NB I: november 21-én visszatér a Vidi Sóstóra – hivatalos

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2018.11.10. 11:43
null
November 21-én visszatér a Vidi Sóstóra (Fotó: Facebook/Mol Vidi FC)
November 21-én 19 órakor, az Újpest ellen lép pályára először a Mol Vidi FC az új Sóstói Stadionban – jelentette be a klub hivatalos honlapján.

A 6. forduló elhalasztott, Újpest elleni bajnoki mérkőzésének helyszínéül az MLSZ honlapja már eddig is a Sóstói Stadiont jelölte meg, most pedig a Vidi hivatalosan is bejelentette, hogy a következő hazai bajnoki mérkőzését az új stadionban rendezi.

Ősszel még további két bajnokit rendeznek Székesfehérváron. A Vidi az új Sóstói Stadionban fogadja december 2-án, vasárnap a Budapest Honvédot, majd december 16-án, szintén vasárnap a Ferencvárost.

A székesfehérvári együttes legutóbb 2015. december 12-én, a Paks elleni 1–0-s meccsen játszott a saját arénájában, azóta bajnoki mérkőzéseken Felcsúton, a Pancho Arénában fogadja riválisait.

A nyitó mérkőzésen Székesfehérvár Önkormányzatának szervezésében megnyitóünnepség is várja a szurkolókat, a stadion kapui 16.30-kor nyitnak. További részletekről itt olvashatnak.

A bajnok Mol Vidi FC új otthona 13.98 milliárd forintos beruházás keretében valósult meg és már az UEFA szigorított, négyes kategóriájának elvárásaihoz illeszkedik: 14 200 fős befogadóképességével nagy nemzetközi találkozóknak adhat otthont.

A nagyberuházás szervesen kapcsolódott ahhoz a városrészi rehabilitációhoz, amelynek keretében megmentette a város a Sóstó Természetvédelmi Területet, a stadionépületben látogatóközpont, körülötte parkolók létesültek, valamint utak és sétányok újultak meg a városrészben.

A kivitelező 2016 novemberében vette át a munkaterületet, a projektet azonban jelentősen hátráltatta a régi stadion – eredetileg megtartandó, felújítandó – főépületének statikai problémája. Az épületrészt elbontották, ami 900 millió forintos, előre nem látható többletkiadást jelentett.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik