Halmosi váltotta gólra az emberelőnyt Pakson

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.11.02. 19:55
null
Nagy küzdelmet hozott a találkozó, a Haladás emberelőnyben harcolta ki a győzelmet (Fotó: Havran Zoltán)
A labdarúgó NB I 13. fordulójában a tizedik MVM Paks a hetedik Szombathelyi Haladást fogadta. Az első félidőben csak kisebb helyzetek és egy szombathelyi kapufa érdemelt említést, a 75. percben azonban a játékvezető kiállította Windecker Józsefet, s ezt az előnyt két perccel később Halmosi Péter révén gólra váltotta a vendégcsapat.

Igencsak belekezdtek a hazaiak, hiszen az első negyedórában előbb Simon Attila közeli kísérletét, majd Bartha László távoli bombáját, végül Nagy Olivér éles szögből leadott lövését kellett védenie Rózsa Dánielnek.

A túloldalon Halmosi Péter válaszolt, akinek fejese a bal oldali kapufán csattant, majd egy hatalmas védelmi baki után Németh Márió perdítése kerülte el centikkel a kapu jobb alsó sarkát. Viszont sajnos az első negyedóra akciódús játéka után erőteljesen visszaesett a színvonal.

Üdítő kivételt jelentett Horváth Gábor szabadrúgása, valamint Nagy Olivér lövése, amelyet megint csak Rózsának kellett védenie, míg a túloldalon Radó András készítette le a labdát Simon Ádámnak, ám a támadó 19 méterről csúnyán a kapu fölé lőtt. Ezzel azonban le is csorgott az első játékrész.

Sajnos a folytatás sem sikerült jobban, fél óráig szinte semmi sem történt a pályán, ám a 75. perctől varázsütésre felpezsdült a meccs. Ekkor ugyanis Windecker József megkapta a második sárga lapját, és természetesen a pirosat is. Igaz, ezt követően kis híján az emberhátrányban lévő paksiak szereztek vezetést, mert a csereként beállt Hullám Attila lövését csak nagy bravúrral védte Rózsa.

Két perccel később azonban Halmosi kapott egy remek labdát a bal oldalon, betört a 16-oson belülre, majd két védőt is kicselezett, s 12 méterről a gyengébbik, azaz a jobb lábával a kapu bal alsó sarkába csavart (0–1). Ezzel gyakorlatilag el is dőlt a mérkőzés, mert az emberhátrányban játszó hazaiak már nem voltak képesek újítani.



LABDARÚGÓ NB I
13. FORDULÓ
MVM-Paks–Haladás 0–1
(Halmosi 77.)

SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS
JEGYZŐKÖNYV
TABELLA

AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 13 9 1 3 27–9 +18 28
2. Diósgyőri VTK 13 7 4 2 23–14 +9 25
3. DVSC-Teva 12 7 3 2 28–13 +15 24
4. Ferencváros 13 7 2 4 21–17 +4 23
5. Haladás 13 6 5 2 21–15 +6 23
6. Budapest Honvéd 12 6 2 4 19–14 +5 20
7. Győri ETO 12 5 5 2 21–13 +8 20
8. Lombard Pápa FC 13 5 2 6 17–19 –2 17
9. Pécsi MFC 13 5 2 6 20–23 –3 17
10. MVM Paks 13 4 3 6 16–21 –5 15
11. Kecskeméti TE 13 4 3 6 18–26 –8 15
12. Újpest FC 12 3 4 5 17–19 –2 13
13. MTK Budapest 13 3 3 7 13–15 –2 12
14. Puskás Akadémia FC 13 3 3 7 14–25 –11 12
15. Mezőkövesd 13 3 2 8 15–28 –13 11
16. Kaposvári Rákóczi 13 2 2 9 11–30 –19 8

LABDARÚGÓ NB I, 13. FORDULÓ – PROGRAM
Időpont Mérkőzés (Tv) Játékvezető
November 1., péntek
19.00 Lombard Pápa–Kecskeméti TE-Phoenix Mecano 3–1 Farkas Ádám
November 2., szombat
14.00 Diósgyőri VTK–Ferencváros 1–4 Andó-Szabó Sándor
16.00 Mezőkövesd–Pécsi MFC 0–1
Bognár Tamás
16.00 Kaposvári Rákóczi–Videoton 1–0 Németh Ádám
18.00
Puskás Akadémia FC–MTK 1–1 Erdős József
20.00
MVM Paks–Szombathelyi Haladás 0–1
Kassai Viktor
November 3., vasárnap
16.30 Újpest–DVSC (Tv: M1) Vad II István
18.30
Budapest Honvéd–Győri ETO FC (Tv: Sport2)
Solymosi Péter
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK
Legfrissebb hírek

Kétszer is egyenlített a Newcastle, de a hét gólig jutó Barcelona jutott be a BL-negyeddöntőbe

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 20:40

A magyar női kosárlabda-válogatott legyőzte a törököket, 28 év után újra ott lesz a vb-n!

Kosárlabda
2026.03.17. 20:15

A Vasas megnyerte a rangadót Mezőkövesden, óriási lépést tett a feljutás felé

Labdarúgó NB II
2026.03.16. 21:50

Kilencmeccses nyeretlenségi sorozatot szakított meg Soroksáron a Szeged

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 18:46

A Tiszakécske megszakította a Videoton győzelmi sorozatát

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 16:50

A héten edzőt váltó Ajka nyerni tudott Kecskeméten

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 16:50

Tovább menetel a BVSC, ezúttal Kozármislenyben tudott győzni

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 16:50

Senki nem lehet elégedett a döntetlennel Csákváron

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 16:46
Ezek is érdekelhetik