A Pancho Arénában sem tört meg az MTK győzelmi szériája

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.25. 13:55
A labdarúgó NB I 12. fordulójában az MTK 1–0-ra nyert a Puskás Akadémia FC vendégeként, így sorozatban a hetedik bajnoki sikerét aratta, míg a hazaiak négy győzelem után kaptak ki újra.

LABDARÚGÓ NB I
12. FORDULÓ

Puskás Akadémia FC–MTK Budapest 0–1 (Pölöskei Zs. 26.) LABDARÚGÓ NB I
12. FORDULÓ

Puskás Akadémia FC–MTK Budapest 0–1 (Pölöskei Zs. 26.)

Jó formában lévő csapatok mérkőztek meg a Pancho Arénában, hiszen a 12. forduló előtt a Puskás Akadémia négyes, az MTK hatos győzelmi szériában volt. A vendéglátók kezdtek jobban, de a fővárosiak sem védekező szellemben léptek pályára, így kimondottan jó első félidőt láthattak a nézők.

Torghelle Sándorra nagyon ügyeltek a felcsútiak (Fotó: Korponai Tamás)
Torghelle Sándorra nagyon ügyeltek a felcsútiak (Fotó: Korponai Tamás)

A jó iram ellenére csupán egyetlen gól született az első félidőben, cserébe az nagyon szépre sikeült: a 26. percben Kanta József végzett el szabadrúgást a bal oldalról az alapvonal közeléből, a hosszún pedig ott volt Pölöskei Zsolt, aki 11 méterről, kapásból lőtte ki a kapu jobb oldalát (0–1). A félidő zárásaként Polonkai Attila jobb külsővel lőtt kapura jó 30 méterről, azonban Hegedüs Lajos szép védéssel hárította a hazai csapatkapitány bombáját.

A szünet után azonnal egyenlíthetett volna a Puskás Akadémia, a 47. percben Lencse László hozta óriási ziccerbe Tischler Patrikot, aki négy méterről nem tudott gólt szerezni korábbi csapata ellen. Ezután viszont nem tudta rákényszeríteni akaratát a vendégekre Benczés Miklós együttese, sőt, inkább az MTK játszott kezdeményezőbben.

A meccs utolsó részében viszont a fővárosiak beszorultak a saját térfelükre, igaz, a 96. percben csereként beálló Hrepka Ádám megduplázhatta volna az MTK előnyét, de nem tudott betalálni ajtó-ablak ziccerben. Garami József együttese így is nyert, így sorozatban hetedik bajnoki győzelmét aratta, és pontszámban beérte a listavezető Videotont.

Tischler akasztaná az ezüstöt Pölöskeiék nyakába



Broadcast live streaming video on Ustream

AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 12 11 1 30–5 +25 33
2. MTK Budapest 12 10 2 18–10 +8 30
3. MVM Paks 12 6 4 2 20–10 +10 22
4. Diósgyőri VTK 12 6 4 2 20–15 +5 22
5. Újpest FC 12 5 6 1 12–7 +5 21
6. Ferencvárosi TC 11 6 1 4 16–10 +6 19
7. DVSC-Teva 11 4 3 4 12–9 +3 15
8. Kecskeméti TE 12 4 3 5 12–14 –2 15
9. Puskás Akadémia FC 12 4 2 6 14–17 –3 14
10. Lombard Pápa FC 12 3 4 5 7–16 –9 13
11. Győri ETO FC 11 3 3 5 15–17 –2 12
12. Budapest Honvéd 12 3 2 7 9–15 –6 11
13. Pécsi MFC 12 2 4 6 12–20 –8 10
14. Nyíregyháza Spartacus FC 12 2 2 8 10–19 –9 8
15. Szombathelyi Haladás 11 2 2 7 5–14 –9 8
16. Dunaújváros PASE 12 1 4 7 10–24 –14 6
LABDARÚGÓ NB I, 12. FORDULÓ
Időpont
Mérkőzés(Tv)
Játékvezető
Október 24., péntek
19.00
Újpest–Nyíregyháza 3–2Erdős József
Október 25., szombat
14.00Puskás Akadémia FC–MTK Budapest 0–1 Pintér Csaba
16.00
Kecskeméti TE–Budapest Honvéd 1–0Farkas Ádám
18.00
Pécsi MFC–Lombard Pápa 1–2
Iványi Zoltán
18.00
Diósgyőri VTK–Dunaújváros PASE 3–3Andó-Szabó Sándor
20.00Videoton–MVM-Paks 2–0
Kassai Viktor
Október 26., vasárnap
16.30
Debreceni VSC-Teva–Ferencváros (M1)
Szabó Zsolt
18.30
Szombathelyi Haladás–Győri ETO FC (Sport2)
Vad II István
A bajnokság állását itt tekintheti meg!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik