NB I: Pintér Ádám visszatért az MTK-hoz – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.05. 18:48
A labdarúgó NB I-be feljutó MTK bejelentette Pintér Ádám szerződtetését. A 30 éves válogatott középpályás négy évre írt alá.

A balassagyarmati futballista az MTK-ban nevelkedett, a fővárosi klubnál lett profi labdarúgó. A kék-fehérek felnőttcsapatában 2006 és 2010 között szerepelt, 2008-ban tagja volt az NB I-ben aranyérmes csapatnak. 2010-ben légiósnak állt, s a spanyol Real Zaragozában, az orosz Tom Tomszkban, illetve a görög Levadiakoszban futballozott, mielőtt 2015-ben a Ferencvároshoz igazolt. A zöld-fehérekkel szintén bajnoki címet szerzett, majd 2017 januárjában a német másodosztályú Greuther Fürth játékosa lett.

Pintér szerződése az előző idény végén lejárt, a felkészülést az MTK-val kezdte meg. A legutóbbi szezonban sérülések hátráltatták, a Fürth színeiben csupán tíz Bundesliga 2.-es bajnokin lépett pályára.

Az MTK közleményében az áll, a 29-szeres válogatott középpályás – aki ott volt a 2016-os Európa-bajnokságon – négyéves szerződést írt alá. A megállapodás szerint, ha Pintér visszautasíthatatlan külföldi ajánlatot kap a közeljövőben, az MTK nem áll útjába.

„Pintér Ádám személyében nemzetközi tapasztalattal bíró játékos került hozzánk, aki ráadásul erősen kötődik az MTK-hoz – nyilatkozta az MTK honlapjának Polyák Balázs sportigazgató. – Azt is mondhatnám, hogy személyében két új igazolás is érkezett a keretbe, hiszen legalább két poszton bevethető, belső védőként és védekező középpályásként is számíthat rá a szakmai stáb. Ádám az aláírást követően azonnal csatlakozott a kerethez, amelyben reményeink szerint azonnal vezető szerepet tölt majd be a pályán és azon kívül is. Tapasztalata, rutinja erre alkalmassá teszi, és hiába számít inkább védekező játékosnak, olyan futballista, aki érti a játékot, kellő intelligenciával hatással van az egész csapat teljesítményére.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK BUDAPESTNÉL
Érkezők: Bognár István (Mezőkövesd – szabadon igazolhatóként), Horváth László (Balmazújváros), George Patrick Ikenne-King (nigériai, Bp. Honvéd – szabadon igazolhatóként), Karacs Dániel (Monor), Artem Kicsak (ukrán, Olimpik Doneck – Ukrajna), Pintér Ádám (Greuther Fürth – Németország), Jevhen Szelin (ukrán, Aszterasz Tripolisz – Görögország, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Forgács Péter (Budafoki MTE, ?), Kovács Botond (Mosonmagyaróvár, ?), Lustyik Levente (Békéscsaba, ?), Myke Bouard Ramos (brazil, Haladás), Szatmári István (Békéscsaba, ?), Tóth Milán (Szeged 2011, ?), Varga Szabolcs (Vác FC, ?), Vogyicska Bálint (Vasas)
Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek:Polgár Kristóf (Haladás – szabadon igazolható, próbajáték)
Távozók: Asztalos Dávid (Ceglédi VSE, kölcsön után végleg), Borbély Bálint (Vasas), Bori Gábor (Monor, szabadon igazolhatóként), Fadgyas Tamás (Nyíregyháza, szabadon igazolhatóként), Hrepka Ádám (Vasas, szabadon igazolhatóként), Jakab Dávid (ETO FC Győr), Khaly Iyane Thiam (szenegáli, Levszki Szófia – Bulgária, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe távozók: Bese Balázs (Vasas), Demjén Patrik (Budaörs, újabb egy évre), Hinora Kristóf (nyíregyházi kölcsön után Vasas), Karacs Dániel (Monor), Palincsár Martin (budaörsi kölcsön után Monor), Sági Milán (Monor, ismét kölcsönbe), Szabó Dominik (Monor), Szerencsi Miklós (Monor), Szuhodovszki Soma (Monor)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
Adorján Gergő
(Monor)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik