A Paks három hónap után hármat vágott, és legyőzte a Vasast

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.27. 15:25
null
Megtörte az átkot a Paks, méghozzá stílusosan (Fotó: Makovics Kornél)
A labdarúgó NB I 22. fordulójában a Paks stílusosan vetett véget rossz sorozatának, és 3–0-ra legyőzte a Vasast hazai pályán.

Oka nem volt egyik csapat szurkolótáborának sem az örömre a találkozó előtt.

A Paksé volt a Békéscsaba után a második legrosszabb aktív sorozat az NB I-ben. Csertői Aurél csapata legutóbbi öt NB I-es mérkőzésén nem tudott nyerni, a legutóbbi négyen nem szerzett gólt, a legutóbbi hármat pedig elveszítette.

A másik oldalon sem volt sokkal jobb a helyzet, az angyalföldiek elveszítették legutóbbi öt bajnokijukat vendégként, és nyeretlenek a legutóbbi haton.

A fővárosiak kezdtek bátrabban, jöttek a távoli löketek is, de Molnár Péter minden különösebb erőfeszítés nélkül blokkolni tudta ezeket. Az álmos kezdés után fordult a kocka, átvette a meccs irányítását a Paks, de a zöld-fehérek sem voltak sokkal veszélyesebbek.

Egészen az első félidő utolsó percéig.

Ekkor Koltai végezhetett el szabadrúgást a tizenhatos csücskéből. A labda még megpattant egy lábon, így lett tökéletes Lenzsér Bencének, aki néhány méterről a kapuba passzolt! 1–0

A paksiak 2015. november 28. óta először szereztek gólt az NB I-ben.

A fordulás után is a Paks volt a veszélyesebb, sőt jött az újabb gól is! Bertus indult meg a jobb szélen, Bartha Lászlót kereste, aki előbb szép mozdulattal átvette a labdát, majd becselezte magát a tizenhatoson belülre, és a rövid sarokba lőtt. 2–0

A Paks nem állt le, jött a kegyelemdöfés. Negyedórával a vége előtt Szabó János ment el az alapvonal mentén, középre játszott, a második hullámban Kulcsár Dávid érkezett, a lábát tökéletesen tette bele a labdába, beállítva a 3–0-s végeredményt.

LABDARÚGÓ NB I
22. FORDULÓ
Paks–Vasas 3–0 (Lenzsér 45., Bartha 58., Kulcsár D. 76.)


AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 22 18 1 3 45–10 +35 55
2. Újpest FC 22 9 9 4 30–21 +9 36
3. DVSC-Teva 22 9 8 5 35–23 +12 35
4. Szombathelyi Haladás 22 9 8 5 20–21 –1 35
5. Videoton FC 22 11 1 10 24–21 +3 34
6. Paksi FC 21 9 6 6 27–21 +6 33
7. MTK Budapest 21 8 7 6 25–21 +4 31
8. Budapest Honvéd 22 7 6 9 27–28 –1 27
9. Diósgyőri VTK 22 6 5 11 23–34 –11 23
10. Vasas FC 22 6 1 15 20–38 –18 19
11. Puskás Akadémia FC 22 4 7 11 24–34 –10 19
12. Békéscsaba Előre 22 3 5 14 18–46 –28 14

 

22. FORDULÓ
Mérkőzés Játékvezető
Február 27., szombat
15.30 Haladás–Diósgyőr 2–1Erdős József
15.30
Újpest–DVSC 1–1Farkas Ádám
15.30
MTK–Békéscsaba 0–0 Pintér Csaba
15.30
Paks–Vasas 3–0Andó-Szabó Sándor
15.30
Puskás Akadémia–Videoton 0–1
Iványi Zoltán
18:00
Bp. Honvéd–Ferencváros 2–1
Solymosi Péter
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik