Kiütéssel nyerte a Puskás az újoncok párbaját

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.22. 15:53
null
A Mezőkövesd emberhátrányba is került a felcsútiak ellen (Fotó: Földi Imre)
A labdarúgó NB I 21. fordulójában a Puskás Akadémia FC a Mezőkövesdet fogadta. A hazaiak az első félidő hosszabbításában Lencse László fejes góljával szereztek vezetést, majd a 63. percben előbb Tischler Patrik, majd négy perccel később megint Lencse volt eredményes, s ugyanő a 87. percben 11-esből alakította ki a 4–0-s végeredményt.



A két újonc találkozóját a vendégek kezdték aktívabban, s Harsányi Zoltán beadása után Lubos Hajdúch kapusnak már a második percben játékba kellett avatkoznia. Ezt követően ugyan a hazaiak átvették a játék irányítását, ám ekkor is a vendégek előtt adódott lehetőség, miután Rajczi Péter lövését kellett fognia a kapusnak.

A felcsútiak első igazi lehetőségét is a vendégek hozták össze fél óra elteltével, miután Francisco Gallardo beadását Horváth Tamás ütötte rá egyik csapattársára, s a gólvonal felé pattogó labdát csak másodszorra tudta megkaparintani a kapus. Ezután némileg felpörögtek az események, hiszen előbb Harsányi lőtt nagy helyzetben kevéssel a kapu mellé, majd a túloldalon Czvitkovics Péter 20 méteres lövését fogta Horváth Tamás.

A végén még Bognár István is csak kevéssel lőtt a hazai kapu mellé, s már mindenki a szünetet várta, amikor egy szöglet után a felcsútiak megszerezték a vezetést: Czvitkovics bal oldali sarokrúgása után Tischler Patrik csúsztatta tovább a labdát, amelyet a hosszún érkező Lencse László bólintott 4 méterről a bal felső sarokba (1–0).

Bár egy kapott gól sosem jön jókor, közvetlenül a szünet előtt, a lehető legrosszabbkor tud érkezni. Most gyakorlatilag demoralizálta a vendégeket, s emiatt a második játékrészben is a hazaiak előtt adódtak lehetőségek. Tischler fejesét a gólvonalról még menteni tudta Vermes Krisztián, ám a 63. percben Czvitkovics ugratta ki a felcsúti támadót, aki aztán 13 méterről a kilépő kapus fölött a kapu közepébe emelt (2–0).

Négy perccel később újabb hazai gól született: mezőkövesdi szöglet után kontráztak a felcsútiak, megint Lencse iramodott meg a jobb oldalon, betört a tizenhatoson belülre, s kissé éles szögből, 14 méterről a kapu jobb alsó sarkába lőtt (3–0).

A hajrában következett aztán a slusszpoén: a 86. percben Vermes ráncigálta a tizenhatoson belül Lencsét, aki engedelmesen el is esett, a játékvezető büntetőt ítélt, a védőt pedig kiállította. Az ítélet-végrehajtó a sértett volt, s mivel értékesítette a tizenegyest, így triplázott (4–0).


LABDARÚGÓ NB I
21. FORDULÓ
Puskás Akadémia FC–Mezőkövesd Zsóry
4–0 (Lencse 45+1., 67., 87. – a harmadikat 11-esből, Tischler 63.)
Székesfehérvár. Vezette: Erdős József
ÉLŐ, SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS
JEGYZŐKÖNYV

TABELLA

AZ ÁLLÁS
1. Debreceni VSC-Teva 21 13 6 2 46–21 +25 45
2. Videoton FC 21 11 5 5 38–20 +18 38
3. Győri ETO FC
21 10 7 4 33–26 +7 37
4. Budapest Honvéd 21 9 6 6 32–24 +8 33
5. Diósgyőri VTK 20 8 9 3 33–24 +9 33
6. Pécsi MFC 21 9 5 7 34–31 +3 32
7. Haladás 21 8 8 5 29–24 +5 32
8. Ferencváros 20 8 5 7 31–31 0 29
9. Lombard Pápa FC 21 7 5 9 25–29 –4 26
10. Újpest FC 20 6 7 7 34–35 –1 25
11. Kecskeméti TE 20 6 7 7 26–33 –7 25
12. Puskás Akadémia FC 21 6 6 9 27–37 –10 24
13. Mezőkövesd 21 5 4 12 22–38 –16 19
14. MTK Budapest 21 4 7 10 22–26 –4 19
15. MVM-Paks 21 4 7 10 25–35 –10 19
16. Kaposvári Rákóczi 21 2 6 13 18–41 –23 12
LABDARÚGÓ NB I, 21. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)
Március 21., péntek
19.00
Lombard Pápa–Haladás 1–1
Németh Ádám
Március 22., szombat
14.00
Debreceni VSC-Teva–Pécsi MFC 1–0
Andó-Szabó Sándor
16.00Puskás Akadémia FC–Mezőkövesd 4–0
Erdős József
16.00
MTK Budapest–Videoton 1–2
Kassai Viktor
18.00Budapest Honvéd–Kaposvári Rákóczi 1–0Farkas Ádám
20.00MVM-Paks–Győri ETO FC 1–2Solymosi Péter
Március 23., vasárnap
16.30
Újpest FC–Diósgyőri VTK (Tv: M1)
Vad II István
18.30
Kecskeméti TE-Phoenix Mecano–Ferencváros (Tv: Sport 2)Iványi Zoltán
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK

PERCRŐL PERCRE:
90+2. Véget ért a találkozó.
87. EZ MÁR KIÜTÉS: LENCSE EZÚTTAL BÜNTETŐBŐL!
A sértett jobbal a kapu jobb oldalába lőtte a 11-est. 4–0
87.
Tischler helyére Orbán Gáspár állt.
86. Vermes
ráncigálta a 16-oson belül Lencsét, aki aztán el is esett. A játékvezető büntetőt ítélt, a védőt pedig kiállította.
83.
Bognár helyére Melczer Vilmos állt.
82. Tamás Márk
buktatta Rajczit – sárga lap.
76.
A meccs első sárga lapját Tischler kapta, miután rátartott Bognár lábára.
73.
Stanislav Veliczky helyére Balajti Ádám állt.
67. LENCSE MÁSODSZOR IS BETALÁLT!
A mezőkövesdiek végezhettek el szögletet, de a védők felszabadító rúgásával Lencse iramodott meg egyedül a jobb oldalon, betört a 16-oson belülre, majd éles szögből, 14 méterről, jobbal a kapu jobb alsó sarkába lőtt. 3–0
66. Stefan Denkovics helyére Tóth I Balázs állt.
63. ÚJABB FELCSÚTI GÓL, AMELYNEK SZERZŐJE TISCHLER! Czvitkovics ugratta ki Tischlert, aki egyedül vezethette a kapura a labdát és a kifutó Horváth fölött 13 méterről, jobbal, a kapu közepébe emelt. 2–0
60. Kiss Máté helyére George Menougong állt.
52. Bal oldali hazai szöglet után Tischler fejelt 5 méterről. A gólba tartó labdát a gólvonalon álló Vermes Krisztián rúgta ki.
46. Megkezdődött a második félidő.
45+1. A középkezdés után a játékvezető azonnal lefújta az első félidőt.
45+1. VEZET A PUSKÁS AKADÉMIA LENCSE GÓLJÁVAL! Már mindenki a szünetet várta, amikor szöglethez jutottak a hazaiak. Czvitkovics bal oldali beívelését Tischler Patrik csúsztatta tovább, s a hosszú oldalon Lencse László 4 méterről bólintott a bal felső sarokba. 1–0
41. Egy Harsányival történt ütközés után Vaskó Tamás megsérült, s helyére Lorentz Márton állt.
40. Bognár 21 méteres lövése ment kevéssel a kapu bal oldala mellé.
34. Czvitkovics Péter 20 méteres lövését fogta könnyedén Horváth.
33. Bognár István ugratta ki Harsányit, aki nagy helyzetben, 17 méterről a kapu jobb felső sarka mellé lőtt.
32. A mezőny legaktívabb játékosa, Francisco Gallardo cselezgetett a 16-os jobb oldalánál, majd középre adott. Horváth Tamás kapus csak beleérni tudott a labdába, amely így egy védőre, onnan pedig a gólvonal felé pattant. A hálóőr azonban még visszaért és végül hárítani tudott.
17.
Jobb oldali vendég beadás után Rajczi Péter lőtt 10 méterről, de a középre tartó labdát Hajdúch magabiztosan fogta.
2. Harsányi Zoltán bal oldali beadását húzta le Lubos Hajdúch a vendégek berobbanó támadói elől.
A két újonc közül a felcsútiak a 12., a mezőkövesdiek a 13. helyen állnak a tabellán.
1. Erdős József játékvezető sípszavára a hazaiak kezdték a találkozót.



ÉRDEKESSÉGEK

• A két abszolút újonc NB I-es csapat őszi mérkőzését 3–1-re a Mezőkövesd nyerte meg.

• A Mezőkövesd két idegenbeli bajnokin győzött eddig a szezonban, ám szeptember 14. (a Honvéd elleni 2–0-s siker) óta nyeretlen kimozdulva. A sorozat öt mérkőzést számlál (2 vereség és 3 döntetlen).

• A kövesdiek csupán egyszer nem kaptak gólt vendégként eddig az idényben.

• A kelet-magyarországi csapatok közül a Diósgyőr és a Kecskemét vendégeskedett eddig a felcsútiaknál, mindkét csapat ponto(ka)t szerzett. A DVTK 2–0-ra nyert, a KTE 2–2-t játszott.

• Ha a Puskás Akadémia hazai pályán betalált ebben az idényben, akkor csak egy meccset veszített el (Újpest 1–2), mérlege ekkor 4–2–1. Ha gólképtelen maradt, akkor mindig veszített.


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik