DVTK 2–1

Szabó Zsolt
18.00

Békéscsaba–Videoton 2–0

Fábián Mihály
18.00

Paks–DVSC-Teva 1–1

Vad II István
18.00

Puskás Akadémia–Ferencváros 0–0

Andó-Szabó Sándor
20.30

Újpest–MTK 2–2

Iványi Zoltán
A bajnokság állását itt tekintheti meg!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik