NB I: Prukner szerint az FTC ajándékozott két gólt a Kaposvárnak

2011.07.17. 20:34
Címkék
A labdarúgó NB I nyitó fordulójában lejátszott Kaposvár–Ferencváros mérkőzésen (2–2) mindkét vezetőedző szerint igazságos döntetlen született.

„Erős Ferencváros érkezett hozzánk, amellyel felvettük a versenyt, sőt talán még több helyzetünk is volt, de a döntetlen igazságosnak mondható. Ahhoz képest, hogy játékosaink nagy része az előző szezonban még az NB III-ban szerepelt, nem nyújtottunk rossz teljesítményt, ráadásul a Fradi ezelőtt már játszott három tétmérkőzést, így előrébb tart” – nyilatkozta a Kaposvár edzője, Sisa Tibor a Sport TV-nek.

„Háromnaponta játsszuk a mérkőzéseket, így a nagy meleg nekünk nagyobb hátrányt jelentett, játékunkat pedig Rósa Dénes és Jovanovics sérülése is befolyásolta. Nem voltunk agresszívak, ajándékoztunk két gólt a Kaposvárnak. Nem játszottunk jól, de küzdöttünk, és legalább egy pontot meg tudtunk menteni, amire egyébként rászolgáltunk” – értékelt a vendégeket irányító Prukner László.

Legfrissebb hírek

Franciaország: négy 11-es és 7 gól Párizsban; szigorú biztonsági intézkedések mellett kiütéses OM-siker

Francia labdarúgás
5 perce

Egy megmaradt a Milan háromgólos előnyéből, a piros-feketék legyőzték az Atalantát

Olasz labdarúgás
15 perce

Vívás: aranyérmes a női kardcsapat az orani vk-viadalon

Egyéb egyéni
22 perce

Sorozatban negyedik bajnokiját sem tudta megnyerni a Kisvárdán ikszelő FTC

Labdarúgó NB I
24 perce

A Leverkusen elvette a Freiburg veretlenségét; továbbra sincs pontja a Mönchengladbachnak

Német labdarúgás
37 perce

Férfi kézi NB I: Rosta 11 gólt dobott, a Szeged 11-gyel győzött

Kézilabda
40 perce

Visszavágott a Volánnak a Milano az osztrák hokiligában

Jégkorong
46 perce

Női kosárlabda NB I: 15 ponttal kikapott Győrben a címvédő Pécs

Kosárlabda
53 perce