Ugrai gólja véget vetett a paksiak hazai veretlenségének

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.22. 17:50
null
Ugrai (10) gólja három pontot ért (Fotó: Makovics Kornél)
A labdarúgó NB I 28. fordulójában a kiesés elől menekülő DVTK Ugrai Roland 14. percben szerzett szabadrúgásgóljával 1–0-ra győzni tudott a Paks otthonában. Nem túl sok gólhelyzetet hozó mérkőzésen a vendégek többet tettek a három bajnoki pontért, mint a helyenként kissé dekoncentráltan futballozó hazaiak.

LABDARÚGÓ NB I
28. FORDULÓ
Paks, Fehérvári úti stadion, V: Bognár Tamás
Paksi FC–Diósgyőri VTK 0–1 (Ugrai 14.)

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK ITT!

Támadó felfogásban lépett pályára a DVTK a Paks otthonában, hiszen mindenképpen javítani szeretett volna pocsék idegenbeli mérlegén. Ennek érdekében Bódog Tamás vezetőedző három csatárral a kezdőben küldte pályára a csapatát.

A három támadónál is többet nyomott a latban, hogy aktívabban és veszélyesebben kezdték a vendégek a mérkőzést és korai fölényük negyedóra játék után góllá is érett: Ugrai Roland 17 méterről, szabadrúgásból szerezte meg a vezetést.

Az előnybe kerülő miskolciak nem vettek vissza a tempóból a folytatásban sem, igaz, mezőnyfölényüket inkább neveznénk meddőnek, hiszen a paksi kapuban álló Molnár Péternek a kósza beadások lekapkodásán kívül igazán nagy védést nem nagyon kellett bemutatnia az első félidőben.

Kollégája, Antal Botond legalább egy védést prezentálhatott, amikor Hahn János közeli lövését kellett oldalra tolnia. Ez volt a hazaiak legnagyobb, egyben egyetlen említésre méltó lehetősége az első félidőben.

A második játékrész eleje nem sok változást hozott a korábban látottakhoz képest, a DVTK birtokolta a labdát, de a paksi védelemmel szemben tehetetlennek bizonyult. Jó tíz percnek kellett eltelnie, mire a hazaiak is „megérkeztek az öltözőből", ám ez csak annyit jelentett, hogy olykor már a Paksnál is huzamosabb ideig volt a labda.

A hajrára fordulva aztán magasabb fokozatra kapcsoltak a vendéglátók, de a legnagyobb veszélyt sokáig Hajdú Ádám kaput elkerülő távoli lövése jelentette. Ez pedig sokat elmond arról, hogy mi is volt a legnagyobb gond a gárdával: sokszor kellő összpontosítás nélkül futballoztak Csertői Aurél fiai.

Győzelmével a DVTK megszerezte idénybeli második idegenbeli győzelmét – legutóbb még az 1. fordulóban, Felcsúton tudott győzni a Videoton vendégeként. A Paks pedig egy héttel azt követően, hogy elbukta a tavaszi veretlenségét, a DVTK ellen elszenvedte szezonbeli első otthoni vereségét is.

AZ ÁLLÁS
1. Budapest Honvéd 28 15 5 8 41–26 +15 50
2. Videoton FC 28 14 8 6 53–24 +29 50
3. Vasas FC 28 14 5 9 44–31 +13 47
4. Ferencvárosi TC 28 11 9 8 45–38 +7 42
5. Szombathelyi Haladás 28 11 6 11 36–38 –2 39
6. Újpest FC 28 9 12 7 44–42 +2 39
7. Paksi FC 28 9 11 8 32–31 +1 38
8. Mezőkövesd Zsóry FC 28 9 8 11 31–41 –10 35
9. Debreceni VSC 28 9 7 12 34–37 –3 34
10. MTK Budapest 28 7 11 10 21–29 –8 32
11. Diósgyőri VTK 28 9 4 15 33–51 –18 31
12. Gyirmót FC Győr 28 4 8 16 17–43 –26 20
NB I, 2016–2017, 28. FORDULÓ
ÁPRILIS 22., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Debreceni VSC–Haladás 4–2
Debrecen, Nagyerdei Stadion
Berke Balázs
MTK Budapest–Videoton FC 1–1
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion Pintér Csaba
Mezőkövesd–Újpest FC 1–3
Mezőkövesd, Városi StadionKassai Viktor
Gyirmót– Ferencváros 2–3Győr, Gyirmót, Alcufer StadionVad II István
Paksi FC–Diósgyőri VTK 0–1
Paks, Városi Stadion
Bognár Tamás
Vasas FC–Bp. Honvéd 1–0
Budapest, Szusza Ferenc StadionErdős József
TABELLA • MENETREND • GÓLLÖVŐLISTA

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik