NB I: Nem „púderezek", most már győzni kell! – Mátyus János

Vágólapra másolva!
2023.10.15. 08:27
null
Mátyus János, a Kisvárda vezetőedzője szeretné az élvonalban tartani csapatát (Fotó: Török Attila)
Lát hasonlóságot Cottbus és Kisvárda között Mátyus János, aki a német klub színeiben futballozott, a Kisvárdát pedig vezetőedzőként szeretné az élvonalban tartani, és a csapat első hazai bajnokiján csak a győzelmet tudja elfogadni a Mezőkövesd Zsóry ellen.

 

– Szeptember 3-án nevezték ki a Kisvárda vezetőedzőjének, azóta három bajnokin ült a kispadon: a Ferencvárostól 1–0-s, a Fehérvártól 3–1-es, majd a Puskás Akadémiától újra 1–0-s vereséget szenvedtek. Sejtette, hogy ennyire nehéz lesz?
– Igen, már csak azért is, mert nyilván nem véletlenül volt edzőváltás a klubnál – felelte a korábbi 34-szeres válogatott Mátyus János, az élvonalban kilenc fordulót követően sereghajtó Kisvárda vezetőedzője. – Elvesztettünk három bajnokit, de bízom a játékosokban, a stábban, a klub vezetőiben és magamban is, s közösen megoldjuk a feladatot.

– Játszottak két élcsapattal, valamint egy nagy múltú, ám önmagát jó ideje kereső együttessel – egyik rivális sem döngölte a földbe a Kisvárdát. Reális eredmények születtek, vagy azért van hiányérzete?
– Amikor egy párharc vége vereség, mindig hiányérzete van az embernek. A Fradi ellen két ellentétes félidőt játszottunk, az elsőben gyengék, bátortalanok voltunk, hátrányba kerültünk, a szünet utáni teljesítményünk viszont rendben volt. Utána elmentünk Fehérvárra, úgy kezdtünk, ahogy megbeszéltük, de összességében nem érdemeltünk pontot. A Puskás Akadémia vendégeként elsősorban a második félidőben volt olyan a csapat karaktere, amilyen reményeim szerint a folytatásban is jellemző lesz. Tíz emberrel játszva is az ellenfelünk fölé kerekedtünk, hasonló futballal lehet esélyünk arra, hogy az őszt szépen fejezzük be. Viszont... A Ferencváros és a Puskás Akadémia ellen is szöglet után kaptunk gólt, Fehérváron pedig partdobást követően, ez korábbi védőként nagyon fáj. Sok más mellett ezen a héten különösen nagy hangsúlyt fektettünk a hasonló játékhelyzetek kivédekezésére.

– Sorozatban kilenc idegenbeli mérkőzést vívtak banális ok, a Várkerti Stadion gyepének fertőzése miatt...
– Elképesztő ezt megélni! Ez a helyzet kivégzi a játékosokat, viszont amikor szombaton, valamivel déli tizenkettő előtt kimegyünk melegíteni a Mezőkövesd ellen, ez már nem lehet kifogás. Utána még megyünk Paksra, majd olyan időszak következik, hogy végre sorozatban hazai környezetben futballozhatunk.

– Hasonló helyzetben aligha volt játékosként és edzőként. Lassan másfél hónapja, hogy Kisvárdán a szakmai munkáért felel, de fogalma sincs arról, milyen hazai közönség előtt futballozni.
– Ez tagadhatatlan. Viszont amikor Cottbusban játszottam, a város, a csapat valami hasonló szerepet töltött be Németországban, a Bundesligában, mint a Kisvárda a magyar élvonalban. Nem vagyok itt régóta, de lépten-nyomon tapasztalom, az emberek mennyire szeretik a futballt, pedig tényleg kevés pontunk van. Óriási erőt érzek ebben, ez az összetartás sokat segíthet ebben a nehéz helyzetben. Ez a kis szabolcsi város mögöttünk áll, Révész Attila sportigazgatóként minden feltételt biztosít, rengeteg segítséget kapunk tőle.

– A Kisvárdának égetően kellenek a pontok. Ilyenkor könnyebbség, hogy jövő héten a bajnokságban ugyancsak szenvedő csapat lesz az ellenfél?
– Az edzők sokszor mondják, remek csapat az aktuális ellenfél, de nem szeretnék jönni a kötelező „púderrel”... A maximális tiszteletet megadom Kuttor Attilának, Tóth Mihálynak és mindenkinek az ellenfélnél, ám ha bent akarunk maradni, le kell győznünk a Mezőkövesdet!

– Ebben az évben még nyolc fordulóra kerül sor, a Kisvárda hétszer hazai pályán fogadja az ellenfelét. Hány pontot remél?
– Nincs értelme számolgatni. Labdarúgóként a német, a skót és az osztrák bajnokságban is átéltem, milyen az, amikor ilyen vagy olyan okból mindenki kétségbe van esve, aztán sikerül átlendülni a nehézségeken. Biztos vagyok benne, hogy egyetlen győzelem kell csak, és a Kisvárda megindul felfelé!

 

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC861128–11+1719
2. Paksi FC953115–10 +518
3. Újpest FC952215–14 +117
4. Diósgyőri VTK951317–11 +616
5. Puskás Akadémia943214–14 015
6. MTK Budapest942311–14 –314
7. Debreceni VSC941415–14 +113
8. Fehérvár FC932417–16 +111
9. Kecskeméti TE931510–12 –210
10. Zalaegerszegi TE922512–20 –8 8
11. Mezőkövesd8116 9–17 –8 4
12. Kisvárda9117 7–17–10 4

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik