NB I: Pécsről érkezett a Paks első nyári szerzeménye

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.24. 14:22
null
Fröhlich Roland Pakson folytatja pályafutását (Fotó: paksifc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Paksi FC-ben folytatja pályafutását a Pécsi MFC-től távozó Fröhlich Roland, aki hároméves szerződést kötött a Tolna megyei klubbal.

A 26 éves csatár Dunaújvárosban született, és Dunaföldváron élt, tehát ezer szállal kötődik a megyéhez. A 178 centiméter magas támadó eddigi 72 élvonalbeli mérkőzésén hat gólt szerzett – mutatja be a klub új szerzeményét a paksifc.hu.

„Többen is bejelentkeztek értem, végül úgy döntöttem, Pakson folytatom. A stílusom illeszkedik a paksiak játékrendszeréhez, így nem lesz nehéz a beilleszkedés. Ráadásul Tolna megyei vagyok, és mindig figyelemmel kísértem a Paks helyzetét az élvonalban. Ha tehettem, kijártam a mérkőzésekre is. Úgy érzem, jó döntést hoztam" – mondta Fröhlich, aki 2013 augusztusában, még a PMFC játékosaként óriási góllal vétette észre magát a Videoton ellen.

„Ha lehet választani, inkább a sok kis gól mellett tenném le a voksomat. Igyekszem a mennyiségi mutatóra ráhajtani. Az elmúlt hetekben otthon edzettem, ma volt az első hivatalos tréningem. Szerintem nincs különösebb probléma az erőnlétemmel. Az Apollon Limassol elleni csütörtöki felkészülési mérkőzésen még nem, de szombaton, a Budapest Honvéd ellen már pályára lépek” – tette hozzá a támadó.

Fröhlich Roland 2018-ig szóló szerződést írt alá a paksi együttessel.

FRÖHLICH ROLAND EMLÉKEZETES GÓLJA A VIDEOTON ELLEN

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL

Érkezők: Fröhlich Roland (PMFC)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Csoknyai Balázs (Bölcske, ?), Nagy István (Szolnok, ?), Pintér Norbert (Balmazújváros, ?), Tóth Dániel (Szolnok, ?)

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Karacs Péter (Nyíregyháza), Koltai Tamás (Győri ETO), Papp Kristóf (Gyirmót FC Győr), Pintér Norbert (Balmazújváros), Székely György (Újbuda), Ugrai Roland (FTC)
Távozók: Haraszti Zsolt (FTC)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Szemerédi Norbert (Bp. Honvéd, ?)
Távozhatnak: Csernyánszki Norbert (visszavonul?), Kiss Tamás (visszavonul?), Könyves Norbert (érdeklődik iránta: DVSC, DVTK, Haladás, MTK, Vasas)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik