Pakson is csak ikszelt a DVSC, lőtávolban az üldöző ETO

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.19. 15:56
null
Három bajnoki óta nyeretlenek Novakovicsék (Fotó: Földi Imre)
A labdarúgó NB I. 25. fordulójában a DVSC-Teva idegenben 0–0-s döntetlent játszott az MVM Pakssal, így három pontra csökkent az előnye a Pápán nyerő Győri ETO előtt.

A két csapat mondhatta magáénak az NB I két legnagyobb sorozatát az előző fordulóig: a Paksé volt (és maradt) a leghosszabb nyeretlenségi, míg a Debrecené a leghosszabb veretlenségi széria. A Debrecen belefutott egy 5–2-be a Hungária körúton, a Paks nyeretlensége viszont továbbra is élt: 17 forduló, 2013. szeptember 13. óta tartott a tolnai meccs előtt.

A két kör óta nem nyerő debreceniek a kezdőrúgás után többet birtokolták a labdát Pakson, mégsem övék volt az első lehetőség. Egy gyors kontra végén Kecskés maradt üresen a tizenhatos vonalán, majd egy visszagurítás után kapásból bombázott. A lökete csak centikkel kerülte el a felső lécet.

Az újabb nagy paksi helyzetre is csak a 18. percig kellett várni. Seydi szabálytalanságát követően Szabó csavart kapura a tizenhatos jobb sarkáról, Novakovicsnak hatalmasat kellett nyújtóznia, hogy kiszedje a labdát a bal felső elől.

Az első debreceni lehetőséget hét perccel később jegyezhettük fel. Zsidai kapta a labdát a bal szélen, majd emelt a kapu elé – ez passznak borzalmas volt, lövésnek viszont kiváló, kis híján be is hullott a labda Molnár felett a hálóba.

A szünet előtt még Windecker és Bódi is betalálhatott volna, előbbi azonban a felső lécre fejelt, utóbbi pedig egy az egyben szituációból a kapu mellé durrantott.

ÍGY FOLYTATJÁK A BAJNOKESÉLYESEK
DVSC (50 pont): KTE (otthon), Pápa (i), Újpest (o), PAFC (i), Honvéd (o)
Győri ETO (47 pont): Újpest (o), PAFC (i), Honvéd (o), Kaposvár (i), Mezőkövesd (o)

A fordulás után sem igazán találta a fogást a paksiakon Kondás Elemér együttese; voltak lehetőségeik a vendégeknek, de a hőn áhított gól nem akart összejönni.

Kecskés a végén egy kontra után kis híján meglepte a debrecenieket, ám a 24 méterről megeresztett bombája elkerülte egy hajszállal a jobb felsőt.

A végeredmény 0–0 lett, így három pontra csökkent a debreceniek előnye a Pápán nyerő Győri ETO előtt.

Paks–DVSC-Teva 0–0

LABDARÚGÓ NB I
25. FORDULÓ

MVM-Paks–Debreceni VSC-Teva 0–0


LABDARÚGÓ NB I, 25. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)
Április 18., péntek
19.00
Puskás Akadémia FC–Pécsi MFC 1–1
Farkas Ádám
Április 19., szombat
14.00
Lombard Pápa–Győri ETO FC 1–2
Iványi Zoltán
16.00KTE-Phoenix Mecano–MTK Budapest 3–0 Andó-Szabó Sándor
16.00
MVM-Paks–Debreceni VSC-Teva 0–0
Szabó Zsolt
18.00Újpest FC–Videoton FC 1–2
Erdős József
20.00Kaposvári Rákóczi–Szombathelyi Haladás 2–0
Solymosi Péter
Április 20., vasárnap
16.30Budapest Honvéd–Ferencváros (M1)
Kassai Viktor
18.30
Mezőkövesd–Diósgyőri VTK (Sport2)
Vad II István
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK
AZ ÁLLÁS
1. DVSC-Teva 25 14 8 3 52–29 +23 50
2. Győri ETO 25 13 8 4 42–30 +12 47
3. Videoton FC 25 12 6 7 44–28 +16 42
4. Haladás 25 11 8 6 34–27 +7 41
5. Ferencváros 24 11 6 7 38–32 +6 39
6. Diósgyőri VTK 24 10 9 5 38–30 +8 39
7. Pécsi MFC 25 9 8 8 35–33 +2 35
8. Budapest Honvéd 24 9 6 9 33–29 +4 33
9. Kecskeméti TE 25 8 9 8 33–36 –3 33
10. Lombard Pápa FC 25 8 6 11 29–37 –8 30
11. Újpest FC 25 7 8 10 38–40 –2 29
12. Puskás Akadémia FC 25 7 7 11 32–43 –11 28
13. MTK Budapest 25 6 7 12 30–35 –5 25
14. Mezőkövesd 24 6 5 13 25–41 –16 23
15. MVM Paks 25 4 10 11 28–40 –12 22
16. Kaposvári Rákóczi 25 4 7 14 21–42 –21 19
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik